2021.02.15. 18:33

Szörnyen alakult.

Chaten továbbra is minden rendben volt: rendszeres azonnali üzenetek, érdeklődés, alkalomadtán telefonhívások... Személyesen azonban érzelmi kifosztás. Én már szívesen öleltem volna, közeledtem volna felé, karoltam volna belé... Ő meg tartotta a 2 lépés tisztes távolságot, amellyel fokozta bennem a kételyeket. A második hétvégén nem sokat voltunk kettesben, így ekkor annyira nem is zavart, hogy nem akar nekem esni. Maximum az zavart, hogy a pár perces szex után nem volt sem viszonzás, sem ismétlés és mire hazament rettenetesen kiéhezve álltam, némileg kifosztott állapotban.

Mikor a második randi után hazament egyből hívott amikor hazaért, keresett, érdeklődött, mintha minden rendben lenne, terveztük a 3. hétvégét, amit az albérlete elvesztése végett a szüleinél töltöttünk. Lementem szombaton, bemutatott a szüleinek, tüneményes emberek, még a nagymamája is ott volt. Elmentünk a barátaihoz iszogatni, nekik is bemutatott, már hallottak rólam. Ez így mind rendben lett volna. Ha a kocsiban mondjuk a combomat megfogta volna, ha amikor az erkélyen voltunk legalább közelebb állt volna hozzám, vagy átkarolta volna a derekam.... bármi kicsi gesztusnak örültem volna, de jégcsapként, fagyosan állt velem szemben, tőlem 2 méterre és csak beszélgettünk. Mint a haverok. 2 perces szex persze legyen... -.-

Szombat éjjel nem bújt hozzám szex után, sem alvásnál. Fel is keltem hajnali 3kor és olyan értéktelennek éreztem magam, hogy végül a sírás kerülgetett (később sírtam is, kimentem "cigizni"). Mint egy elhasznált rongy... Az voltam én. Hajnali 4 körül észrevette, hogy ébren vagyok. Rákérdeztem, hogy miért van ez... hogy írásban, telefonon minden rendben, de személyesen egyszerűen csak elvenni tud, adni meg semmit. És mondta, hogy ő is érzi, hogy nem jönnek ezek a dolgok maguktól, és ő sem érti miért... talán mert nem régen még szerelmes volt másba... blabla. Kegyes hazugságok sora zengte be a hajnalt egészen reggel 6-ig. Én hülye, még egy búcsú szexbe is belementem, mert addig is tudtam érezni valamit, egy érintést, egy csókot, valamit amiből táplálkozhatok az elkövetkezenő egyedül töltött időkre. Nos, az 5 perces rekord hosszúsággal végül sok tápanyagot nem kaptam, de legalább átkarolt az alvás során... 

Egyszer 6 órakkor még kiment vízért, ekkor kapva kaptam az alkalmon és írtam Sutyinak, hogy vasárnap járok Budapesten egy kicsit, ha van kedve találkozzunk. (Nagyon vágytam egy szenvedélyes, legalább félórás menetre egy olyan emberrel, aki éreztetni is képes, hogy érek többet, mint egy elhasznált rongybaba.)

Vasárnap a Márk kivitt a vonathoz, kiszállt, megölelt gyorsan, két puszi, aztán azonnal szállt is vissza a kocsiba. Vissza se tekintve mentem a pályaudvarra, közben felhívtam Vikit, hogy meséljek, illetve egyeztettem Sutyival. A vonaton még fojtott a sírás, és nem amiatt, mert bármi érzésem lett volna, hanem mert szörnyen kihasználva és hülyének éreztem magam, amiért hittem a chaten elhangzott hitegetéseknek. Elhittem, hogy tényleg olyan, mint amilyennek mondja magát... Hülye voltam. Tény. (Később ez fokozódott azzal, hogy "Ő magára fog figyelni ezután", aztán még aznap szétvállt Tinderen és rá nem sokkal superlikeolta a legjobb barátnőmet... xD)

1 óra után értem a Nyugatiba és vittem magammal az érzelmi labilitásom, gondoltam: Na, ebből hogy lesz a Sutyival bármi is...

Sutyi írt, hogy nem sok ideje van, de találkozzunk, beszélgessünk. Nyilván nem erre vágytam, de jó lett volna látni őt (még mindig nem közömbös), úgyhogy belementem. Azt hittem, ha nincs sok ideje, akkor csak eszünk egyet, sétálunk max 20 percet, aztán mindenki megy a dolgára. Na most ehelyett több, mint 1,5 órán át sétáltunk, nevettünk rengeteget. Teljesen megfeledkeztem arról a fájdalomról, ami előtte még a vonaton emésztett. Elkísért a metróhoz, bókolt, majd megölelt. Hosszan, közben a hátam simogatta. Nem bírtam ép ésszel felfogni, hogy aki utoljára látott életében, az gyorsan ölelt, majd elhajtott, míg Sutyi, aki biztosan fog még látni hosszasan tartotta a kezét rajtam, elkísért, amíg tudott, majd még egy szintén lassú két puszit is adott. Nehéz volt nem megcsókolni. Ezt követően pár lépés után visszafordult és  mosollyal az arcán ennyit mondott: Jó volt látni.

Az évem fénypontja volt az a 1,5 óra (igen, ez egy fos év, de mégis). Többet jelentett az a 1,5 óra vele, mintha szexeltünk volna, sokkal jobban feldobott, mint akár az a 3 hét amit az időmből a Márkra vesztegettem, és nagyon bánom, hogy 2 hete nem mondtam le mindenkit, mikor azt mondta átjönne a hétvégén... De hát ez van. Tanulópénz. Végül egy mosollyal az arcomon ültem fel a veszprémi vonatra és hálás voltam, amiért így alakult.

Bár mostanában nem vagyok valami hálás. Haladok a szakdogával, németezek, ma elkezdődött az egyetem is, úgyhogy bőven van feladat, amivel nem csúszhatok meg. Közben igyekszem a barátaimmal is lenni, ők töltöttek mostanában szeretettel, öleléssel, együttalvásokkal. De ettől függetlenül érzem azt az űrt, hogy nincsen senki, akit úgy szerethetnék, akire fecsérelhetném az időmet legalább addig, amíg ki nem megyek Ausztriába... Üres a szívem és jég hideg. Megint. Mindig. Rég.

2021.01.24. 21:44

Ez az év is elindult... Eddig a kézzel írott naplómba vezettem, csak hogy bármikor vihessem magammal és hogy abban vezessem a pánikbetegséggel járó fejlődéseket.

Jelentem már együtt tudok élni a betegséggel, így az életem is sokkal könnyebb azóta. 

Volt egy 4 hónapos kapcsolatom is egy nárcisztikus, megalomániás oroszlán jegyű fiúval. Eleinte miden szépen kezdődött, egy hónapig csak ismerkedtünk, biztosra akartam menni, hogy minden rendben lesz... Színjáték volt az egész. A lelkemet is kiveszekedtem. Elfáradtam. Számomra egy kapcsolat nem erről szól, pláne nem az elején. Szerelem nem volt. Már szenvedély is alig. A végére pedig nem maradt más, csak a gyötrődés, hogy nekem valóban szükségem van-e erre... Nincsen.

Úgy döntöttem inkább vagyok egyedül, mint egy olyan kapcsolatban, ahol alig ejtek el egy mosolyt.

Nos... sokáig annyira mégsem maradtam egyedül. 3-án szakítottam a sráccal, és 8-án már hajnalba nyúlóan chateltem a Márkkal. Csakugyan szakállas, barnahajú, ám kék szemű bika. Mindig dob fel témát, szinte mindenben egyezik a véleményünk. Passatja van. Nem volna fontos, ha nem az lenne a szerelem autóm...egyébként jól is vezeti azt, kicsit sem untam az utat. 

Tegnap volt az első randink. Meglehetősen szokatlanul alakult, mivel nem bírta annyira az alkoholt. Kicsit ciki, persze, de nem volt közönséges, nem járatta le magát... csak kidobta a taccsot. Párszor. 

Ne de az elejétől:

A randi előtt 2 hétig chateltünk, telefonáltunk, online társasoztunk... lényegében tényleg "sok időt töltöttünk együtt". Nyiltan beszéltünk minden kételyről, jókat nevettünk, néha lelkiztünk és természetesen flörtöltünk is. Mindent egészséges mennyiségben.

Az első randink tegnap reggel 11-kor indult. Eljött értem a családiházunkhoz, de még az úton is telefonáltunk. Kicsit esetlenebbnek tűnt személyesen mint írásban vagy telefonon, de ezt betudtam az izgulásnak. Beugrottunk a boltba ebédnek valóért, ott is zavartak voltunk mindketten, de zavaromban főleg nevetgéltem. Ezt követőenmegálltunk Szabadszálláson, hogy megnézzük a Kiskunsági Nemzeti Parkot, ott sétáltunk egy órát kb, találtunk egy elhagyatott házat, de megszólalt a vadriasztó, amitől megugrottunk és odébbálltunk. Rájöttünk, hogy nemigen evett egyikünk sem, így visszafordultunk. Átmentünk hozzá és elkészítettük a milánóit, kevertünk pár Sex on the beach-et (mivel mindketten bármixer sulit végeztünk), vacsiztunk, majd társasozni kezdtünk (uno és póker), közben iszogattunk, sokat. Később a póker átment vetkőzős pókerbe és csúnyán kikaptam, olyannyira, hogy amikor már nem volt mit levenni ígéreteket kellett tennem. Először még egy hétvégét ígértem, majd lett belőle 4 hétvége összesen. Készültünk, hogy megnézzük az Anabelle-t, már bekuckóztunk, megcsikiztem, ő megfogta a kezem. Arcrapuszi is volt még előtte. Aztán beütött az alkohol. Márk rosszul lett, így átmentem ápolónőbe. Pár óra ápolás után jobban lett, de eldőlt, melléfeküdtem és kérdeztem, hogy nézzük-e az ágból a filmet, mire nyüsszentett egyet és szorosan átölelt. "Így jobb." Simogattam a karját, összekulcsoltuk az ujjainkat, majd viszonozta a simogatást, apró puszik érték a nyakam, finom ujjak a combom, majd feléfordultam és egy forró csókba törtünk ki, ami végül szenvedélyes szexbe torkollott. Jól esett, hogy úgy ölelt közben, mintha az lenne az utolsó ölelés, amelyet mindegyikünk átél. 

Ezt követően aludtunk pár órát, majd megébredtünk hajnali 3/4 3-kor és megismételtük. Ekkor már józanabbak voltunk, ő megéhezett, melegített egy adag milánói spagettit, kiültem vele a konyhába, párszor bocsánatot kért az esti malőrért, majd visszafeküdtünk kiflik-ként aludni, szoros ölelésben, jóéjtpuszival, ujjakat összekulcsolva tértünk nyugovóra. Éjjel párszor megébredtem, csekkoltam, hogy nem loptam-e le a takarót, illetve sikeresen átment az alvás teszten: együtt fordultunk minden pózváltásnál. Reggelre már teljesen tudattalanul tettük ezt. Fél 11-kor keltünk fel, összekészültünk, én csináltam reggelire baconos-hagymás-paradicsomos ránottát, reggeliztünk, majd útnka indultunk. Ismét kicsit esetlenek voltunk. Főként ő. Valószínűleg ezalkalommal a múlt éjjel miatt volt zavarban. Remélem. Elvitt a mamámhoz, ott kiszálltunk a kocsiból, majd csakugyan kissé zavarban: "Hogy is kellene elköszönni? Ez megteszi" : Majd kaptam egy szájrapuszt.

Összességében: Nem úgy alakult, ahogyan elterveztem, kissé zavartnak is érzem magam az ő bizonytalanságaiból fakadóan, viszont együtt töltjük a következő hétvégét is és abban bízom, hogy idővel felszabadultabb lesz mellettem és bátrabban érint majd meg alkohol nélkül is. :) Nem lenne ez egy rossz kapcsolat alapvetően. Kíváncsian várom miként alakul. Türelmes leszek.

2020.05.30. 05:06

A pozitivitásom alábbhagyott. 

Kifelejtettem a nagy pozitivitás mellett megemlíteni, hogy agorafóbiám és szociális fóbiám is lett: 3 hónapja fokozatosan erősödik és veszi át az uralmat az életem felett. 

Ha mesélek is róla valakinek, vagy azt mondják, hogy megértik, hogy ez mennyire nehéz, vagy vállat vonnak, hogy hát "minek aggódsz, szard le".

Csak hogy nem tudják, hogy ezt nem lehet leszarni. Sem azt nem értik mennyire nehéz.

Kezdetben csak az előadóteremben nem tudtam meglenni, kb 2-3 naponta. Később már egy órán sem. Bezárt az egyetem és idővel már a boltban voltam rosszul, a társaságokban, majd a buszon. Ma már 2 hetene 120-ra pörög a szívem, ami megrémít, vagy 2 naponta csak 100-ra - már egészen megszoktam. Mostanában bizseregni is szoktak a végtagjaim, az agyam zsibbad, mintha mindenem hirtelen gyengévé válna, gyakran megszédülök. Hullik a hajam. Letört egy fogam és érzékeny a többi. Vagy sokat alszom, vagy nem eleget. Szüntelen fáradt vagyok. Alig mozdulok ki. Vagy... Akár csak az ágyból. 

Szeretnék tervezni, munkát, randit, vagy csak kicsit aktívabbnak lenni... segíteni itthon, írni a szakdogám, sportolni... Minden kedvem és motivációm eltűnt. 

Annyira mennék mindenfelé, de félek a rosszullétektől, a pániktól, hogy megint menekülnöm kell valahonnan. Múlt éjjel még alkohollal is tudtam szorongani. Nem oldotta. Elmenekültem. Ragaszkodtam hogy a pad szélén üljek. Furán néztek... 

Alig félórája pedig korábban száltam ki a taxiból, mert rosszul lettem és féltem, hogy nem bírom ki hazáig. Inkabb hazasetaltam. Szakadó esőben. Vagy 20 percen át. 

Nem tudja senki milyen nehéz ez... hiába mondják.

Nem tudják mennyire szeretném a halálom végre. Ez nem élet... Kétségbeestem. Minden ezredmásodpercben.

2020.05.02. 10:29

Kíváncsian vártam a folytatást februárban. Most május van, és a káosz a fejemben és a kornyezetemben rendeződni látszik. Hónapokig nem voltam hű onmagamhoz, majd egyszer csak a koronavírus járvány miatt egyik napról a másikra bezártak az egyetemek, a kollégiumok, és itthon találtam magam apum mellett. 

A karantén idején napi sportolásba kezdtem, elkezdtem leszokni a dohányzásról - ide s tova 17 napja már - és volt időm goldolkodni az eddigi életvitelemen: két sráccal kavartam egyidejűleg, mikozben egy harmadikat szerettem a szívem egészével, de igyekeztem tartani a távot tőle. Nem segített. Most lesz 3 hónapja, hogy nem láttam Sutyit, beszéltünk a dolgok felmelegítésétől 1 hónapja nagyjából, de egyre jobbnak látom, ha teljesen elengedem és megmaradunk max haveroknak vagy mi. Végre nem szeretem, igazából egyre kevesebbet is jut eszembe, alig beszélünk, így konnyű továbblépni. A másik 2 srácot leépítettem, csak szorongtam az egésztől, mert sem magamhoz, sem hozzájuk nem voltam hű. Mind a ketten kapcsolatot akartak, én meg igazából rosszul voltam a gondolatától is. A tindert hónapokkal ezelőtt letoroltem és igazából nem akarom erőltetni ezt az egész szex partner, vagy kapcsolat dolgot, majd ha eljon az ideje úgyis lesz valakim, és már tudom mit kell keresnem, ahhoz, hogy olyan párt találjak, akire nem unok rá, és akivel majd leélhetem az életem fennmaradó részét, viszont ez nem azaz időszak.

Ez azaz időszak, amikor megtalálom magam, mikozben végzek az egyetemen és a céljaimra fókuszálok. Ha társaságra vágyom, nem pasit vadászok, hanem meglátogatom a barátaim. Illetve meg kell tanulnom NEM-et mondani, nemet a cigire, nemet a drogokra és nemet a szexre, akár alkoholbefolyásoltság alatt is.

Ohh illetve aktívan be akarom iktatni a sportot az életembe, segít tisztábban gondolkodni. - Mostmár 1 hónapja biciklizek szinte mindennap, és tegnap elkezdtem a HIIT edzést is. - Várom, hogy Veszprémbe megint legyen kondi bérletem a nyárra. :D *positivity*

2020.02.13. 13:28

Fucsálom, hogy mostanában nem írtam... vagy, hogy januárban nem írtam semmi éves osszefoglalót, mint szoktam, pedig aztán volt itt minden dogivel.

Az Új évet melodrámával indítottam: Ádámmal és a Benivel szilvesztereztem. Mindkettő megcsókolt, Ádámmal meg volt egy nem éppen emlékezetes nosztalgia szexünk hajnali 5kor kb. A számomra kozombos aktust félbe is hagytam, ugyanis nem éreztem helyesnek a dolgot. Sutyit szerettem, azóta is szeretem, bár sokra nem megyek vele. - Visszatérve Ádámra, kiborult egy kicsit, elmondta, hogy ő tobbet szeretett volna tőlem. 26-án viszont azt mondta, hogy tobbet nem akar velem beszélgetni, mert már nem akar semmit és így érzi helyesnek.

Január 11én elhívtam Sutyit egy randira a Gizella kilátóhoz, ott elmondtam, hogy tobbet érzek és rákérdeztem, hogy esetleg mi lenne, ha nem csak szex-randijaink lennének. Ő azt mondta, hogy számára jó így, én pedig azt, hogy oké, majd szólok ha fáj. - Mindennap fáj. Sajnálom, hogy hazudtam. De hát ilyen a szerelem vagy mi a szar. Sajnáltam, mert egy igen romantikus pillanat lett volna, telihold a királynék városa felett, sárgán tündoklő színben... No de mindegy, ez jutott. Azóta is osszejárunk, bár csak 2 hetente, már nem heti 1-2 alkalommal, pedig visszasírom azt az időt. Még nem fájt annyira, és sokkal jobban elvoltunk, amikor még rohangált a buszhoz. Az utóbbi időben már itt aludt, aminek tokre orültem... a vallomásig kb... most sem bánom, de ja... fáj.

Pár hete mondta el nekem, hogy nyáron Bp-re koltozik és ott kezdi el a nagybetűs Életet, ott akar élni és dolgozni. Ez okozott egy nagy torést, mert én reméltem, hogy valami csoda folytán majd megszeret és együtt lehetünk... viszont 100 km-ről nem tűnik valami élhetőnek ez a dolog.

Ez után némileg megtort voltam, letettem arról, hogy együtt legyünk, azt hittem sikerült kiszeretnem belőle, de mint utólag rájottem: vakon szeretem továbbra is. Hiába tartom a távolságot. Hiába randiztam mással. Hiába beszélgetek mindennaposan mással. Kissé zsákutcába értem: szerelmes vagyok valakibe, akivel minden szuper, csak éppen semmi jovőnk nincsen. Ja meg nem mellesleg ő nem szeret... *kínos nevetés*

Egyik hétvégén azonban haza utaztam és igazából már fogalmam sincsen, hogy hogyan jott fel a téma, de az Erasmus lehetőségéről kezdtünk apuval beszélgetni, egészen bele is éltem magam. Most mindez folyamatban van, papírmunkákat intézek, szakmai gyakorlat helyet keresek... ilyesmi. Mindemellett felvettem 44 kreditnyi tárgyat, készülok a nyelvvizsgára, írom a szakdolgozatom és próbálok beiktatni némi szociális életet.

Annyi az ossz negatívum, hogy 1 hete mindennap szédülok és hányingerem van. Általában csak reggel és pár óra után elmúlik, de ma pl még nem múlt el, még most sincsen valóság érzetem. Pedig ma lennék 10-18ig az egyetemen... remélem, hogy a hétvégén kikúrálom magam. - Lehet sokat stresszelek már most?

Ja igen, az kimaradt, hogy mandulagyulladással indítottam az évet, már épp ott tartottunk hogy kiveszik, mire egyszer csak meggyógyult. *troll mandula*

Nos... ilyen csodás izgalmakkal és tobb-kevesebb jó dologgal indult el a 2020-as év. Kíváncsian várom a folytatást.

2019.12.04. 23:31

Azt hiszem sikerült kiolnom magamból.

1 hete nem találkoztam Sutyival és a vizsgák, ZH-k miatt egyre kevesebbett is fogunk találkozni. Ezidő alatt szép lassan csillapodtak az érzéseim, bár nem modnom, hogy nem orülnék ha mellettem lenne.

Szerencsére ad olyan válaszokat és beszélgetünk annyira kozonbosen, hogy mindennap józanítson rajtam valamennyit. Azon kaptam magam, hogy ha ír már nem ugrok egyből, hogy Vajon mit írt és jaj válaszolok. Már nem érdekel annyira.

Nagyjából most mindennapom a sulis dolgokkal tellik, alvással, lolozással a barátokkal, egy kis chateléssel és Lost nézéssel. Kicsit ingerszegény napok - leszámítva a lolozást, az vagy nagyon jó vagy nagyon nem. *haha*

A mai nap folyamán beszltem Ádámmal, furcsa, hogy van, hogy napokig nem beszélünk vagy hetekig és mégis ha újra halljuk egymás hangját mintha mi sem tortént volna. Ma délután egyből vele is álmodtam, hogy jólmegvoltunk és ez némi szeretet érzetet váltott ki belőlem. De végülis anno őt is megszerettem, bár nem szerelemből őt sem.

Jó lenne megkapni a rendszeres szeretetet, de jelenleg nehéz kivitelezni kapcsolat nélkül. Remélem Sutyi ráér holnap és feltolt majd. Ha nem... lehet bekattanok a hiány miatt. 

Szar masszív szeretetéhségben szenvedni... De még mindig jobb a kapcsolatfüggőségnél.

2019.11.12. 12:40

A Duna azóta is vígan csordogál, már-már ömlik a Fekete-tenger felé.

Ám itt most az egyetlen fekete dolog az a lelkiállapotom, ugyanis kitartóan harcolok és dacolok az érzéseimmel.
Tomi amilyen uriember volt, annyira közönséges is, így feszengni kezdtem mellette. Kapcsolatot akart, barátnőjeként bemutatni a zenekarnak, de erre a lehetőségre óckodó, pánikoló nemet mondtam, rá kevesebb, mint egy héttel írtam neki, hogy nekem ez nem megy, de hálás vagyok a türelméért.

Mindekozben megkérdeztem Sutyit a második randis no-csók után, hogy mit akar. Mondta, hogy igazából semmi komolyat, mert nem fér bele az idejébe. Mondom szuper, mert én se akarok semmi komolyat. 

2 hét után találkoztam Sutyival, az volt a harmadik randink. Átjott hozzám, beszélgettünk, zenéthallgattunk, ittunk és füveztünk, segített a Tomb Raider telepítésében, majd mindekozben egymásba gabalyodtunk. Csókolózni kezdtünk, majd egymásnak estünk. Zseniális szex volt.

Azóta hetente 1-2x találkozunk, jókat nevetünk együtt, filmezünk, iszogatunk, szeretkezünk. Minden, ami szem, szájnak és libidónak ingere. A második ilyen szex-randin azon kaptam magam, csak hogy EDEN-t idézzem: Oh no, I am catching feelings.

Megszerettem.

Talán bele is szerettem, mert azóta nem érdekel más. Nem ismerkedek mással. Nem akarok.

Ahogy ezt elmondani neki sem akarom. Játszom azt a - most már csak - szerepet, amit eddig. Félek, ha elmondanám neki, hogy szeretem, akkor ennyi lenne. Pont. És vége. Elvégre megbeszéltük, hogy nem akarunk komolyat már direkt az elején. De nem tudom, hogy lehet-e úgy osszejárni, hogy az nem halad semerre, csak szex, és kozben szeretem őt. 

Így azt hiszem ,,kényelmesebb,, ha csak úgy teszek, mint eddig, és barátság extrákkal-t játszunk. Oh és persze igyekszem kiolni ezt a melengető, megtévesztő, kissé fájdalmas érzést ami a mellkasomban lapul. Hiszen a szerelem, a boldogság csak egy fikció.

A szerelem és a boldogság csak egy fikció. Egy betegség, ami úgyis elmúlik előbb vagy utóbb, miért kellene megélnem, és remélnem, hogy beteljessedik, ha utána úgyis csak a fájdalom marad. Az a fájdalom, amit most az eufória teljes egészében kitakar. Ám nem hagyom magam becsapni, mert tudom, hogy ott bújkál.

Mindig itt bújkál bennem a szüntelen fájdalom.

2019.10.11. 15:47

Milyen érdekes, hogy mindossze 1 hónap telt el, mégis annyi víz lefolyt a Dunán...

A Gáboros torténet eléggyorsan végetért, mert amint megkapott offolt, mondván, hogy nem egyezik a stílusunk... persze erre nem jott rá 1 hónap alatt, sem a 10 órás randi alatt...

Barnival még osszejártunk 1 héttel ezelőttig, de megviselt lelkileg így azt mondtam, hogy fejezzük be. Azóta viszont fellendült egy kicsit az élet pasik terén.

1: Jani, nekem Sutyi, szűz horoszkópú, 23 éves, rocker, volt egy csók. A második randin vagyunk túl, az első nagyon jó volt, kicsit ittunk és megcsókolt egy mászókán. A második randi rovid volt és nem csókolt meg, amivel nem igazán tudok mit kezdeni... Most akkor ő mit is akat?

2: Olivér, ikrek horoszkópú, 25 éves, sokat utazik, nagy távokra. Nem tortént semmi a randinkon, kedves, aranyos, úgy látom, hogy már most elvenne, pedig nem is ismer, igazából nem értem miért telefonálgatunk hajnalok hajnalán mikor ő Észak-Karolinán van éppen, de igazából ráérek...

3: Tomi, halak horoszkópú, 22 éves, mint én, megfogta a seggem. Igazából így ismertem meg 2napja a Canyonban. Nézük egymást egy ideje, majd mikor elment mogottem megfogta seggem és visszanézett rám mikor a kabátját húzta. Rá nem sokkal felmentem én is a bár elé és annyit kérdeztem: Jó volt? Erre nem válaszolt, csak megkérdezte a nevem, majd elkoszont, rá nem sokkal bejelolt és rámírt: Igen, jó volt. Azóta beszélünk és nagyon kedvelem. Zenél egyébként és értékelte a versem. Szeret táncolni és kimozdulni, és habár nem jott át nekem elsőre, de egy uriember is. 

Eddig nem igazán éltem a szingli életet, fájt ami tortént és ahogyan tortént. Úgy értem, hogy azzal, hogy mindenkinek leszogezem, hogy nem akarok kapcsolatot egyfajta büntetés magamtól magamnak. Nem hiszem, hogy megérdemlem, hogy boldog legyek. Rettegek, hogy a múltam megismétli onmagát, hogy kifordulok magamból és hülyeséget csinálok, mint a nyáron. Vagy... csak szimplán ha beleszeretek valakibe, olyan gyorsan szeretek ki belőle, mint Barniból. És senkinek sem kívánom azt a bizonytalaságot ami bennem volt, majd benne kialakult ezáltal.

Jelenleg igyekszem a barátaimmal lenni és kozben heti 1x elmenni egy randira, hogy ismerkedjek is. Illetve írtam egy listát, hogy miként hozhatnám helyre magam és az életem, hogy ne legyek annyira magamalatt, amikor egyedül vagyok... Pl kevesebbett inni, mert pont 1 hete majdnem megoltem magam... És ezalkalommal előszor hosszában terveztem felvágni... amit nem kellene, de a nyomorék démonom kényszerít rá.

2019.09.02. 22:10

Nos, a Csanádos eset után még megannyi hibát halmoztam fel és ahelyett, hogy helyrehoztam volna a kapcsolatomat Barnival fokozatosan ellöktem magamtól és egy hatalmas falat építettem magunk kozé. Onmarcangoltam, kiutat kerestem, fájdalmat okoztam magamnak... És kijelenthetem, hogy életemben nem csalódtam magamban akkorát, mint ezekben a hónapokban. Most is fáj, most is szornyen sajnálom az egészet, foleg, hogy így kifordultam magamból, mert ez nem én vagyok, és semmi képpen sem szeretnék ilyen emberré válni.

Részben szeretem a magányt, rég nem találkoztam vele. Kicsit felszabadít. Ugyanakkor hozza magával a régi nyugtalanságot, s szembesít onmagammal, ami jelenleg elég lélekfojtogató érzés. Néha még nem tudom mit kezdjek a szabadidőmmel, mert nem akarom elpazarolni, de nem tudom hogyan használhatnám fel minőségi formájában. Ezt még tanulnom kell.

Kb heti egyszer sírok kicsit, mert nehezemre esik megbékélni a múlttal és kozben el is engedni azt. Olykor pedig az új barátaimmal vagyok, nevetek velük sokat, és ismerkedek is egy fiúval, de nem szeretnék kapcsolatot, ezt tudja is. Gábornak hívják, és kedves, na meg szexi is. Budapesten lakik, szóval tudunk távolságot tartani, és neki is annyi a vágya, hogy jól érezzük magunkat, semmi komoly. Ezzel ki tudok békülni.

Mindekozben nagyon igyekszem osszeszedni magam, megbocsájtani saját magamnak, ami még hatalmas kihívás, és ez okozza mindkozül a legnagyobb fájdalmat és emiatt sírok leginkább, hiszen mindenem megvolt, amire valaha vágytam és mégsem voltam boldog. Mégis tettem ballépéseket. Mégis újra egyedül maradtam. Viszont talán Barni boldog lehet valaki mással és ezt el kell fogadnom, hiszen én okoztam mindezt. Csak bár ne dorgolte volna az orrom alá, csak azért, hogy bántson... Persze megérdemlem a kínt, csak nagyon szeretnék már fellélegezni, és érezni bármi mást ezeken kívül.

Annyira nagyon szeretnék szeretni... Mi lesz ha soha tobbé nem fogom tudni kitárni a szívem a világnak, hogy bárki belekoltozhessen. Akár csak én magam... 

Félek még.

2019.06.05. 14:22

Hát ezt elkurtuk. - Csak, hogy a jó öreg Gyurcsány "barátunktól" idézzek.

Június elsején, azaz 4 napja kimentem Firenzébe párom öccsével, anyjával és az ő barátnőjével. Nem... nem Barnival. Mindenki mással.

Alapvetően újabban nem sok időnk van egymásra, és egyre több felhő gyülik körénk, sajnos nem csak a szar időjárás végett... Felváltva dolgozunk, munka után még ébren vagyok, mire lefekszem, rá nem sokkal Barni kel is fel. Igazából nem sokat beszélünk vagy megyünk bárhova az elmúlt jó pár hétben. Kezdek lelkileg megfáradni, úgy érzem egyedül akarok lenni, úgy érzem most nem fér bele nekem egy kapcsolat, úgy érzem... fiatal vagyok, és nem szabadna ennyire megfáradtnak lennem...

Visszatérve Firenzére. Imagine Dragons koncertre mentünk, ami egy nagyon spontán ötlet volt kb 2 hete és csak úgy jött az egyik dolog a másik után és hopp, kint is voltunk. Mikor elindultunk már bizsergett a levegő felőlem, Csanád felé. De nem igazán leltem viszonzásra, nem tudom tudatosan irányította ilyen ügyesen, vagy... ennyire nem hagytam benne nyomot. - Ezt gondoltam akkor.

Szlovéniában aludtunk egyet odafele, ott egy fél sör után már kis sunyi vicceket ejtettünk, de semmi komoly. Másnap mentünk tovább, kooperatívan vadásztuk az utakat a GPS-ben, mert vagy 5 baleset volt az autópályán és 9 órás utunk lett volna a 4 helyett... Ügyesen meg is oldottuk. Aznap volt a koncert fél9kor, szóval nem kellett volna nagyon 9 órán át autókázni. Kiértünk, nagy nehezen megtaláltuk a "recepciót" 1 sarokkal odébb, felmentünk a szállásra, mindenki egy tepedt víz volt, iszonyú meleg van az olaszoknál... HA EDDIG VALAKI NEM TUDTA VOLNA. - Köszönjük Emese.

Szóval egy szó mint száz, mindannyian lezuhiztunk és felvettük a koncertezős cuccot. Amíg én pancsoltam Csanád lebeszélte az anyujáékkal, hogy mi ketten (I know...I know) elmegyünk a jegyekért, meg veszünk piát. Így is lett: Kicsi város nézés, kicsi fotózkodás, fél liter vodka, egy liter multi bekeverése... elfogyasztása a 35 fülledt melegben... ketten. (I STILL KNOOOOW)

Szóval míg odaértünk bebasztunk egy csöppet, megvettük a jegyet és beszélgetni kezdtünk, hogy mi a szar van köztünk. Kiderül, hogy már drága apósom is realizált valamit ebből az "izéből" ami van köztünk, és rászólt Csanádra, hogy "nem meg dugni!!"... Good to know. De nyilván addigra már késő bánat volt... tekintve h milyen jól sikerült a szülinapom... Naaa mindegy.

A lényeg, hogy ő is kedvel és én is kedvelem és ez nem helyes. Gyakorlatilag lehetnék neki egy barátnő pótlék. HA lehetnék, de ugye ez kicsit complicated. Plusz szeretem Barnit, egyszerűen, csak... ez most nem a mi időnk. Pláne hogy...

Nagyon jól alakult az este, táncoltunk. Kivételesen mögém mert jönni, pedig az egyetemi bulikon óckodott tőle... hátugye alkohol. Good friend of us. - Lezajlott a koncert, eleve kézenfogva közlekedtünk a koncerten, és utána még kifele menet is. És összekulcsolt ujjakkal. Az elmémbe égett a kifelé út. Nagyon élveztem a társaságát. Ahogy rám néz nevetve. Ahogy fogja a kezem. Ahogy táncolunk. Kötődés első jelei.

Anyósék hátrébb voltak a koncert ideje alatt, mert nem akartak annyira bemenni a tömegbe. Kifele menet is le voltak maradva. Mi ugráltunk, szaladtunk, énekeltünk és terveztük, hogy megyünk bulikázni is, de mire a szállásra értünk kicsit elfáradtunk. Felmentünk az emeletre. Cinkelni kezdtük egymást. Átültem az ágyára és csókolóztunk, ő megcsókolta a nyakam, levetkőztünk, az ajkaimmal mélyebb vizekre eveztem...szép méretek... Onnan pedig egyik dolog követte a másikat. Olyan vad volt, nem bírtam magammal és ő sem. Az első menet (igen, jól olvasod...első) nem tartott sokáig, mert nem hagytam őt irányítani. Lementem, lezuhanyoztam, hajatmostam, majd felmentem. Leültem az ágyra mellé. És újra csókolózni kezdtünk. Ám hangokat hallottunk lentről. Megjöttek anyósék. 

Benyomtuk a koncert felvételeket, villámgyorsan felöltöztünk, és lementünk dumcsizni.

Felmentünk aludni, mert anyósék is mentek már aludni. Mielőtt elfeküdt volna, kérdeztem, hogy nem-e jön át az én agyamra kicsit, utána persze visszamehet. Átjött. Szorosan öleltük egymást, kulcsolva a kezünket és elejtve egy kis simit. És néha megpusziltam, hol a kezét, hol a mellkasát. Befordultam a falfelé. Ő utánam forgult és átkarolt. Én ficeregni kezdtem, ő velem ficergett. Simi it, simi ottt. Things happened. Again. Imádtam minden percét és másodpercét. Vagy fél órán át szeretkezdtünk, ha nem tovább, mert az ugyan nem holmi baszás volt. Majd bújtunk még kicsit. Aztán mikor majdnem elaludtunk, ő átment a saját ágyára. Kötődés további jelei. - Ja és igen, realizáltam, hogy én szítom a tüzet. De piszkosul élveztem. Plusz kötődöm, mint a szemét. Nagyon megszerettem, mint embert. És szokatlanul jól érezem vele magam. Ez lesz a végzetem... vagy legalábbis a kapcsolatomé.

Éjjel sok volt a szúnyog így néhányszor megébredtünk. Egyszer felénéztem és pont felém volt a keze. Azt nem tudom, hogy csak nyújtózott, vagy felém nyújtotta, de megfogtam, ő rászorított kicsit, majd elengedtük és visszaaludtunk. Nem is tudom, hogy ő ezt realizálta-e. Kötődés további jelei.

Másnap meglehetősen kisimultam, tekintve, hogy női gondjaim voltak, eléggé ... interesting volt az ágy. Csanádot idézve: "Mintha eltört volna az orrom..."

Hazafelé eléggé távolságtartórta váltottunk. "Back to normal"

Hazaértem Barnihoz. Patyolat rendet tett. Örült nekem. Én hozzábújtam, bár... időbe telt, hogy ne legyek távolságtartó. És belegondoltam: Itt bújok a páromhoz, miközben a déli tályékom még salyog a tesója... déli...tályékától. Hogy tehettem?! Hogy vagyok erre képes? 

Ezt nem tehetem vele, és nem tudom megállni ha Csanádot látom. Olyan bizsgergető érzés jár át, amikor ott van, amikor velem van, amikor rám mosolyog, amilyen szép szemekkel tud nézni. Amilyen szájjal csókol. Amilyen teste van (leszámítva a lába...az elég vékonyka, ámbár ami közte van... *LOL*). A lényeg az, hogy... nagyon átestem a ló túloldalára, és nem tudok visszamászni... Akarom. Még. 

Így tehát arra jutottam, hogy beszélnem kell Barnival. Nyilván nem arról, hogy "hé dugtam az öcséddel háromszor, nehari", hanem arról, hogy érzelmileg nagyon nincs minden a helyén. Nem vagyok boldog, és nem az ő hibája. Nem is az enyém. Szimplán fiatal vagyok még, ő már nagyon nagybetűs életet él, én pedig még nem szeretnék. Jól érzem magam az egyetemen, sokat vagyok másokkal és nem vele, és lassan nem is zavar ez az egész. Jobb lenne egymás nélkül. Bárcsak 2-3 év múlva találtam volna rá... amikor már családot szeretnék. Most úgy érzem, hogy nem ugyanott vagyunk az életben. És nekem most tér kell. Barátok, éjszakázások, bulik, fesztiválok. És ő mindet utálja.

Hozzáteszem, hogy nyáron meg akarja kérni a kezem, és ezt egy veszekedés során árulta el... ott kellemetlenebb lenne nemet mondani... I guess.

Azt hiszem... erre jutottam. Kíváncsi vagyok, hogy képes leszek-e rá. Eddig mindig kiharcoltam, hogy engem dobjanak. Most nekem kell meghoznom ezt a döntést. És békésen szeretném.

Nagyon szeretem, és nagyon nehéz. És sajnálom, hogy nem vagyok méltó párja az életben.

2019.05.09. 9:30

Ha már annyira belejöttem a szülinapi dalocskába 1 hónapja, akkor... ezennel is HBD nekem... megint egy kibaszott évvel öregebben, több élet tapasztalattal és hivatalosan is platina érmes kurva lettem.

Nos... egy hónapig nem szabadultam attól a fura érzéstől, amit a párom tesója okozott azon a bújós estén. Ott voltak a perverz viccek, a kémia, a tánc a VENen, a sokmindent megosztunk egymással dolog... Tudnám mikor lettünk ilyen jóban... Ja... tudom is. Aznap este. *regenerálódott homlok támasztás*

Ha lehet így fogalmazni, tegnap éjjel megtörtént "a baj". Amit nem tudom miért nem élek meg bajnak. Olyan vagyok, amilyen sose voltam. Nincs bűntudatom, az erkölcsöm az valahova elment nyaralni... 

Én vagyok... voltam ha nem a legerkölcsösebb ember akit valaha ismertem. Mások sorra követték el a hibáikat, én céltudatosan haladtam és vágytam a szerelemre, életem társára. Egyszer volt egy kilengésem, mert Gyuszit nem szerettem, ám Lacit igen, emiatt becsaptam Gyuszit és Lacival töltöttem egy estét, és le nem feküdtünk, de mégis másnap a bűntudat miatt szakítottam Gyuszival. Na meg mert nem voltam szerelmes...szerettem, de az nem szerelem volt. Olyannyira nem tudtam ezzel megbékélni, hogy nem tudtam állni Gyuszi rajongó szavait, hogy milyen tökéletes vagyok... Ugyan kérlek. 

Erre ma... mint akit kicseréltek. Nem csak, hogy megcsaltam életem szerelmét, de mindezt az öccsével tettem... és mindemellett nem is bánom. Szeretem Barnit, teljes szívemből, és hiszem, hogy ő lesz a gyermekeim apja... hogyan és miért vagyok képes ilyenre?! Nem tudok magamra másként tekinteni mint egy rossz ribancra... 

Csanád ma írt, hogy ez maradjon meg egyszeri alkalomnak, mert nem jó az erkölcsi iránytűje és nem akar magával rántani... Neki legalább csak elromlott. Én fixen félúton elhagytam az erkölcsi iránytűmet. Vajon megtalálom valaha? Mi van ha ilyen maradok? Ilyen... érzéketlen kurva. *elkeserít*

Végezetül is... kibaszott boldog születésnapot nekem, ribanc.

2019.04.12. 10:33

Ez az év más mint a többi, s ezt én is jól tudom... 

Azt már annál kevésbé, hogy miért egy szülinapos dalt költök át openingnek... *fogom a fejem*

Hát igen, eddig elég hullámvölgy ez az év is, és a korábbiposztomból visszavonnám a kiegyensúlyozottságom, a kapcsolatom almost-tökéletességét, meg a kellemes hangvételt is, ha ma írnám ugye... de az a múlt és szép és ragyog, 1 év és mindjárt 4 hónapja vagyunk együtt Barnival.

2 hete volt egy nagyon erős veszekedésünk, ami után én azt mondtam, hogy köszönöm szépen, nekem ennyi elég volt és szakítottam. Kértem, hogy ha már el is utazik, pár napig ne beszéljünk, hogy át tudjam gondolni hogy mit is szereték... na most 24 óránál többet sem adott és elkezdett úgy viselkedni mintha mi sem történt volna... mondom oké, mindegy végülis.

Aztán ezen a héten észrevettem magamon, hogy a veszekedés előtt mondtam neki utoljára, hogy szeretem... És feleszméltem, hogy baszki nem is hiányzik... WTF maaan. És erre jön az ismételt tini-dráma... *ismét a fejem fogom*

Kedden korán bezártam a munkahelyemen (igen, felvettek btw), és körbe kérdeztem kb mindenkit, hogy nem megyünk-e el inni egyet. De nem. Senki. Hazajértem, majd írt Barni öccse, hogy mizu van, nem megyek-e el velük inni? Én meg: DEEE. Nagy öröm és bódottá.

Este sokat beszélgettem a Csanáddal, a báttyáról is, az ő női bajairól, és közben növeltük az alkohol szintet a vérünkben. Végül 2 kor zárt a szórakozóhely, úgy volt, hogy megyünk a buszomhoz, de előbb elmegyünk a várhoz, mert az este elején megemlítettem, hogy vagy 10x voltam ott, de még mindig nem tudom, hogy merre kell arra menni... nem tudok kiigazodni ilyen dimbes-dombos városokon. *lol* Lekéstük a buszt. Azt már nem tudom ki vetette fel, de felvetettük hogy fenn alszok majd Csanádnál, de még iszunk.

Reggel fél 6ig ittunk a koli előtt, táncoltunk (3an voltunk eddigre), sokat nevettünk, tulipánokat küldtünk be a koliba random embereknek, szerelmes üzenettel, és megmutattam 2 vetsemet a srácoknak, amely fent van a neten. Magyarán végre volt egy spontán, vidáám estém, némi lelkizéssel, ami rég nem akadt.. 

Felmentünk fél 6kor, és akkor szembesültem a ténnyel, hogy Csanádnak nem hogy kanapéja nincs, de még az ágy is egyfős... szóval mellette aludtam. Kettőnk közé rakott egy párnát, amit nem igazán vágtam... hogy he hát csak nem áll a cerka a bátyád csaja mellett... (A naívitásomat nem tudom kinőni...) Ki is vettük a párnát. Majd kis kifli-nagy kifliben készültünk aludni. Először a keze a vállamon volt, majd átkarolt és simizni kezdte a kézfejem, ami jól esett így viszonoztam. Majd éreztem... azt ott. *ez egy fejfogós bejegyzés...* 

A helyzet az, hogy mivel egy hülye ribanc vagyok nagyon is imponált, és viszonoztam a ficergést. Végül leállítottuk itt a dolgot és szorosan kézenfogva, simizve mély álomba szenderültünk... LÓFASZT. Aludtunk vagy 2 órát. Reggel még folytattuk ezt a fura kémia témát, de jelentem nem történt... valami. Se csók, se szex, csak... a kémia, jó meg egy cici fogás, ami után kipattantam, hogy jobb lesz ha megyek. És... mentünk is. Együtt. Kajálni. Megbeszéltük, hogy kaja után erről többet nem beszélünk. Illetve mivel mosolygott mikr kikeltünk, próbáltam kérdezni, hogy mire gondol, de választ nem kaptam. Lehet jobb is. Megóvtuk magunkat a jövő kellemetlenségeitől. - Bár ha még csak arra az estére gondolok is, már kiráz a hideg, szóval nem tudom hogyan lesz ez nem kellemetlen... haha.OMFG.

Azóta úgy chatelünk mintha mi sem történt volna, és ma jön haza Barni Finnországból, szóval... azt hiszem vissza a rendes kerékvágásba. Csak... bűntudatom van, és a legszomorúbb az egészben, hogy nem azért amit tettem, hanem azért amit nem. És hétfőn elvileg együtt megyünk inni és csak arra tudok gondolni, hogy jó lenne megcsókolni, és ez  KIBASZOTT BETEG. És nem tudom, hogy miért tenném ezt, pláne vele. *már homlokom sem maradt a fejfogástól*

Nice start for this year. I am a slut...

2018.11.30. 8:51

Szép - jó reggelt Naplóm?!

Idén nem igazán írtam sokat, bár már amúgy is azt érzem, hogy évről évre csökkennek a posztok számai. És nem, nem azért mert nincs vagy nem lenne mit mesélnem, egyszerűen kezdek kiöregedni a naplóvezetésból. Ide s tova már 5 éve vezetem ezt a naplót, és lássuk be, mikor elkezdtem még kis butus tini voltam, tini bajokkal és igazbarátok híjján ide pötyögtem le a gondjaimat. 

Ma már 21 éves vagyok, 2 év vendéglátós munkatapasztalattal rendelkezem, egyetemre járok, volt 3 kapcsolatom, most játok a negyedikben, és remélem egyben az utolsóban is. 

Nagyon jól érzem magam a bőrömben, egészségesen étkezem, talán edzhetnék többet... de majd változtatok ezen is. Visszajelzés várok egy munkahelytől itt, Veszprémben, hogy engem választanak-e a meginterjúztatott emberek közül. Jól érzem magam az egyetemen, persze stresszelek a zh-k és vizsgák közeledtével, de ez valamennyire egészséges is. Valamint nem utolsó sorban: nagyon boldog és elégedett vagyok a kapcsolatomban. 

Jelenleg Barnival együtt élünk a számomra még kissé új városban, 2 cicát nevelünk a város mentén egy 2 szobás panel lakásban. Kényelmesen elférünk, van saját életterünk, ha munkáról van szó és eléggé szabadszelleműek vagyunk a kapcsolatunk terén.

A jövőre nézve a terveink közösek, és jó végre egy olyan kapcsolatban lenni, ahhol nem kell hisztiznem azért, hogy megkapjam azt a mennyiségű szeretetet, amire szükségem van. Úgy érzem, hogy pont a megfelelő helyen vagyok és persze megfelelő időben.

Barnival, ha visszatekersz, 2016-ban volt egy kis "se veled se nélküled" próbálkozásunk az első kapcsolatom után. Barni azt vallja, hogy ha nem basszuk el, összejövünk, de szét is megyünk korán. Én azt vallom, ha nem basszuk el, akkor se jöttünk volna össze. Nagyon távkapcsolat ellenes voltam, és akkoriban még túl ragaszkodó voltam ahhoz, hogy akár egy napot is kibírjak a "barátom" nélkül. De mindegy is. A lényeg, hogy most van a megfelelő idő, én úgy érzem. 

Már csak 1 hónap van az évfordulónkig, és ha összegeznem kell, nagyon szuper volt ez az év vele. - Persze nem létezik hibátlan kapcsolat, így a mienket sem próbálom beállítani annak, hiszen néha mind a kettőnknek vannak jobb és rosszabb napjai. Ezeket néha egymás nyakába rakjuk és civakodunk valami teljesen jelentéktelen szarságon... Mi ez ha nem szerelem?! XD 

2018.10.08 23:06

Gondoltál már arra, hogy az összes fájdalmadat összegyűjtöd egy helyre, haraggá formálod, és megölöd vagy csak megöleted azt, aki kihozta belőled?

Hallgatom a "lázongó" rock zenéimet, és az a baj, hogy mindig akkor hallgattam, amikor fájt... minden. 

Annyit bántottak, annyiszor voltam elhajítva, mint egy darab elhasznált rongy. Barátok, voltbarátok, érdek kapcsolatok, kapcsolatok... Akikről azt hittem mellettük fogok megöregedni. Legjobb barinők, álom kapcsolatok. Tökéletes "véletlenek". Hittem én.

Nem tetszett neki, hogy kimondom amit gondolok. Kidobott. Nem értett velem egyet. Kidobott. Talált mást/másokat. Kidobott. Megunt. Kidobott. 

Szeretném látni ezeket az embereket szenvedni. Végighúzni egy kést a tökéletes pofijukon, és hallgatni ahogyan könyörögnek NEKEM a szottyadt kis életükért, amiben SZÁMOMRA nem volt hely... Kidobnám őket, ahogy ők tették velem. Elégetném a testüket mint ahogy a szemetet szoktuk. 

Tudom, erős, morbid... És nyilván gyenge szar vagyok, aki nem tenné meg. De jól esik néha... Betegnek lenni?! Játszani a lehetetlen gondolatával. Sok volt a Breaking Bad...

Na de milyen szép is a hatalomvágy. Sok embert juttat a sittre. Vagy a korrupció csúcsára. Éljen a politika és az emberek feletti uralom. 

Az erőszak nem old meg semmit, mégis addig voltam szendeszűz, hogy ez az elbaszott társadalom még belőlem is kihozta a túlélés ösztönét. És mind tudjuk, csak az erősek maradnak életben. 

2018.06.26. 0:39

Egyre közelebbinek érzem a napot, hogy elhagyjam Budapest dekoratív utcáit, a drága lakbért és a túlszaporodott hajlétalanokat az utcákon. Egyre inkább éled bennem az eddig szunnyadó pánik, hogy vajon átvesznek-e az egyetemre. Valamint egyre jobban érzem egy korszak végetértét.

A világért sem szeretném elkiabálni, hogy át fognak venni a Pannonra, de remélem a szerencse mellém áll, mert most ez jelenti nekem a Mindent. úgy érzem egy igen csak stressz mentesebb élet kapuja előtt állok és várom, hogy beengedjenek azon. 

Ahogy közeleg az új, úgy egyre több dolog ér véget. Többek között ez az utolsó hetem a CER Kft-nél, és az Event Jobnál. Nincs több bankett. Már nem írtak be többre. Salonba megyek még, amiért hálás vagyok. Tópart Cafét is szeretem, és még egy rémes reggeliztetés vár rám, aminek annyira nem örülök.. Pláne, hogy azaz utolsó napom lesz majd itt. 

Egyes barátoktól is el kell búcsúzni, Skemyvel próbáltam 2 utolsó talit leszervezni, de lemondta az egyiket, a spontánra pedig nem tudott jönni, mert épp barátnőt szerez vagy mi. De hát... na. Fontossági sorrend. Vágom. Én csak elmegyek...örökre. Tőle örökre. Sose voltunk igazán barátok lényegében. Szóval nem is igazán értem miért fáj. De fáj. 

Vic'-kel ma lógtunk együtt, meg dumcsiztunk a napokban, és még tartunk egy búcsú bulit utoljára valamikor jövőhéten. Aztán majd ha leköltöztem, várjuk szeretettel, valamint én is szívesen jövök ha hív majd. Remélem működik majd.

És lényegében ennyi. Nincs több barát. Nincs több kedves ismerős. Okok amiért távozom. Vérzik a szívem. Mennék már. Ahh, csak az Univerzum engedje. A szerencse. Valami felsőbb erő. Úgy legyen! ˇˇ

2016.06.06. 1:13

Ezt figyuszd, ilyet még nem láttál: Boldog vagyok!!! :D 

De igazán, felhőtlenül boldog! Nem érzek semmi frusztrációt, sem kellemetlent. A szívem merő szeretetben lubickol és az élet csodaszép! 

Épp egy nagy lépés előtt állok, átkértem magam a veszprémi Pannon Egyetemre, hogy kiszakadjak a pesti mindennapokból. Míg mindenki ide vágyik, én el innen. Nincs itt számomra semmi. 

Veszprémben párommal élek majd, amennyiben átvesznek. Igyekszem pozitívnak maradni... Csak akkor minden egyszerű lenne és kiteljesednék, ami hát nem annyira jellemző rám. 

Mindennél jobban szeretem a párom. A társam. Az én szerelmem. Nyálas, de nincs megfelelő szó arra, mennyire megtaláltam a felem. Nem hiányzik belőle semmi, és minden megvan benne amire valaha is vágytam. Nincs szükség hisztire, műbalhékra, hogy figyeljen rám. Minden klappol. A családja csodálatos, a jelek szerint kedvelnek, és az egyém is őt. Mindig előállunk valami remek programmal, ami nem merül ki a moziban vagy ivásban. Hétvégén például tollasoztunk, rokon látogattunk, tervezzük az erdélyi nyaralásunkat is, igazán felnőttes kapcsolat, sok baromkodós körítéssel. Imádom. A szex csodás. A lelki kapocs csodás. A tervek csodásak. A szerelem végtelen. 

Pesten nem igazán tart itt semmi. Az a kevés barát hiányozni fog, de biztosan találkozunk még a jövőben. Viszont nem találtam meg a helyem. Mióta egyetemre sem járok csak non-stop dolgozom. Alig találkozok valakivel/valakikkel. Csak az a pár ember. Hiányzik egy állandó társaság, mint otthon. Talán majd Vp-ben. Újabban a munkához sincs kedvem. Mennék már el innen...

Mindent összevetve, boldog vagyok és izgatott, hogy mehetek. És remélem minden olyan lesz, mint képzeljünk a Drágámmal. ♥

2018.04.27. 20:11

Frusztrálnak az emberek, frusztrál, hogy én is ebbe a fajba tarozom.
Undorító bagázs, hemzsegnek, rohannak, mint pók a falon.
Én is ebbe a fajba tartozom.
Mindnek vágyai vannak, nem tudnak uralkodni magukon.
Én is ebbe a fajba tartozom.
Habzsolják a földi élvezeteket, drogok, szex, szerelem.
Én is ebbe a fajba tartozom.
Erőszakosak, türelmetlenek, nem tudják mi az a kegyelem.
Én is ebbe a fajba tartozom...

Nem akarok ember lenni, de még mindig ember vagyok.
Kaparom a bőröm, nyúzom le a húsról,
Még mindig ember vagyok.
Tépem a húsom, zuhanok ki a bordám alól
Még mindig ember vagyok.
Húzom a belem a földön, gyilkolom benne a hernyókat,
- melyek sosem váltak pillangóvá,
Még mindig ember vagyok...

Nem ez tesz emberré, de mi azzá tesz, attól nem szabadulok.

2018.01.15 23:41

Az újévi filozofáláson már túltettem magam. Azt hiszem nem voltam túl őszinte az Új kapcsolatommal kapcsolatban. Nem csak jobb, mint a semmi. - 

Sokkal jobb, mint bármi.

Nagyon hasonló elképzelésünk van Barnival. Nagyon szeretem, és egyre jobban ismerjük meg egymást. Újra. Nem vagyunk olyanok, mint 2 éve, amikor megismerkedtünk. Sokat változtunk. Másak a nézeteink. Viszont a szerelmes tekintet állandó. Mind a kettőnk részéről. Ez csodálatos érzés.

Hétvégén megismertem a szüleit, dominóztunk velük, kocsikáztunk egy nagyot odafele és vissza Veszprémbe is. Iszogattunk és velős pirítósoztunk a barátaival. Azonban ami a legjobb volt, és előrelépésként éltem meg: Az úton úgy beszélgettünk, mintha már nagyon rég együtt lennénk, pedig csak most lesz egy hónapja!

Az ő elképzelése az, hogy 1-1,5 év után összeköltözne, 2 év együttlét után pedig ha minden működik, eljegyezné a párját. 

Mikor a költözés szóbajött, tudom, messze még az egy év, a másfél is, meg az is, mire én végzek az egyetemen... De... akaratomon kívül sóhajtottam. Nagyot. - Kérdezte miért.

Most javában aludnom kellene, de alvás helyett az agyamat járatom, még így 10 óra tanulás után is... Akaratomon kívül sírvafakadtam és bepánikoltam, mert beugrott a költözéses dolog. 

Egy mára idegenné vált árnyék egyszer hagyta, hogy zokogva nézzem, ahogyan minden holmiját elviszi a lakásunkból. Röpke 2-3 óra alatt. Abból a lakásból, amire azt hittem a közös otthonunk és ő is így tekint rá. Sok sok energiát és pénzt öltünk bele. Macskát vállaltunk. De a szeme sem rebbent miközben pakolt. Én viszont a poklok poklát éltem meg. 3 teljes napig hagytam, hogy beleőrüljek a várakozába. - "Megjöttem, Kicsim. Bújj elő. Kérlek." - Sosem jött "haza". 
Nyitogattam a szekrényeket. Naponta. Félnaponta. Várva, hogy valami csodafolytán megtellnek. De nem telltek. Napról napra, majd óráról órára üresebbek lettek. Feladtam. Kikészülten. Megőrülve. Betegesen rettegve a változástól. Elengedtem.

Nem akarom újra átélni. Nem akarok újra reményt veszíteni. Egy évben háromszor költözni. Sem többet költözni. 

Azt hittem jelentett valamit. És sosem az árnyék hiányzott, sosem az, hogy ő ott legyen mellettem. Az otthonnak hitt lakás hiányzott. A bútorok. A festék a falon, amit hajnalig festettünk fel. A macskaholmik hült helye. A sarokkád. A békés környék a kertváros mellett. A szokások, amelyek a kapcsolat végére teljesen megszűntek létezni. - De nem az árnyék.

Félek. Úgy érzem ez a pocsék tapasztalat... ez, a mérföldkő, amely röpke 4 hónap alatt képes volt megölni valamit, amiben hittem. Az a 4 hónap pokol, aminek a mennynek kellett volna lennie... igyekeztem, hogy az legyen. Mégis cserben hagytak. - Ez a pocsék tapasztalat, rányomja a bélyeget a jövőmre. 

De talán csak időre van szükségem, hogy feldolgozzam... Talán az idő megolja. Bár megoldaná.

- Hisz akkor nem voltam szerelmes. Most pedig az vagyok.

2018.01.03 14:19.

Boldog új évet... mondatják a szokások...

Minden évben ugyanaz, ugyanaz a remény, ugyanaz az új kezdetnek nevezett valami, ami 31-én és 1-jén átjárja az embereket... azokat, akik még tudnak és akarnak is reménykedni. Tavaly még én is tettem...

Kifogyam, elfogytak a reményeim. Megint kapcsolatban... de nem is érdekel igazán, csak jobb, mint egyedül. Unom, hogy sajnáltassam magam, hogy figyelemre vágyjak... Unom, hogy minden szar, unom, hogy minden romokban, és hogy ennek ellenére reménykedek. NEM. LESZ. JOBB. 

Az élet napról napra fájdalmasabb. Napról napra rosszabb. Napról napra nehezebb. Napról napra... agyalok és agyalok. Félek és félek. De már nem sírok... és nem reménykedek. Meguntam ezt is.

Soha nem néztem még ki úgy az ablakon, hogy vágynék arra, hogy levessem magam... tekintve, hogy tériszonyos vagyok. Idén már másodjára bámultam a hűvös, kissé nyirkos betont, mely elragadhatná az életem, a lelkem, és vele együtt minden kínomat. A szilárd talajt, mely levenné a terhet a vállamról. Mely... oly egyszerűvé tenne mindent... Nagyszerűvé. Vajon tényleg megtenném? Vagy megint csak ábrándozok a halálról? Megint csak a figyelem miatt? ...Senki sem tudja. Még én sem tudom.

Még várok. Még... nos... mondanám, hogy reménykedem, de nem. Csak... várok. Az idő múlására. Valamire. Nem tudom.

2017.12.25. 0:20

Látom, látom, de nem emlékszem semmire.

Ez a gondolat jár a fejemben.

Tudod, minden szakítás vagy viszonzatlan szerelem után ott vannak az emlékek, amelyek miatt nehezebb továbblépni... amelyek gyötörnek naphosszat, hónapokon át, amelyek miatt úgy érzed át kell vészelned egy korszakot. Amelyek miatt egy korszak lezárul. Ezek ez emlékek jelentik a korszakot.

Nos... ezek az emlékek... most... nincsenek.

Úgy érzem mindenre emlékszem, évekre visszamenőleg. De rá nem. Egy év teljesen kimaradt. Valaki kimaradt.

Volt egy élettársam, egy "párom", aki nem volt A párom. Csak volt. Nem is őt szerettem. Nem is Vele éltem. Csak egy alteregójával, akivé egy szer hatására változott. Azt hiszem ez minden, amit el tudok mondani, valamint az, hogy utálom, hogy gyűlölöm, hogy tönkretenném, és akarom is... Ez bosszant. Én nem voltam sose ilyen. Tönkre mentem. Tönkre tett.

Ma láttam őt. Pánikoltam, utáltam és gyűlöltem, de semmi más. Nem néztem az arcára, sem a szemébe, de láttam. Nem emlészem, sem az arcára, sem a szemére, sem rá.

Hogy lehet az, hogy valakivel már-már az életedet is összekötöd, de a valakinek nincsen személyisége, nincsen érzelme feléd, de neked sem felé. Egyetlen nap vagy hét alatt eltűnik az életedből, és még így sem érzed, hogy ha hazamész, valahova máshova, hogy hiányozna... egy kicsit sem?!

Ki ő? Mi ő? 

Részemről egy senki, aki mégis egykor hatással volt rám annyira, hogy elbasszam az életem. Valamint egy teljes évet az életemből.

Röpke 2 hét után már képes voltam valaki másra gonolni, valaki mással lenni. És emlékezni is a "valaki másra".

Vele szeretek együtt lenni, szeretek beszéni, szeretem amit ír, és szeretem. Azthiszem. 

Korai? Nem? Nem is érdekel.

Önző vagyok. Boldog akarok lenni, és csak ez számít. Mikor, hol, kivel... Mindegy. Csak most, bárhol, és azzal, aki boldoggá tesz.

És már nem is emlékszem kiről beszéltem az elején...
- Persze... látom, látom, de nem emlékszem semmire...

2017.07.11

Hiszel a karmában? ... Pedig kellene. 
Tudod, untam, hogy minden rendben van, de csak mert elfelejtettem egy nagyon fontos dolgot! - Szeretni.

Szeretni, hogy mellettem van a családom, szeretni a barátaimat, szeretni, ahogyan a párom szeret, szeretni a fránya kávémat benne a fránya tejjel... És sokminden mást is.

Annak, hogy Gyuszi nincs az életemben már közel féléve (a barát aki hiányzott, és hazudnék, ha azt mondanám "Sosem jut eszembe")... Nos, megvan a maga előnye. Azóta értékelem a kapcsolatomat, nem keresek kibúvókat, nem agyalok mindennen. Csak élvezem amim van. Mert bizony megtehetem. *halvány mosoly*

2016... emlékszel arra az évre? A válasz bizonyára igen, de nem kellene. El kellene felejtened. Ha kivágnád a 2016-ot és hirtelen 2015-ből 2017-be csöppennél, azt vennéd észre, hogy minden, mi a kezedben volt, másnapra elveszett.

Karma.

Karma?

Karma.

Mi?

Ez. Hogy egyik évben minden csúszik ki a kezedből, minden amit megérintesz, és éppen megszeretnéd: a hangját, az ízét, a tapintását ; s éppen megdobogtatná a szívedet, hirtelen leejtenéd. De mielőtt leesne a talajta, már el is tűnt. Valahol az éterben. 
A szíved még hevesen dobog, azért az emlékért, aminek jelenét alig pár másodperce a kezedben tartottad. Megszakad a szíved. Percről percre jobban fáj, ahogyan meglágyult Szíved végül megolvad, és már nincs az a darab, amit összeragaszthatnál, hiszen folyékony formában folydogál át az ujjaid között, mint az ivókútból engedett forrásvíz a tenyeredben. Hagyod elveszni, alig pár csepp marad, mi pont nem elég arra, hogy élni akarj. Feladod. Nincs remény. Vége van. 2016.

Ebben hol a karma?

Nos. A jelenben.

Jelen...

Nem meséltem neked, hogy a jelen, 2017... Szöges ellentéte 2016-nak. Nehézkesen indult, mint egy P601-es Trabant a hegynek felfele, de végül az egynegyed útnál átépítették Range Rover Sporttá, és tüzesen repeszteni kezdett. És hogy ne csak folyton depizzek, íme a sztorim 2017-ről:

Megtanultam szeretni mindent, amim maradt az életben. Értékelem a párom, megtanultam menekülés helyett tervezni. Olyannyira, hogy egyhelyen fogunk dolgozni jövőhéttől, s 2-3 hét múlva élettársaknak mondhatjuk magunkat. Együtt. Közösen. Kitartóan. Megvan a lakás, már csak költöznünk kellene. Közös társaságunk van, közös programjaink vannak, ő értem, és én érte változok. Csiszolódunk - Ez a megfelelő szó. Édesapám szingli lett, ámbár boldogabbnak látszik, mint kapcsolatban. Igyekszem mellette lenni, amikor tudok, és rá is időt szánni. Édesanyámmal is egyre többet telefonálunk. Megdicsérte az új munkahelyem, ami nála HATALMAS szó. *büszke vigyor* Eszti visszaszállt az életembe, aminek valójában sokkal jobban örülök, mint ahogyan azt kimutatom. *vigyor* - Persze mert félek újra elveszíteni őt. BFF...Hol van az már. Nem igaz? De bárcsak. 
HOGYAN LEHETNE ENNÉL IS JOBB? (Anyós motívációs mondata, melynek a családban használata kötelező *hihi*)

Wow. Hát... sose mond, hogy soha.

Ha úgy érzed minden fos, és inkább levetnéd magad valahonnan: Emeld fel a segged, bőgd ki magad, és szarj le mindent: Hisz a Karma nem lesz hálátlan! Egyszer fent egyszer lent... Ahogyan jól esik. Fald az életet, ha másért nem is, a kajáért maradj életben! *hmmhmmhehe*

2017.02.23. 22:41

Nos, azt hiszem most az életemben minden rendben van. 
2 hónapja boldog párkapcsolatban élek, egyetemre játok, a barátaim mellettem vannak (még az is akit elvesztettem), néha hazajárok (mondjuk mostmár 5 hete nem voltam), szóval minden sínen van.

DE HOGY EZ MILYEN KURVA UNALMAS!

Unom, hogy reggelente felkelek az ágyból;
Unom, hogy tudom, ma sem lesz mámor. 
Unom, hogy kortyolom a kávémat a tejjel.
Unom, ahogy hazudom: "Fel a fejjel"

Unom, hogy felkel a Nap az égen;
Unom, hogy mindennap alig éget.
Unom, hogy szürkületkor közeleg az éj;
Unom, hogy azt mondják: "Kelj fel és élj!"

Unom, hogy játszom az ember szerű lényt.
Unom, hogy mindenki csak elnyeli a fényt.
Unom, hogy elhiszik: csak ennyi vagyok.
Unom az unalmat, inkább feladom.

2017.01.02. 2:23

Elveszíteni egy barátot... teljesen más, mint elveszíteni egy szerelmet. Már ezt is megtanultam. Sajnos.

Július 26-án ismertem meg életem legtökéletesebb társát, a már meglévő családom új tagját, aki belopta magát szívem mély bugyraiba. Nem szerelem formájában, hanem mint barát, ez nem mindennapi.
Az első talink egyszerű volt, emlékezetes, és vicces. Mikor elkezdődött a fővárosi életem ő volt az, aki felköltöztetett, és bármiben segítség kellett, ő ott volt. Legyen szó fizikai segítségről, vagy éppen lelki segítségről. Az is meglehet, hogy neki köszönhetem, hogy még élek... (nos igen, öngyilkossági kísérleteim sorozatának kezdetével bukkant fel). Ha egyedül voltam, nem hagyta hogy magányos legyek, és mikor vele voltam, olyan volt, mintha hazaértem volna, mintha Pest is az otthonom lenne. Hetekig mindennap találkoztunk, segítettünk egymásnak mindenben, alvós társak voltunk, mert egyedül nagyon rossz volt mindkettőnknek. Én nem tudtam mit érez.
Sajnos elbasztuk. Mikor szerelmet vallott, összejöttünk 1-1,5 hónapra, de hiba volt. Azóta eltávolodtunk, megint jóban lettünk, de szerelembe estem a jelenlegi párommal, és azóta ismét nem igen beszélgetünk, mert így nem akar az életem mindennapirésze lenni. *fájdalmas, lesütött, könnybelábadt szemek*

Nem mondtam el neki, hogy alakulóban vagyok valakivel, hiszen olyan gyorsan történt, hogy én magam sem tudtam, hogy összejövőben vagyunk. Mindezzel megbántottam, összetörtem a szívét, és nincs az a szó, vagy az a mértékű bűntudat, valamint szeretet, amivel vissza tudnám szerezni, mint barátot, mint társat, mint családtagot. Fojtogat a sírás, mardos a fájdalom a mellkasomban, de mind hiába.

El kell engednem, de nem olyan mint kiszeretni valakiből. Olyan mintha a legközelebb álló rokonodat kellene elengedned. Ott a vérkapocs, a szívedben a melegség ha rágondolsz, és egyszerűen nem megy.
Mégis ma letiltottam, nem tudom mennyi időre... Azt tudom, hogy tekintettel kell lennem arra, hogy szerelmes... hiszen meg akarta kérni kezem. Istenem... miért ennyire bolond? Nagyon szeretem, de nem tudtam beleszeretni, hát hogyan is mehettem volna hozzá? *aprócska mosoly*
Ha beleszakad is a mellkasom... elengedem. Neki csak a szívét tördelem ha hívom, ha írok neki, ha keresem. Meg kell adnom neki az esély, hogy továbblépjen. A legjobb barátom. A családom. Az ember, akinek mindig van hely az életemben... már csak 2016 egy emlék foszlánya marad. *fájdalmas tekintet* Fojtogat a sírás...

2016.10.25. 23:37

Úgy írnék, úgy kiírnám magamból... mindent ami bennem van, ami fáj, ami zavar, de azt hiszem eljutottam arra a pontra, hogy: Nem tudom. Túl sok, hol kezdhetném...

Szerelmi élet? Nulla.

Sulis eredmények? Nulla.

Családi háttér? Nulla.

Az egyetemen most Zh hét van, ma számtech volt, holnap matek, amitől rettegek, de már kimerültem a félelemtől, aránylag megtettem mindent szerintem, és majd kiderül mi lesz... Ha kettes lesz örömtáncot lejtek, esküszöm! *sóhaly*

2016.08.19. 14:44
A dolgok folyamatosan változnak, de a vége ugyanaz: az ágyamban fekve, betegen sírok.

Nem igazán értem önmagamat, úgy érzem minden sürget, mintha mindent most azonnal kellene, semmit sem tudok kiélvezni, mert mire megszoknám már elmúlt, elvesztettem, és nincs többé. 
Olyan szerelmesnek érzem magam, mint talán még sosem, úgy fáj a mellkasom, mintha muszáj volna... Neki jobban. Miattam. *sóhajt*

Nem vagyok jó ember, nem küzdök másokért, nem küzdök most semmiért. Mintha feladtam volna, mintha már meghaltam volna legbelül.
Beleszerettem egy olyan srácba, akibe épp ésszel nem tettem volna. De hát ki az aki ésszel esik szerelembe, nemde? *bohókás mosoly*

Tudtam, hogy beteg, hogy megfulladhat ha a párja iszik vagy bulizik, és ő tudta, hogy most sok bulis programom lesz. Mégis találkoztunk. Mint barátok. Sosem voltunk barátok.

Az első pillanatban úgy izgultam, és annyira tetszett, hogy már nem egy barát volt, már a tali előtt vonzott, és mikor puszit igért... ahh, sorscsapás. 
Augusztus 6-án kiléptem a 6-os számú lakásomból, a 66-os lépcsőházból, majd beültem mellé, a 066-os rendszámú kocsijába... (Kicsit sem baljós.*kínosan nevet*)
Így kezdődött minden... Azt mondta kicsit körbevezet, elnézünk oda amerre lakik, a Barátok közt ház fele, a sulijához, a házukhoz, és akkor már egy kisbolthoz is, onnan elmentünk egy közeli mekibe, útközben arról beszélgettünk miben hiszünk. Imádom ezt megkérdezni, de nála nem kellett feltennem a kérdést. Meki után megbeszéltük hogy várost nézünk. Nem messze az infoparktól parkolt le, hozott egy hátizsákot, benne a fényképezőjével, a sültkrumplijával, és persze kólával, mert anélkül sehova. *szeretetteljes mosoly* Egészen onnan elsétáltunk a Gellért-hegyhez, útközben pokemont fogtunk, viccelődtünk, óh, és persze civakodtunk, hogy a Corvinus vagy a BME a szebb... Nyilván a Corvinus... *kacértekintet és vigyor* *hmmhmm*
A Gellért hegyen árkon-bokron felmásztunk, le volt nyűgözve a Gellértszállótól, ami nagyon aranyos volt. A hegy oldalaiban vannak kilátók, korláttal, mindegyiknél megáltunk, plusz egy helyen, ahol volt egy szépen mászható fa. Én mint rutinos, nőies első-randis, felmásztam. Mentségemre szóljon, hogy kiskoromban balkuki voltam, és így a famászás távoli álmom volt. Volt egy játszótér, amiről nem is tudtuk, hogy ott van, pedig ő már járt ott. Felfelé menet az egyik kilátónál volt egy sziklaszirt, ahhol ült egy lány. Megbeszéltük 2 fotóközt, hogy visszafele majd kiülünk ha nem lesz ott senki. ~
Bejártuk a hegyet, majd kerestük a Filozófusok Kertjét, hogy örült mikor igaza lett, egyem meg. *mégtöbbmosoly*
Ott 2 pasas sárkányt reptetett, egy darabig néztük őket, majd leültünk megnézni a naplementét a domboldalban. Ekkor hajtottam be a "szájsarkamra járó puszit", melytől kirázott a hideg, és megcsókoltam. Mennyei, lágy, édes, és elképesztően érzéki, romantikus csók volt. Életem legjobb csókja... ha újra érezhetném... *ahh* 
Ezt követően egymás mellett mentünk tovább, lassan közelebb mentünk egymáshoz, majd átöleltem a karját, ő homlok puszikat adott, én a karját pusziltam meg lopva, majd kézenfogva mentünk mint egy pár. Belógtunk a Citadella fele a Vukk játszótérre, ott múlattul az időt akadálypályákon, ahhol kisebb-nagyobb sikerekkel csólolóztunk is párszor, négykézláb gyermeklabirintusba bujtunk, majd a mászókán állva egymás karjaiban álmokról beszéltünk... Ekkor kicsit elszomorodtunk, mert ... neki lehet hiábavalók az álmai. *lesüti a szemét*

Ezután már egészen hűvös volt és már fáradtak is voltunk. Volt vagy 8óra ekkor már. Felmentünk a Citadellához, egy gyönyörű park mellett, a szabadság szobornál vettünk vacsit, amit ketten, elfelezve ettünk meg, majd mivel fáztam kaptam egy budadpestes pólót. Mondváán hogy egy szép emléknek... kár, hogy nála van. *hmm* 
Elmentünk a kocsijához, majd el a Városligethez, ahhol láttunk tüzijátékot, fogtunk pár pokemont, és táncoltunk a Hősök terén. Átsétáltunk a váron, vissza a kocsihoz majd ott egyszer rosszul lett. Ő fulladt. Én sírtam. Már késő volt. Beleszerettem. Ő pedig belém. Elmentünk még egy mekihez, onnan pedig hozzánk a lakás mellé.
A randi egészen hajnali fél 4ig tarott, azaz 11,5 órás volt az első randi maga.
Ezt követően 7-8-9 nála aludtam, mert megleptem 7-én azzal, hogy nem mentem el egy bulira, helyette visszaemlékeztem merre lakik, és oda utaztam, majd eltévedtem, de tudtam h pont kutyát sétáltat majd, szóval felhívtam. Örült nekem, nagyon is... az a mosoly. Szeretem azt a mosolyt. Szerelmes vagyok abba a mosolyba... *lesüti a szemét és szerelmesen mosolyog*

10-étől sziget feszt volt, ami a második napig tűrhető volt... aztán... iszonyatosan elbasztam ezt a gyönyörű szerelmet. Kórházba került, fulladt, leállt a szíve, újraélesztették, hazamentem, egy éjjelt nála aludtam, majd hazavitt Venyimre. Nem így kellett volna, hogy történjen... azóta nem láttam. Még mindig szeretem, még mindig hiányzik, és nála a BP-s pólóm.... az emlékem a csodás kezdetről. 
Nem kínozhatom azzal, hogy keresem, nem lehetek mellette, ha bizonytalan vagyok. El kell engednem... Nem megy.

2016.06.29. 1:28

Újabban rá kell döbbennem, hogy sajnos nő vagyok...: 
Egyre kevésbe tudom mit akarok. *kínos nevetés*
Mint meséltem, van egy srác, akit leráztam inkább, mert nem akarom bántani. És most sem akarom bántani, de megint beszélgetünk. Nem szeretnék vele együtt lenni, viszont hiányzik. Hogy beszéljek vele, hogy meghallgassam, hogy lássam. Hiányzik a hangja is. Nagyon szeretem a hangját... olyan különleges. Megnyugtat. Hiányzik az ölelése is, hogy fejen pusziljon... De kapcsolatot nem szeretnék, pláne nem távkapcsolatot. Nem bírnám ki. És most szükségem van a szabadságra. Vagyis ezt érzem. Nem tudom mi ez... És nem tudom, hogy mi lenne helyes.

Szeretek vele lenni, szeretek vele beszélgetni. Szeretem megcsókolni, szeretem megölelni. Szeretnék vele aludni, filmezni, sörözni, hülyéskedni.

Nem szeretnék a párja lenni. Nem akarok távkapcsolatot, sem stresszt. Nem akarom kevesebbnek érezni magam, mint ami vagyok. Még egyszer nem. 

Nyári szerelemnek, kavarászásnak ideális lenne, de hogy is tehetném, ha tudom, hogy ő nagyon szeret engem? 

Hétvégén felmegyek és ott is alszok. Muszáj lesz beszélnem vele... Nem tudom mi a helyes. Nem tudom, hogy mit akarok, vagy tudom, csak nem vág össze azzal, amit nem akarok... ~röhely.

2016.06.26. 12:45

Rég nem írtam... több, mint egy éve. *sóhaj*

Nem is tudom mit mondhatnék, minden felborult. Minden elveszett. Elvesztem.

Egy éve elégedett voltam. Magammal. Az életemmel. Azzal amifelé halad. Szerelmes voltam. Bolondos. Céltudatos. Mindez elveszett. 

Sírni akarok. Most is könnyekben úszik a szemem, és... komolyan nem tudom miről mesélhetnék szóval csak kiadom amit érzek, jó? Közben sírok is kicsit...

Egyedül érzem magam. Sikeres vagyok, leérettségiztem, szép eredménnyel, de nem elég.
Vannak emberek vagy ember típusok, akik céluk felé haladnak, nincs szükségük társra csak barátokra és így elvannak az életben... Én nem ilyen vagyok. Fogalmam sincs mit akarok. Vagy kit...

Életem szerelmével szakítottunk, és ez így helyes... elviekben. Gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy mind a ketten szenvedünk, mert azóta is szerelmesek vagyunk. *mélylvegő**könycsepp*

Miután szétmentünk megismertem egy srácot. Beleszerettem, de amit exemet megláttam, elfelejtettem, hogy őt szeretem... A srác messze lakik, távkapcsolat lett volna, ha eljutottunk volna odáig. Sok baromságot megcsináltam vele és bántottam... Mindenkit bántok akit valaha szerettem. *lesüti a szemét* Végül teljesen máshogyan viselkedett velem. Amit megértek, de ő így is azt mondta, hogy velem akar lenni... Így nem tudtam mi a helyes. Mikor lebetegedtem hívtam, hogy legyen mellettem, de sokszor nem értett meg, vagy én őt és nem jött. Gyakran veszekedtünk, és nekem erre nincs, nem volt szükségem, szóval mondtam, hogy hagyjon békén. Végérvényesen is. Napokig egyedül voltam. Betegen. Az érettségimet se ünnepeltem meg. Azóta sem.

Lehet hiba volt. Mert most egyedül vagyok, mikor bújhatnék is. De ugyanakkor csak érzelmileg kihasználtam volna, ez neki sem és nekem se lett volna jó. Viszont azóta néha exemmel is beszélünk. Nem! Eszem ágában sincs újrakezdeni! Csak magányos vagyok... teljesen. A legjobb barátaimmal nem mehetek akárhova, a piálós haverok nem mindig érnek rá, de nem is ők kellenének...
Utálok reggel egyedül kelni. Mikor felkelek, kimegyek a mosdóba és mikor visszamegyek az ágyamhoz csak nézem... hogy milyen üres. 

A vicc az egészben, hogy... életem szerelmét akarom. Őt, ahogyan régen voltunk. Mielőtt egyetemre ment. Most veszem észre egy csomó hülye hibámat régen... hiábavaló féltékenységeket, a "nincsen semm baj" és "mindegy" meg "ok" hisziket, amikor csak ki kellett volna mondanom, hogy mi a bajom, vagy nem is mondani semit csak nevetni, mert komolyan f*szság volt mind... De tudom, hogy most hiába... már hiába lennék más. Hiába lennék méltó párja, vagy akarnék az lenni, egy fenőtt végre. Már elrontottuk. Ő még egyszer nem bízna meg bennem úgy és nem lenne újra olyan őszinte velem, mint az elején. Mint az "együnk valamit mert büdi a szánk", mert szóltunk a másiknak minden kis apróságról ami volt... Ő már más ember lett. Én is. Csak az a piszok erős szerelem köt minket össze. De miért fáj ennyire? Miért nem tudunk soha továbblépni? Hónapok alatt sem. 

Annyira szeretem. Mindenét. Az egykor őszinte, gyermeki szemeit. A meleg ölelését. Az otthont nyújtó mellkasát. A hülye vicceit. Azt ahogyan nevet, és miatta nekem is nevetnem kell. Amikor party videókat mutat, hogy mindent levideóz. Azt, hogy amerikaifocizik. Hogy mindig szurkolhattam neki: lélekben vagy személyesen. Hogy imádja a gumicukrot meg a drpeppert meg a kölyökpezsit, cini minist, amit együtt faltunk magában a Jóbarátok nézése közben, a nutellát, a húsokat, föleg a tarját, meg a meccseket amiket vagy kibírtam vagy végigaludtam, de mindegyik opciót imádtam, és a madden, ami szar, de én nem éreztem annyira annak, örültem hogy vágom, hogy mit csinálok. *elmosolyodik* És bár ismertem volna a barátait jobban... Erről én is tehetek, hogy így alakult.
De ez a múlt és tovább kell rajta lépnem... mindez majd másé lesz. És minden ami én voltam neki, csak ugyan másé lesz.

Az viszont akkor is bennem marad, hogy talán évek múlva, ha fejben is felnőttünk... :) Mert mi nem mondunk le egymásról. Soha.

 "I'll always be there for you"

2015.03.16. 22:28

Boldogság, hmh? Mi az? Meddig tart? Létezik-e egyáltalán...
Ugyan kérlek, az emberi élet része az elégedettlenség. Nincs párom. Van párom de nem szeret. Nincsen családom. Van családom, de bár ne lenne. Nincsenek barátaim. Vannak barátaim, de nem léteznek. Őrült vagyok. Szomorú vagyok. Egyedül vagyok. Magányos vagyok. - És: Vidám vagyok. Néha mosolygok. Nevetek is. - Mind látszat. Boldog nem vagyok.

Boldoggá akarok-e tenni másokat? Persze! -Más boldoggá akar-e tenni engem? Ugyan. Az emberek mind önzőek.
Van szerelmem. Igen van. De nem mindig érzem, hogy én lennék a legfontosabb neki... olykor még én is elfelejtem, hogy létezem, miért lepődök meg azon, hogyha más feledkezik meg rólam? 

A magány... az örök társ, aki néha hiányzik nekünk, az örök társ, aki néha-néha hivatlanul is beállít, olyankor ködöt hoz magával... bizony, azt az ismerős ködöt!
Miért olyan nehéz fogadni őt? A hivatlan magányt? Miért hiányzik nekünk mégis olykor? Kérdések...

Magány és boldogság... az ember azt gondolná, hogy ők távol álnak egymástól. Korántsem. Az ember olykor boldogabb egyedül, magányosan, mint emberek közt. Az emberek földbe tipornak. Kivétel nélkül csalódást okoznak, kissebet vagy nagyobbat... de okoznak. A társadalom kinéz téged: hibákért, másságért, divat nem követése miatt, bármiért! - Hidd el, mindenki talál a másikban egy szálkát. A magány? Nos ő nem okoz csalódást, ő azért szomorít el minket, mert olyan dolgokkal szembesít minket, amik mindig is ott lebegtek az orrunk előtt. Talán ő a józanító pofon... vagy a reggeli hidegvíz, ami felébreszt az álmokból... kinek mi. A magány elszomorít minket, de ha rendeztük a gondolatainkat és céllal törünk ki a tanácsadó magányból, akkor egy kis ideig boldogsággal hálhatunk. -Kis ideig! A boldogság nem örök. Sosem. Tart egy hétig, talán egy hónapig, de rekord a 3 hónap.

Ha már boldogság és magány... szóba jön a boldogtalanság kifejezés is. Mihez vezet? Borús gonolatokhoz, fájdalmas tekintethez, remegő szívhez, ziháló tüdőhöz, zokogó szempárokhoz, hamis mosolyú ajkakhoz. Halálhoz. 

Keresd a boldogságot, keresd földi jóban, vagy istennél. Keresd ahol szeretnéd... keresd ott, hol megtalálod!

2014.11.06 22:49

A filmekben és könyvekben a történetek vége hol Happy End, hol tragédia.Azon gondolkozom, hogy vajon ez az életben is így van?! Kétlem. 

Ha a filmek nem érnének véget a Happy End-nél, valószínűleg a szereplők is még megannyi szőrnyű traumát élnének meg. Vessük össze: A filmekben a Happy End lehet beteljesült szerelem: még ha be is teljesült, szakíthatnak, vagy mint minden élet vége érhet halállal... És az nem "boldogok, amig meg nem...", hanem "boldogok, amíg az egyikük meg nem..." utána több, mint biztos, hogy a másik fél depressziós lesz, vagy elmebeteg, öngyilkos, gyilkos, kitudja... Vagy, ha mondjuk egy akciófilm végén két jóbarát megoldja a nehéz ügyet és örülnek, meg továbbra is együtt melózhatnak... De később még megannyi "nehéz ügyük" lesz, illetve egyszer majd felmondanak vagy nyugdíjba vonulnak és oda a Happy End. Így tehát a véleményem szerint:
Az életben nincs Happy End, csak happy, depi és The End!

2014.11.05 20:34

Egyedül...

Úgy érzem mintha teljesen egyedül lennék ebben a hatalmas világban. Van egy "kis" gondom, azt hiszem nem sokkal ezelőtt, mikor apu felhúzott, rohamom volt... Illetve, nem tudom, hogy az az volt-e, de nem kaptam rendesen levegőt, csak szaggatva és könnyeztem, mintha sítással küzködtem volna, csak fulladozva. Mikor apu bejött, már nagyjából lenyugodtam, és azt mondtam kissé rosszul vagyok, mondta, hogy igyak vizet, kimentem vízért, de szédültem és bizsergett mindenem.

Félek, hogy idegbajom lehet, vagy valami hasonló. Ezért is félek elmondani bárkinek... Ez nem egészséges emberre vall. 

Alapból nagyon idegeskedős (aggódós és ingerült) vagyok mostanában és suliból hazajövet is nyugtattam magam, mert feszült voltam. Aztán mivel eltűnt a számológépem, és holnapra kellene a fizika TZ-hez, mondtam apunak, hogy vegyen (Pesten volt, onnan jött haza), de ő azt mondta inkább átnézi a szobámat ő is, mondom "felőlem... úgy se lesz meg, mivel már vagy 6x megnéztem mindenhol..." erre kiborogatta a holmijaimat és mondtam, hogy ha nem lesz meg pakoljon vissza, ha meglesz majd én elpakolok: nem lett meg, úgy hogy mondtam, hogy pakoljon vissza. Először úgy akart hagyni mindent szanaszét, de rá szóltam, és elhülyéskedve össze vissza bedobálta a cuccokat ahova kedve tartotta és pár lapot meg piszkot, amik kinn maradtak, azokat csak arrébb rugdosta, mondván, hogy "amúgy is valami ilyesmi rumli volt"... Ezzel kib*szta a biztosítékot. Az én szobámról tudni kell, hogy rendezett, nagy ritkán van kupi, mivel minden reggel rendet rakok. És mindennek meg van a maga helye. Először csak türtem és néztem magam elé, reméltem, hogy majd vissza megy és rendesen elpakol, ahogy minden volt. Hát nem. Így fogtam magam, összeszedtem a tanulós holmijaimat a konyhából, bementem a szobámba és halálfeszülten magam pakoltam össze, miközben szítottam a magamban ébredező tüzet. "Mindenki hagyjon békén" gondolattal bevágtam az ajtómat és mivel kezdtem érezni, hogy alig kapok levegőt és le kell nyugodnom, kinyitottam kicsit az ablakot, a párkányra ültem és fejhallgatót nyomtam a fejemre, hogy zenével nyugtassam az idegeimet, de akkor jött a fuldoklás...

Annyi minden felhalmozódott, és sose reagálok semmit semmire, csak tűröm ami van, néha visszaszólok embereknek. De utálom, hogy senki se vesz emberszámba! Valaki engem is tisztelhetne, a fenébe is! Senki sem felsőbbrendűbb a másiknál! 

2014.10.28 11:44

Kissé úgy érzem magam, mintha egy elcseszett filmben szerepelnék...

Mikor minden a legnagyobb rendben lenne, jön egy meglepő fordulat. Miért nem lehetek soha sokáig 100%-osan boldog??? Miért van az, hogy a Sors bűntet folyton valamivel? Mit tettem? A fenébe is... mit tettem?

Anyunak volt egy műtéte, aminél aggódtam, mert már volt, hogy altatás során leállt a szíve... Végre megnyugodhattam, mikor felhívott, hogy túl élte és minden rendben. De tegnap... megjöttek a labor eredmények... A rákteszt pozitív.

Nem... én ezt nem bírom elviselni! Mellette akarok lenni, de nem vele élek és ez így szőrnyű! Jövőhéten jön, de addigra ebbe belehalok... Basszus, tök egyedül van és a tudat megőrít teljesen.

-...

2014.10.22 07:37

Kissé nyugodtabb vagyok... ami azt hiszem a tanulás rovására ment kicsit.

Tegnap barátommal mindent megbeszéltünk (basszus mi legyen a neve?!) és elsírta magát. Kérdezte nap végén hogy hogy lehet az, hogy ő sírt én meg nem, mire a válaszom az volt, hogy "Mert tegnap eleget tettem". Tényleg, a tegnap előtti napot úgy átbőgtem, hogy már fájt. 

Remélem hamar túl lépünk ezen a bakin, és melegen ajánlom, hogy több ilyen ne történjen ilyen. Mert ha mégis... félek le kell mondanom róla és vele együtt minden boldogságomról.

Komolyan, benne van  minden reményem, miszerint vannak rendes pasik a Földön, miszerint nem vagyok reménytelen egy kapcsolathoz és miszerint boldog lehetek valakivel. Csak ne rontsuk el! Könyörgöm!

2014.10.21 0:00

És még annál is sz*rabb... 

Volt már olyan, hogy azt mondtad, hogy "Ennél rosszabb már nem lehet!" és de, lett, majd azután mondtad még egyszer és még negatívabb események halmozódtak? -Nos, ilyenek a napjaim.

Suli stressz? Itthoni stressz? Suli utáni extra tevékenységek? Mobil törés, anyu betegsége? Ezek után azt hinném nem jöhet már semmi. Illetve mindez után már csak a szerelmi életem marad stabil, csak a Szerelmem van nekem... Ő sincs.

Szombaton (18-án) suli volt és egyből iskola után én elutaztam édesanyámhoz. Mint ma kiderült az itthoni barátaim, a párom, mindenki jót bulizott. -Ez mind szép és jó! Csak... valakinek jobban tetszett a barátom, mint kellett volna és barátiasan lekapta. Részeg volt, a csajt nem tudom, de ha minden igaz, a kedvesem megbánta és szeret. De annyira rosszul esett, hogy átbőgtem a délutánt... miért sírok ennyit? Gyenge volnék? Ennyire? 

 Mikor kitisztult a fejem rájöttem, hogy ha szeret és megbánta... akkor igazából nem is kellene, hogy érdekeljen, elvégre szeretem és ő is, mi más számítson? (Baszki de naív vagyok...) Nem vagyok híve a "Második esélynek", nálam mindenki egy eséllyel rendelkezik. De ezt elnézem. Ezt az egy alkalmat megbocsátom. Többet nem. Az én szívemet nem tépheti szét mindenki! Az nem lehet! 

2014.10.17 19:19

SZ*R!

Hogy mi? Minden!

Egyszerűen annyira sok minden. Elegem van az emberekből, a suliból, az agyalásból, hogy nem lehetek egy kicsit egyedül, hogy nem alszom ki magam, hogy össze-vissza eszek, ahogy az időm engedi. Elegem van abból, hogy minden érzelmemet elrejtem. 

Fájdalmat érzek, idegességet és szomorúságot de elrejtem! Minent! Minen sz*rt! Könnyekkel küszködök. Idegösszeroppanással. Megőrüléssel. A kapcsolatomban minden okés, de a fejemben, a csaldomban nem. De nem akarok panaszkodni, minek csesztessek mindenkit a kis ügyes-bajos dolgaimmal? Senkit nem érdekel! Magamban rinyálok, és még magamat is idegesítem... Hát akkor mást?! Igazából viszonylag jól tűrtem eddig... és mikor a telómat képernyőre ejtettem és felvettem, s megláttam, hogy betört a képernyője... azt hiszem kisebb idesokkot kaptam. Higgadtan néztem, zsebre tettem, kiballagtam a kocsiba és mikor elindultunk... Kitört! Minden. Minden panaszom és könnyem... Bonyolult dolog ez az idegrendszer, de egy biztos: Ha sok kicsi dolog felgyülemlik, az vulkán ként tör a felszínre... mint a sz*r - ha sokáig tartogatod végül tuti összefosod magad... 

2014.10.02 23:25

Avagy a gyönyörű valóság.~ (Figyelem, nyálas fejezet!)

Szeretem, istenem, de mennyire! -Én szóltam. 

2 napja, mikor a retard bejegyzésemben teljesen lahangoltam önmagam, azon a napon kaptam egy kis égi szikrát, ami megnyugtatott:

Szerelmemhez átmentem iskola után, ott voltam egészen estig, nagyon jól elvoltunk, annyit nevetünk együtt. Olyan hülye, istenem, de bolond! ♥

Mondta, hogy van valami, amit még sosem mutatott senkinek és úgy tervezte, hogy majd ha lesz barátnője, odaadja neki - így rám esett ez a dolog. Mondta, hogy ezt a kis valamit több, mint 3 éve vette meg előre a barátnőjének, mikor Amerikában nyaraltak. -Egy kis könyv. Egy aprócska könyv, ami tele van szeretettel, minden lapján egy mondatocska, ami bearanyozza az ember minden napját. Eszméletlen. Ez a pici szikra annyira jól jött, azóta megnyugodtam, kevésbé félek. 

- Persze ettől függetlenül továbbra sem veszem magától értetődőnek, hogy ő van nekem. A rettegés csak csillapodott, nem szűnik meg létezni. Hisz' ő, ez a tökéletes srác egy kincs, ő a szívem, ami pumpálja a vért az ereimbe. Ő a levegő, amit mélyen belélegzek, hogy ne fulladjak meg a magánytól. Ő a Nap az égen, ami bearanyozza a napomat azzal, hogy minden reggel felkel velem, s kísér az éjszakáig. Éjjel pedik ő a csillag, a legfényesebb, amelyet ha éjjelente megpillantok mosolyt csal az arcomra, s álmot a szemeimre, ezzel hozva nyugalmat és gyönyörű álomképeket az elmémbe. Ő minden, minden ami az életben fontos, minden, ami a mindennapokat nem mindennapivá varázsolja, s minden, amire vágytam, a valóra vállt kívánságaim! A mindenem.

Szeretlek, Kicsim!

2014.09.30 7:01

Horoszkópok... Valóban nem a legpontosabb életnavigátorok, de annyiban igazat adok a mainak, hogy talán dilidokihoz kellene fordulnom.

Lényegében a szerelmiéletem sosem volt kiegyensúlyozott: jött valaki, beleestem, elvoltunk egy idejig, aztán ágyesz-bugyesz! -És hopp, ott vagyok a béka segge alatt kettővel. Ez volt az eddigi szerelmiéletem "infinity köre".

És most: Olyan boldog vagyok a barátommal, szeretem, amennyire csak embert szeretni lehet, és ő is engem. Minden a legnagyobb rendben és itt jön a "de": De ki beb*szottul félek, fenéket, rettegek, hogy egyszer elvesztem, hogy nélküle maradok, hogy talál jobbat... Mint mindenki más. Nem akarok egyedül maradni, nem akarok nélküle élni, nem akarok elveszetten lebegni ég és föld között abban az ismerős ködben, ahol már jártam... amiben már bolyongtam. Belegondolni is szörnyű! -És hogy miért félek? Mert nem érzem magam elég jónak, mert ő tökéletes és én nem vagyok, mert a korábbi tapasztalataim "infinity körében" ez a következő fázis és irtózom a gondolattól, hogy egyszer megélem a napot, mikor úgy kelek fel egy álomból, hogy körbe nézek, s látom a ködöt leszállni, s míg a köd egyre közelebb kerül, addig a Szerelmem egyre távolabb, fényévekre tőlem áll, s sodródik messzebb, míg csak a seb marad belőle ami a szívemen ragad. És én? Én lebegek... a köd már teljesen körbe vett, ott vagyok. De hol? Távol. K*rva távol mindentől és mindenkitől, és a méretem is változik... zsugorodok. Olyan apróra, hogy szinte megszűnök létezni, és azt kívánom bár tényleg megszűnnék. Mert nélküle én semmivé vagyok. Egy test. Egy kihült, apró, a semmiben bolyongó, kifejezéstelen arcú, színtelen, néma test. Test.

2014.09.16 13:28

Ahh... egész nap az ágyat nyomom tokától bokáig betakarózva. Igen: Beteg vagyok.

Hangozhat ez akármilyen furcsán, de suliba akarok menni! Több okból is...

1. Lemaradok! - nem akarok lemaradni az anyaggal, így is nehéz lépést tartani, hát még úgy, hogy benn se vagyok!

2. Hiányzik! - gusztustalanul nyálas vagyok, így fel kell tüntetnem ezt pontnak, hogy szeretem és hiányzik a barátom. Azt is kevesellem, ha csak suliban látom, hát még azt, hogy sehol! Ééés...

3. ...Féltékeny vagyok! -a fenébe is... az exbarátnőm kicsinál. Mindent az orrom alá dörgöl, amit már megyszoktam, de az, hogy randomly rám ír, hogy "jövök egy fröccel az uradnak", majd mikor megkérdezem, hogy "miért?" a válasz, hogy "ja, hát nagyon fáztam és odaadta a pulcsiját." A jó édes krupmlimártásodat azt! Öltözz fel rendesen te...te... csibefasírt! (Nem akarok káromkodni, így szoktatom le magam... ugye, hogy baromi hülyén hangzik?) 

A fenébe is, ő az egyetlen lány, aki miatt féltékeny leszek. Ha a  barátom (akinek kéne egy név majd) mondjuk Michinek vagy valaki másnak adja a pulcsiát, nem zavar. Esküszöm. Mert tudom, hogy mindenki más tényleg fázik... de mindenki másnak el is jut a pici agyáig, hogy ő az én pasim és nem tőle kéne pulcsit vadászni... Tudom, egy szőrnyű liba vagyok most, de az a lány... őrülebe kerget. És utána ilyet ír, hogy "sajnos csak a szünetre adta kölcsön :( " Persze aztán majd az én pasim pulcsiában flangál egész nap... Már csak ezért is vissza kell mennem a suliba! Hogy mint egy hülye liba, védhessem a gúnáromat! Lapozzunk.

Úgy fest nem csak emiatt vagyok kibukva. Anyu.

Esküszöm, lassan azt sem tudom mit kelle, hogy jelentsen ez a megnevezés. Anyut nem érdekli, hogy mi van velem. Tudom, sose érdekelte és nem is fogja, de egyszerűen nem tudok belenyugodni, hogy ilyen mértékben semmibe vesz a saját vérem.
Olyan csúnyákat mondanék... de nem teszem, hogy ne okozzak neki fájdalmat és hogy ne én legyek a fekete bárány a család azon részében. Na meg tudom, hogy nagyon megbánnám. De egyszerűen ő már nem az anyám. Talán már nem is lesz az ismét. 
Apu barátnője is jobban gondoskodik rólam, többet érdeklődik minden dologról velem kapcsolatban, mint a saját anyám. Emellett még a féltékenykedésem is eltompul és a dühöt leváltja a fájdalom, a káromkodást pedig a könnyek.

2014.08.31 21:32

A nyári szünet utolsó órái... Hmm...

Mikor vége lett a sulinak egy olyan lány voltam, aki azt magyarázta önmagának, hogy "Hú de jól megvan..." és ezt úgy mutatta, hogy bulizott, pasizott.

Más voltam. Komolytalanabb. A DUDIK... ahol undorítóan viselkedtem még így 17 éves létemre is. Nem, nincs olyan kor, amikor el lehet azt nézni, hogy valaki szétcsapja magát és azzal smárol akivel épp kedve szottyan. Undorító. Undorító voltam, igen! Tudom... Mindig is teljesen tisztában voltam azzal, hogy mit és hogyan kellene, mégis a szöges ellentétét tettem, hogy miért? ...Jó kérdés! Fogalmam sincs. Lázadtam: a depim ellen, a Világ ellen, ami csúnyán átbaszott, a pasik ellen, akik játszottak velem és én hagytam nekik...de milyen naívan hagytam nekik, rémes! Hát hova tettem a fejem? Jézusom... 

Visszatérve a témához, nos, az évvégi "Én" egy kis fruska volt. A nyár átformált. A nyár elei p*csából... nem tudom mi lettem. Majd kiderül. 

Anno úgy voltam suliban még júniusban, hogy az osztályon belüli barátaimmal kimentem az udvarra, hülyültem velük, nem érdekelt semmi a múltból, nem volt pocsék kedvem, csak úgy sodródtam és nagyon jól éreztem magam. Szingli voltam, csak a barátaim számítottak és a nyugalmam.

És most, egy lightos nyáriszünet után:

Úgy térek vissza az osztályomba, hogy minden osztályon belüli barátom bukott és/vagy elment másik suliba. Mind emellett  a suli "jó seggű", tökéletes pasia mellett térek vissza. Vajon mit hoz ez a tanév? Kikkel leszek így jóban az osztályból? Vagy csak a kapcsolatom fog számítani? Egyáltalán milyen lesz a kapcsolatom jövője? Milyen jegyeim lesznek? Mennyi időm jut másokra? Michivel és a korábbi osztálytársaimmal milyen lesz a kapcsolatom? Milyen órarendet kapok? Vagy mit rejt önmagában a holnap?

Sok kérdés... És a válaszok? A jövőben...

2014.08.25 19:42

Nos, nagyon nagyon rég nem írtam már. Annyi minden történt... eszméletlen! 
A depressziós, lelkibeteg lány, most egy életvidám, szerelmes lány, aki olyan boldog, mint amilyen még sosem volt!

Látom a buli előtt óta nem írtam, így most ideje van egy kis mesélésnek:

A buliról: Ugye említettem, hogy a bulin jelen volt az a fiú, akivel anno a legjobb barátnőm randizgatott, de a srácnak nem jött össze a dolog. Nos, a bulin kavartam vele (ő volt a becserkészendő srác arra az estére), ahogy a szomszéd fiúval is... Ez kicsit furán hanzik majd: a szomszéddal azért smároltam, mert azt akartam, hogy a másik srác hagyja magát... és bejött... A tetőn!(- Hogy hogyan kerültünk oda, az már egy másik történet.) Érdekes ajánlatot is tett a szomszéd fiú... mindegy, hagyjuk is! - A buli fenomenálisra sikeredett, mindenki berúgott, sörpongoztunk, tequiláztunk, vízipipáztunk, a lányok egymással csókolóztak, néhányan teljesen kiütötték magukat, én le is léptem 1-2 órára a saját bulimról és nagy örömömre a "Becserkészendő srác"-cal voltam kettesben, és smároltunk ...sokat. Aztán ő maradt a legtovább nálunk, de végül egy 6 körüli busszal távozott. 6-8ig pedig takarítottam.

Azóta már volt a DUDIK fesztivál is: Ahhol smároltam az osztálytársammal ittasan; megismertem a "virágküldős srácot" (aki szerelmes is lett belém, de végül elutasítottam más miatt); aztán valaki lekapott, de sajnos nem emlékszem kicsoda (ez elég ciki, szégyenlem is magam, komolyan, szörnyen gáz...); és együtt aludtam a sráccal, akit most nagyon szeretek (úgy hogy egy óra együttalvás után leléptem, és fel se tűnt neki, pedig próbáltam ébresztgetni)! Plusz lemaradtam az utolsó tanítási napról, mert kicsit hulla voltam.

És ami... aki most a legfontosabb: A Szerelmem.♥ A fiú, akit nagyon szeretek, nem más, mint a srác, aki randizgatott a legjobb barátnőmmel. A házi bulim után egy teljes héttel találkoztunk, és hajnalok hajnalán gyalog sétáltunk haza a városból, ki a faluba, ahol lakom (Michivel együtt). De végül találtunk fuvart fél útnál. Michit otthon dobták ki, minket pedig majdnem nálunk, kicsit kijjebb. Aztán útközben megálltunk és csókolóztunk, majd csaknem nálunk aludt, csak félt apukámtól, így a 7es busszal inkább hazament.
Később  a DUDIK-on találkoztunk és ott aludtunk együtt, ahhol pedig én léptem e jóval korábban, mert ment a buszom.

Június 23-án, hétfőn volt a tanévzáró ünnepség, ekkor elmentünk az ünnepség után fagylaltozni, sétálgattunk, beszélgettünk egy padon, egy erdőn átcipelt, mert meredek volt az út, ölelgettük egymást, majd kikísért a buszhoz, megcsókolt. -Kétségek közt voltam, hogy akkor most mi is van velünk? - legközelebb 28-án, szombaton találkoztunk, ahhol rá is kérdeztem, hogy most akkor mi is van velünk pontosan. Összejöttünk.
A nyári szünetben nem sokat találkoztunk, mert hol ő- hol én utaztam el és kob másfél hetet ha együtt voltunk úgy igazán. De már aludtunk együtt többször, úgy, hogy egyikünk se lépett le, sőt pont egy hete először... "dokumentáltunk" először. *kacérkodik* 

Az, hogy keveset voltunk együtt, nagyon közel hozott minket, szeretem, és ő is engem. Annyi sz*r után azt httem, hogy ez a fordulat sosem következik be! Benne van minden reményem. Azt kívánom, tartson örökké! ♥

2014.05.17 15:45
"Törj ki a depiből és szervezz egy bulit!"

Ma házibulit tartok a szűk 13 fős haveri társasággal. Azt hiszem ők kicsit jobban várják, mint én. - Én fáradt vagyok, filmeznék, aludnék ma. De ma buli van, nem lehet. 
Sok dolgom lenne még a következő 2 órában, de hulla vagyok, pihennem kell valahogyan.
Sokáig voltunk fenn mújt éjjel, Michivel és egy osztálytársammal Star Wars maratont tartottunk... volna - ha nem alszudtam volna ve be az első rész végén és keltem volna fel a második végén. ~hupsz

Mamától új rucit kaptam. Kettőt is, most az egyikben ünnepelek. Remélem nem fagyok meg. Mai élmény: a dohányboltban kiadták a VP dohányt! ~tyű ........

... Nem is olyan király mint gondoltam... egyik haverom ennél jobban örült neki.

Kíváncsi leszek a mai bulira. Lehet itt lesz az a srác, akivel Michi randizgatott (és csókolózott). Itt lesz egy olyan csaj, akit kb senki nem ismer, csak az egyik barátom és azért hívta meg anno, hogy nyomuljon rá, de időközben a csajnak pasia lett. Hmm az meg kérdéses, hogy Nathan jön-e avagy sem... Talán már kicsit izgulok is... :)

2014.05.06 23:25

Annak ellenére, hogy úgy, ahogyan rendbehoztam az életem, mégis elveszett vagyok, csak másképp.

Rendbe hoztam a barátságaim egy részét, amit tudtam. A családommal a kapcsolatomat. Mondhatni minden rendben... De nincsen.

Pöcsössel... (illene hozzá egy szebb név... ismét legyen egy francia név: Nathan-nal) eltávolodtunk. Egészen pontosan nem enged közel magához, "ellök", csak azért mert egy lány összetörte a szívét - nem akar nőkkel lenni. Nekem legalábbis ezt mondja. Azonban, nem fogja fel, hogy NEKEM SZÜKSÉGEM VAN RÁ. Iszonyatosan hiányzik, de egyszerűen nem érti meg, csak arra gondol, hogy ez neki pocsék... Bár ne volnék nő! - Nem szeretném enyire csajosan és nem lökne el.

 Néha úgy érzem, hogy senkinek sincs szüksége rám, hogy nem kellek. Alig keresek pár embert, és ők se keresnek. Csak... olyanok, akik nem fontosak. Nekem nem fontosak, mondhatni "a nyomulós pornép".
- Elképesztő, hogy már a baráti szeretet sem elfogadható. Hiányzotok, hiányzol nagyon nagyon.

2014.04.24 14:50

Tegnap volt pont egy hete...

Hogy megszabadultam a szüzességnek nevezett gátlástól. Az őszintét megvallva, nem vagyok elragadtatva, mivel olyan illetőnek adtam, aki nincsen velem... A "nem szívesen látott srácnak". Egyszerűen csak úgy meg történt, akkor tűnt fel, amikor már fájt, addig olyannyira jó volt vele ez a ... "kémia", hogy fel se tűnt. Mikor igen kicsit lesokkoltam. Én ezt még nem akartam. Nem vele van a baj... nem is azzal, ahogyan, mert jó volt, csak azzal... AHOGYAN: nem voltunk együtt, egy hete csak, hogy összejárogattunk. A sokkot követően nagyon haragudtam. Nem rá. Magamra. Fokozatosan cseszem el az életemet. - Csak ez járt a fejemben. Hazajöttem, nem tudtam sírni, pedig akartam, így inkább üvöltöttem. "Nem szívesen látott srác" rendes volt utána. Látta rajtam, hogy megijedtem, így kicsit törődöbb volt. Ennek örültem. 

Ez a depresszív hangulat nem tartott tovább 2 napnál. Megbékéltem a gondolattal, minek emésszem magam, ami történt, megtörtént, ez van. Az elképzelésem ellenére, nem mondtam el anyunak. Így is sokminden miatt pipa, és ő nem az, aki örül az ilyennek... Na meg ha ő tudja, tudja mindenki a családom azon részének. Jelenleg az eseményről édesapa és Michi tud.

- Erről most ennyit.

Újra beszélőviszonyban vagyok Luciannal. Érdekes egy péntek esténk volt. Kikeztünk kicsit egymással, lekevertem neki párszor, viccelődtünk és veszekedtünk egyszerre. - Valjuk meg, ez a viszony vele felettébb érdekes és a fenébe is, én nem tudok ellenállni az Ördög-Iker hatásnak. 

Pár pofon között lejátszottunk egy "tesztet". Mint az első alkalomnál, ajkak összeérnek, de az égvilágon semmi. Illetve rá kellett ülnöm, mert nem hagyott békén, az is egy érdekes jelenet volt ... *kacér kacsintás*

2014.04.12 11:24

Egyetlen este alatt mennyi minden...

 Tegnap este ismételten (mint csaknem minden pénteken) Kocsma-túrát tartottunk. Michinek randija volt a városban, így vele bent találkoztunk. A randi során része volt a sráccal csókban, ami... nos nem úgy sült el mint elképzeltük. A srác ügyetlen volt - tökéletes példa arra, hogy van, ami túl szép, hogy igaz legyen.

 Az elmúlt napokban belementem egy olyan 'alkuba', melynek alapja Barátság Extrákkal. - Ne tessék félre érteni, nem fekszem le barátokkal, főleg, hogy a "Nem szívesen látott srác" még csak nem is barát. Igen igen... elveszettségem arra a feladatra terelt, hogy egy ideiglenes, élvezeten alapuló kapcsolatba menjek bele. És igen, igen tudom, hogy ez elég ribancos dolog, az önkritikám még megvan, nyugi. Viszont nem érdekel, egyszerűen nem ment már nekem ez... Az első csókom óta nekem mindig volt valaki akivel "lefoglalhattam magam". Most már lassan 2 hónapja nem volt senki. Kétségbe estem. És még nem bántam meg, érzelmek nélkül nem fájhat, a vágyaim kielégülnek, én pedig a köznapokban úgy viselkedem, mint mindig (csak mert nem tud a kapcsolatról senki).

 Visszatérve a tegnap estére... lehet megint egyszerűbb volna pontokra szedni, kicsit kuszák még a gondolataim...

•  Rocker srác meghívott minket egy whiskey-kólára
•  Pöcsösnek rossz kedve volt egy csaj miatt, majd bevallotta, hogy egy kis ideig nem csak barátként nézett rám.
•  Megismerkedtünk egy sráccal, aki fősulira jár. Akcentussal beszélgettünk viccesen. Hozzánk csapódott - Rúdtáncoltunk vele, lassúztunk, fogadásból lekapott.
•  Séta közben elém állt Lucian (kétszer is), s kérdezgette, hogy mi bajom vele. Faképnél hagytam.
•  Valentinenal is beszélgettem... Mi a fészkes fenéért mentem oda?! -Késő bánat. Megbántott, megsértett - adot okot a gyűlöletre.
•  Kerestem a "Nem szívesen látott srácot", elakartam rabolni kicsikét. Nem lett meg. 
•  Michi randipartnerével is találkoztunk... érdekes volt.

2014.04.01 21.27

Bolondok napja...ez nem a bohókás bolondság. Inkább őrület. Kész őrűltek háza a mai nap. Köztük egy barát elvesztése - vagy ha ilyen könnyen ment talán nem is igazi barát?! Valószínűleg.

A lelkiállapotom betegesen válságos, azt hiszem így, hogy kibeszéltem magamból, talán már jobb. A javulással együtt jár, az is, hogy megmutatkozott kikre számíthatok igazán, illetve kikre nem. Kik azok akik inkább a helyzetet saját igazukra akarják fordatani, vagy arra törekednek inkább, hogy tényleg mellettem álljanak.

Az utóbbi ... egy hónapot sírással töltöttem és depresszióval. Otthon tartottam, napközben teljesen normális volt a viselkedésem. Azonban ez az ismeretlen érzés kiterjedt a teljes elmémre, érzelmi rendszeremre, s vittem magammal mindenhova. -Sajnos volt, hogy átragadt másra is. Mára már megfejtettük a közelállóimmal, hogy ez egyfajta hiány. Szeretet- vagy éppenséggel szerelemhiány. Főként is azért gondolom, hogy  így van, mivel Lucian óta nincs egyetlen pasi sem az életemben és ehhez én nem vagyok hozzászokva, mindig volt valaki, akiért nagyon oda voltam, vagy csak elkavarásztam vele. Most egyszerűen nincs senki, s elvesztem. Nagyon. Ideje lenne vidámabb zenéket hallgatnom, kimozdulnom a négy fal közül és beszélni valakivel... Eltávolodtam. Nem csak a talajtól és a égtől, ember társaimtól is. Egyszerűen nincs mit mondanom nekik.
Sok mindent kipróbáltam... befestettem a hajam! Najó, csak színező, amíg élénk volt a szín a kedvem is úgy ragyogott. Próbáltam csinosnak lenni, úgy ahogy hatott a jókinézet=jókedv terápia, de idővel az is monotonizálódik. Az álmokba való menekvés stádiumon pedig már rég túl vagyok. Egy valamit nem próbáltam, ami régen nagyon jó nyugtatóként használt... de... nem, nem is akarom, még nem akarom, hogy odáig fajuljon ez... az egész .

Hatodikban elválasztottak anyukámtól és az ég egy gonosz mostohával is megáldott, így menekülni kezdtem. A fájdalomnál találtam menedéket. Ne értsetek félre, eret nem vágtam, csak... a kézfejemet és az ujjaimat, nem akartam meghalni, csak azt akartam, hogy fájjon. Aztán végülis rendbe jöttem. Azóta sem folyamodtam ilyenhez... Nem is tervezem, csak... talán ha nem javul a helyzet.?!
Lucianos téma: Mostanában irogatott. Jobbnak véltem nem válaszolni. Egyébként elég kitartó (volt)...

2014.03.29 22:41

Hú, de hagyagolom a napló vezetést...

Őhm... vátoztatás képpen pinkre festettem a hajam. Nagyon király lett, imádom. Tegnap mozgalmas estém volt. Buliztunk Michivel... Izééé, lusta vagyok, pontokba szedem:

•  Korábban jött a busz, stoppolni kezdtünk, zsarukat stoppoltunk... Jó fejek votlak. Mondtam nekik rendőrös viccet és nem csuktak le. ~Haha
•  Kocsmázás. Bementünk a mosdóba, ahhol némi időzés után sietve jött be egy lány, aki így sikeresen halántéknál fejbe vert az ajtóval.  Szédültem, fájt a fejem. Enyhe agyrázkódás?!
•  Bulizás. A diszkóban a magaslatra battyogtunk, hogy ott táncoljunk. Ennek eredménye az lett, hogy egy kisebb pasitömeg termett ott. Közönségként néztek minket. Egy srác piszkálódott viccesen, majd a tánc után kihívott beszélgetni. Rendes gyerek volt.
•  Kocsmázás - második felvonás. Összefutottunk Valentinenal és Pöcsössel. Valentine felkért táncolni. Hülyültünk. A végén még jó arc lesz ... ?!
•  Első busszal hazajöttünk.

Uhm... nem vagyok beszédes kedvemben... illetve még mindig sokat sírok.  Ez most ilyen időszak...

2014.03.18 21:36

Ennyit a gamerkedésről, a suli megint elveszi minden időm, habár ma voltam futni, olyan jól esett, kinn a szabarban, nagyon szép volt a Nap a szántóföld felett. Elfutottam a következő faluig és vissza kissebb-nagyobb szünetekkel. 

Most is épp angoloznom, fizikáznom, vagy legalább aludnom kellene, de ...nem. ~hahi

Őőő... agyolok, hogy mit írhatnék... de lássuk be: pasik nélkül unalmas az életem. Sose volt ilyen, hogy ne tetszen senki egyáltalán... Mindig volt B terv. Most meg egyszerűen sehol senki, annyira szokatlan, aztán most körülöttem mindenki a szerelmi életéről beszél, kicsit rossz, hogy nekem nem akad senki, akiről áradozhatnék... Lassan egy hónapja. Ma majnem elsírtam magam, mert félek, hogy nem akad majd senki, akibe belezúghatok, és talán egyedül halok meg! Jó persze korai ilyet gondolni, csak ez így lejátszódott a fejemben. Senkinek nem kellek.

2014.03.16 16:29

Gamer vagyok!

Életemben először CoD-oztam tegnap este... Haverokkal vicces volt, de egyébként meg... hááát... Bizonyára tetszene a játék, ha mondjuk, esetleg, talán: tudnék vele játszani. Egyszerűen túl béna voltam és vagyok is. Ijedségből megöltem a csapatom tagjait is... ~hihi Ezek után már ők is engem, mocskos desznók!

Mostanság meglehetősen sokat játszom, de imádom -főleg mivel a tegnapi LAN party volt, reggel 10 körül jöttem haza. És 4 órát aludtam csak. Remélem lesz még ismétlés!

Pénteken (14-én) voltam kocsmázni:

Kocsmázás előtt kinn volt a Pöcsös, bírkóztunk, beszélgettünk, majd csatlakozott az egyik jóbarátom, csináltam melegyszendvicset mindenkinek, köztük apunak is. Jóllaktunk, aztán irány volt a kocsma, ahol később Michi is betársult hozzánk. Egy ideig élveztem, úgy ahogy, majd Michi és a jóbarátunk haza mentek, én pedig maradtam Pöcsössel és az egyik barátjával- nagyrészt nem tudtam mikről beszélnek, mégis elvoltunk. A kocsmában összefutottam Valentine-nal és az ikrével, Luciannal is.~ 
Lucian egyedül ült egy boxban, először szemben vele ültem, majd mivel a srácok videókat akartak nézni, helyezkednem kellett: átültem mellé. Flörtölni próbált velem, a flörtjeire semlegesen reagáltam, le csaptam a beszélgetések végét. (Pl.: A mellettünk sarkosan lévő boxban egy pár csókolózott, Lucian pedig ezt mondta: Hmm, milyen romantikus ott a hangulat, lehet átszálingózik a hangulat ehhez az asztalhoz is... Mire én: Oh, igen, egészen pontosan rájuk *a velünk szemben ülő két fiúra mutattam, akik éppen egy fülhallgatón osztozva nevettek a videókon, amiket néztek*- Lucian elhallgatott.) Erre nem sokkal megjelent mellettünk Valentine és a lány, akit Lucian egy korábbi kocsmázás során érzelmesen ölelgetett. Valentine megkért, hogy kísérjem ki dohányozni. Kimentem vele, nem akartam ott maradni Luciannal... Ami ezt illeti nagyon Valentine-nal sem, de ő már csaknem idegen számomra. Mikor kiértünk beszélgettünk, s azt mondta, csak azért hívott ki, hogy Lucian nyugodtan csajozhasson... -Igen, képen tudtam volna rúgni... De ő legalább őszinte, még ha kegyetlen módon is az. Mikor visszamentem a többiekhez már nem ugyanoda ültem vissza, hanem csatlakoztam a videókat nézegető fiúk közé, csak mert éppenséggel pont egymás szájában volt Lucian és a lány. 
Az angyali démon ikrek... Lucianra nagyon haragszom! Miért nem volt őszinte? Miért mondta azt, hogy " csak szeretet hiányos volt a lány és azért ölelgette anno"? Akkor most csak szeretet hiányból kóstolgatta a nyelvét??? BUNKÓ! Értékeltem volna, ha megmondja, hogy oda van azért a lányért, ehelyett hazugság mögé bújt, holott valamikor még ő mondta, hogy utálja mikor valaki nem őszinte... Hát, nem valami példa mutató. Áldásom rájuk, tényleg, csak bár ne így kellett volna megtudnom!
Szívem szerint elküldeném melebb éghajlatra, de nem, ennyit sem ér! Nem érdemli meg, hogy egy kicsit is foglalkozzak vele, szemét...

A hétvégém ezt leszámítva nagyon jó volt! Édesanya születésnapját ünnepeltük, s kezdek ismét beszélő viszonyba lenni a Bátyámmal, csak adná az ég! Régen elvesztettem a bizalmát, s most nagyon boldog voltam, hogy átbeszéltük a félnapot vele és a barátnőével, valamikor a héten majd felugrom hozzájuk.

Ja a másik: Apa is és én is úgy tudtuk, hogy majd Édesanyámnál alszok, csak aztán az utolsó pillanatban kitaláltam, hogy mégsem, apunak meg nem szóltam, csak mikor már az ajtóban álltam... Épp nőzött. ~huuupsz Megnyugtattam, hogy csak pár percet maradok, míg összeszedem a gépem és másnap (azaz ma) reggelig nem is látnak! Így is történt: mentem a LAN partyra. Nagyooon jó volt ez a hétvége! Király! 

2014.03.13 18:52

Istenem, de jó érzés kiegyensúlyozottnak lenni!

Valami nyavajám biztos van, mert a napi rutinom, mi szerint sírnom kell, nem hagy alább, de nem tudom miért teszem... Ennek ellenére nem rágódom a fiús ügyeken, több energiát fordítok a tanulásra és arra, hogy remek idő van, s inkább sétálok, fotózok (illetve ez még csak tervbe van véve) és a barátaimmal töltöm a szabadidőmet. Na, meg kezdek ráállni megint a PC játékokra, és persze az olvasás sem hanyagolandó! Tervbe vettem, hogy nyáron pszichológiai könyveket olvasok majd, illetve az Ötven árnyalat sorozatot is végig olvasom. - Mindez teljes mértékben eltereli a figyelmemet -zeneileg is inkább a vidámabb dalok helyezem előrébb, mintsem a Daughtry melankólikus dallamait. Jelenleg az Imagine Dragons egyik albumát hallgatom oda-vissza, nagyon jó! Dartsozás közben jó célzó zene... Van ilyen kifejezés?!

Ma voltam kinn sétálni egyik barátommal, rengeteget nevettünk, konkrétan azt hittem összepisilem magam - ennek nem sok híjja volt... ~haha

Jó érzés kicsit felszabadulni az utóbbi pár hét depressziójából.

2014.03.07 23:22

Rájönni arra, hogy talán nem is pont egy személy hiányzik neked, hanem csak az, amit vele tettél: a vicces, meghitt pillanatok, az maga a kiteljesedő egyensúly.

Pár napja láttam Luciant az iskolája előtt, beszéltünk egy kicsit, semmi személyesről, csak úgy hétköznapiasan. Aznap reggel írtam neki, hogy hiányzik. - Lehet ez is összefügg az egésszel. Csak ki kellett neki mondanom, amit érzek, s máris megkönnyebbül a kicsit megsebzett lelkem. -  Tehát beszéltünk, s mikor elvonult az egyik ismerősével, fejben összegeztem, hogy: Nos, valóban ő az a srác, aki nekem kell? Ő az, aki miatt sírok napok óta? Dehát bunkó, méghozzá gyakran, alig mondott az imént is valami kedveset... illetve, nem is, nem mondott semmi kedveset, csak beszólogatott és csak nem hasonlóképp viselkedett, mint Valentine, az egomániás ikertestvére.(Nézd most kiballagok az életedből féle játékot űzött) - Így azt hiszem túl léptem rajta, és mind ezt korábban mint gondoltam volna. Ugyanakkor a szeretethiányom megmaradt, és öleléste vágyom, sosem elég az, amit kapok, és ez kicsit aggaszt.
Miért lettem egyáltalán szeretet hiányos? Ami a múltamat illeti, én végig abban a hitben voltam, hogy kellő mennyiségű szeretetben és törődésben volt részem. Mostanában viszont... kételkedem. Ha jobban belegondolok; Mindig is rengeteget voltam egyedül, a bátyám kicsinek sokat ütött, anya ráncigált egyik helyről a másikra, s sorolta a Világban található összes lehetséges negativít tulajdonságot. Még intézetbe is be akart dugni, szerencsémre ezt megúsztam. Lehet emiatt vagyok szeretet hiányos? Anyu nem lett volna jó anya? Nekem sose lebegett így a szemem előtt, mindig felnéztem rá, s olyan akartam lenni, mint ő. A legtöbb kislány az édesanyjára akar hasonlítani, anya a legjobb anyunak tűnt. Magát mindig annak állította be. Nem gondoltam sose úgy a múltamra, hogy rossz, vagy hogy sanyarú sorsú gyermek lettem volna. Mégis... sok év után most gondolok csak bele, most amikor már sok éve szeretetéhesnek mondható vagyok,- csak eddig a tini korom miatt nem igényeltem ennyire - most, hogy elkezdtem használni a fejem, rájöttem, hogy talán mégsem volt annyira felhőtlen az a gyerekkor, talán lehet ez a kiváltó oka ennek. Lehet, hogy ezért keresem megrögzötten a szerelmet, s irigykedem ha nekem nem jár ki abból, amiből másnak igen. Így ragaszkodom könnyen az emberekhez, kicsit szeretgetnek, s én máris többet látok bele, megszeretem őket (nem szerelemből, szeretetből - mint egy jó barátot, testvért-).

Úgy szeretném tudni mit rejt a jövőm. A múltamon már rágódtam eleget, ideje lenne előre tekintőbnek lennem! A múlton olyan édes mindegy, hogy csámcsogok-e avagy sem, úgy sem módosíthatok rajta, mégha olyannira is szeretném, hogy a szívem szakad . Viszont a jövőmet még alakíthatom!

Egy biztos: Most nincsen senkim, se senki aki tetszene, akinek a szeretetére vágynék, leszámítva az általános szeretet kimutatást, aput és anyut is ölelném, kell.

Majd hozza a Sors, akit hozni kell, s én minden elcseszett döntésemből tanulni fogok, eddig is tanultam belőle, s ezért hálás vagyok. A könnyekért is: Érzem, hogy élek.

A mai nap egyébként nagyon őszinte nap volt. Sokmindent megtudtam, s én is elmondtam. Egyik jó barátom (akit eddik legfeljebb Lucian/Valentine legjobb barátja ként említettem) ... Néha csak Pöcsösnek hívom, maradhat ez a neve itt is?! Nincs ellenvetésem, szóval maradhat... Jól megbeszéltem magammal.~hahi 

Nos, tehát Pöcsös ma átjött hozzám délután, főztem kávét, teáztunk, pizzát sütöttem, s beszélgettünk, bunyóztunk, kicsit olyan "Bátyám helyett bátyám" viszonynak mutatkozott ez a játékosság. Beszélgetéskor előkerültek egészen személyes témák is: Gyerekkor, szülők, álmok, múlt. Olyan dolgokat kötöttem az orrára, amikről egyébként csak Michi tud, vagy csak az aki jelen volt az adott helyen. Bízom benne, nem hiszem, hogy bárkineki is elmesélné a flúgos családom beteges sztorijait vagy bármi mást.

És ma mindenki őszinte kedvében volt. Legyen mára ennyi elég. *kacsint*

2014.03.03 20:40

Valósággal kezd elegem lenni magamból. Féltékenység, szeretethiány, aggodalom, félelem, szomorúság, és piszkosul erős hiányérzet kínoz. Teljesen hagyom, hogy átjárjon a melankólia, a szomorú az egészben, hogy semmit sem tehetek ellene. Mind tudjuk mire van szükségem, és kire, hogy mindez megszűnjön létezni. De én nem tehetek semmit. Meddig fog ez tartani? A testem és a lelkem összehangoltan ellenkezik, kánonban üvöltik, hogy "nem akarom ezt". Egyetlen porcikám se akar magányos lenni, de ebbe kényszerülök. Ölelésre vágyom, de apa elpoénkodja, nem érzi a helyzet súlyát, pedig látja, hogy magam alatt vagyok. Anya nincsen velem, pedig most istenbizony rá van szükségem. 

Elvesztem. Némán bolyongok a jelen ködös, sötét fellegében. Távol vagyok mindentől, s minenkitől, a lábam nem ér talajt, a karom nem ér eget. Nem sodródom, nem vagyok sehol: egy helyben lebegek a végtelen ködben. Mint mondtam: elvesztem. 

Ölelni akarok. Valakit. Nem maradt más, csak a párnám, a térdem, s a plüss mackóm. Őket ölelhetem, ők nem élnek. Nem tudom, hogy ez jó, avagy sem. 

Élettelenek, így nem viszonozzák a szeretetem, ugyanakkor nem bántanak, nem okoznak fájdalmat, nem utasítanak el semmit, amit én nyújtok. 

Mostanában verseket olvasok, keresem az alkalomnak megfelelőt, s azt amiben magamra találok. Ezáltal is művelem magam és lekötöm a gondolataimat. Néha megfordul a fejemben, hogy én is költhetnék... De nem, ezt nem nekem találták ki. Nekem megmarad az írás. Írnék egy könyvet, egy regényt, egy horrort, egy romantikusat. A vége nem lenne Happy End. Igazi lenne, valós, nem mű, nem tucat. A szereplői nem tündérmeséből szabadulnának át az én könyvembe, hanem a zord valóságból indulnának, így nem lenne a vége sem "Boldogan amíg meg nem..." - a valóságban nincsen boldogan amígy meg nem! A valóságban fájdalom van és gyötrelem, alázat és kín, meg szíbadulni tőlük nem lehet.

Kicsit elkalandoztam... 

2014.03.01 16:23

Mertem remélni, hogy nem fáj, és azt is hittem, hogy jól vagyok. Mind ezt addig, amig nem maradtam egyedül. Itthon lenni, egydül, bezárva a négy fal közé. Csak én és a gondolataim maradnak felszínen. Eljátszottam a gondolattal, az emlékkel, hogy mikor egy ilyen szép reggelen, mikor néztem a Spongyabobot, s nem egyedül tettem, hanem Lucian társaságában, kommentelve, szeretve, hisz' közben a kezemet szorította... Most, ezen a reggelen viszont magányomban tettem mindezt. Nem is érdekelt a TV. A tekintetemet égnek emeltem és azt mondtam, hogy hiányzik nekem. Könnyek futottak a szemembe és keserves sírásba kezdtem. Neki címzett üzeneteket vetettem papírra korábban, melyeket soha sem fog megkapni, amelyek által a gondolataimat soha sem fogja meg tudni, mégis jól esett leírni őket, nyugatatott a hit, hogy neki szólnak.

 Habár kínzó a hiánya, és mindezt igen nehezen látom be magamnak, legalább jobban igyekszem a suliban és nem létező tehetségeimbe fojtom az érzéseket. Fél éve nem rajzoltam. Most viszont egyik este megragadtam egy A3-as lapot meg egy kisebbet, s az egyikre az ő profilját vázoltam fel, a másikra pedig egy darab érzelem kifejezést: Cupidot, amint a szívében egy nyíllal a földön összerogyva rédepel, s sötét szárnyai lepik be a lapot.

 Nem menekültem mostanában, habár isten bizony megtenném. Aludni akarok és olvasni, csak hogy a környezetem ezt mind most nem engedi. A tanulás rabságában a pihenés nem megengedett. Szomorú. A házimunka csak némileg segít: Addig nem sírok... illetve ma tettem, de amint koncentrálni kezdek, a könnyek megszáradnak az addigra kivörösödött, sápadt arcomon és a munkába feledkezem. 

 Ma tágítani kezdtem a fülemet. Korábban egyszer már tettem, de begyulladt, így kivettem -  ez még anno októberben volt. Most, ha lassabban teszem talán nem lesz majd csúnya. A vicces az egészben, hogy rejtegetem. Oldalra font hajam takarja, a jelenleg feszegetés miatt piroskás fülemet, csak hogy apa ne lássa.
Még főiskola előtt kihasználom, hogy ékesíthetik a testem ilyenekkel, utána már nem volna előnyös, bár kitudja... A lényeg, hogy örülnék, ha mernék változtatni, most sokan azt teszik és 2014 a változás éve. A piercing is megfordult a fejemben meg a haj színezés. Lehet idén minden belefér... Üdv drága változás!

2014.02.22 17:18

Ó, igen, ezaz! Megint kezdődik: az álmokba való menekvés.

Eljött az, hogy vége mindennek és én tehetetlen vagyok. Nem kellett felszólalnom a kapcsolatunk érdekében, Lucian véget vetett ennek a szenvedésnek, egy másik kínnal. 

Olyannyira nem tudja elviselni azt, ami Valentine-nal köztünk volt, hogy inkább lemond rólam, és a velem folytatott viszonyról. Lassacskán kezdek bele törődni, hogy talán ennek így kell lennie. Egy részem viszont ölelni akarja és soha el nem engedni. Ugyanakkor tudom, hogy most teret kell neki adnom, most elköszönök tőle pár napra. Tudom,  hogy vágyni fogok hozzá, most is azt teszem. Elképesztő a hatás amit kiváltott belőlem és érzem, hogy el kell múlnia ennek a csodás hatásnak.

Okos akartam lenni mellette, biztosra tudtam, hogy vele akarok lenni, éreztem az égi erőt, ami azt mondja, hogy Ő AZ! De már régen elrontottam és nem tehetek semmit. Nem vagyok szerelmes, ez több annál. Szeretet. Nagyon sok és erős szeretet és ezt már nem érezhetem... Vége van.

Sodródom, az életem így is kellően elcseszett. Nem normális a gyerekkorom, nem normális a tini korom, és én magam sem vagyok az. A Sors ellenem játszik, s minden féle babonát mesélek be magamnak, ami ennek a kiváltó oka lehet, pedig tudom, hogy mindent magamnak rontok el. Többet nem! Nem hiszek, nem megyek bele ilyenbe tényleg elég a fájdalomból. 

Óh igen, kibontakozik a sötét felem. Tessék Lucian, itt van amiről nem tudsz semmit: A  menekülési vágyam, az egyetlen megoldás a problémák ellen, távol a valóságtól. Ezért alszom ennyit! Ezért nem félek semmitől, az életen kívül. Minden, ami érzelmekhez köthető az szar. Halál vágy, ülni a sötétben, zenét hallgatva összegezni, amit elrontottam, sírva elaludni, s remélni, hogy soha, de soha nem kelek fel! Azonban eddig mindig felkeltem, s emiatt az ébredésmet is könnyek kísérték.

Nem félek a fájdalomtól, csak ami lelki alapú. Magamtól félek, hogy egyszer igenis megteszem a lépést a pengével. 

Szerencsémre van a mondat: Stay Alive! Szerencsémre hiszem még, hogy van miért küzdeni, és még van akik szeretnek. - De mi lesz majd ha nem lesz senki, akiért életben kellene maradnom?! Hmh? Távozni fogok, gyáván, alázattal. És az árkozott vágyaim, az elcseszett megérzések, a fájdalmas érzések és tévhittel ellátott szeretet fog engem odavezetni. DEATH. KILL only MYSELF.

Nos, Lucian, most hogy mindezt nem látod, s nem tudod, remélem ... mit is?! Remény. ~Ahh. Elég!

Elköszöntem Luciantól. Egy egyszerű "mennem kell, szia" mondattal. Most pedig meg kell állnom, hogy ne keressem. Tudom, hogy ő nem fog. Tényleg vége és azt hiszem, most beletörődtem. Könnyekkel.
Természetesen közre játszottak a péntek este történései, amit sikeresen kihagytam az érzelmi leírásból:

Az este Földváron voltunk, Michivel és egy haverunkkal, egyik barátnőnk lakik kinn, s őt látogattuk meg. Filmeztünk. A film után a város felé vettük az irányt, hogy csatlakozzunk Lucianhoz és Valentinehoz, az ökrökhöz. A kocsmázás kezdetén hülyéskedtünk, kötekedtünk, táncoltunk egymással. Lucán a szűk társaságban még flörtölt is velem, ahogy én is vele, még a karjába is döntött tánc során. Ígéretesnek tűnt az éjszaka, így Michivel diadalmasan kijelentettük, hogy maradunk hajnalig, s majd valamikor haza találunk sétálni. - végül nem így lett, taxiztunk a fáradtság miatt. - Tehát maradtunk, ki-be járkáltam, mire visszatértem a táncoló vígak közé, oldalra pillantottam: Lucian egy lánnyal érzelmesen, összebújva ölelték egymást -többnek is tűnt-. Egy ideig próbáltam tartóztatni magam, s néztem... majd nem néztem, bízván, hogy majd úgy nem zavar. Végül idegesen szaladtam ki az épületből. Így utólag: bár ne tettem volna, bár elnéztem volna neki! Mikor utánam próbált nyúlni nem hagytam, elrántottam a vállam a keze alól. Elrontottam az estéjét, a sajátomét és közben minden köddé lett, minden ami köztünk volt- mégha az nem is volt igazán. Próbáltam beszélni vele, mondtam, hogy nem szeretnék rá haragudni, de eredménytelenül elbuktam. Ott hagytam a saját barátaival, s mi (Michi, egy ismerősünk és egy rocker srác) átmentünk a rocker sráchoz, aki csaknem szerenádot adott nekem. Korai próbálkozás volt, az akkor még frissen összetört szívemnek. Rendes volt a sráctól, hogy vidítani próbált és vicces volt, hogy azt is hitte sikerült, valójában pedig csak az ügyes színészi képességeimmel természetes mosolyt próbáltam a képemre festeni.

Mikor haza értem rögtön elsírtam magam, s minden mozdulatomat könnyek kísérték. Meredten néztem az ágyamra, ahol az előtt röpke 6 nappal még Lucian nézett vissza rám álmoskás szemekkel... Ám most, csak a rideg, megvetett, túl rendezett ágyon a hideg takaró, s párna nézett vissza rám. Rávetettem magam az ágyra, magamhoz öleltem a díszpárnát, s némán üvöltve temettem bele az arcom. Álomba sírtam magam.
Reggel egyedül keltem, mikor apa köszönésképp megölelt, én megtörtem a karjai feltétel nélküli szeretetében, s mire észbe kaptam ismét fájdalmas könnyek égették a szemem. Majd egy nyugatóan meleg gyümölcstea mellett elmeséltem neki, mi történt.

2014.02.18 19:39

Meglátszott szombaton, hogy igen csak kimerült voltam. Olykor nem tudtam szólalni, reagálni Lucian mondanivalójára. - Kimerültség kegyetlen hatása.

Beszélgettünk, filmeztünk, Tv-ztünk, pihengettünk egymás karjában. Azt hiszem a következő alkalommal beszélni fogok vele, hátha jutunk előrébb is. Szeretnék többet vele lenni. Nem tudom, hogy ő szeretne-e velem lenni, de nyilván, ha nem kérdezek rá nem is tudom meg... Most jött el az, hogy kockáztatnom kell. Nem tudom mit érzek iránta, de mielőtt beleszeretnék azelőtt tudni szeretném, hogy ő hogyan tekint erre a kapcsolatra. Inkább most essek pofára, most még nem esek akkorát. 
Egyéként bepótoltuk a Valentin napozást. Egy szál vörös rózsával fogadott, mikor kimentem elé a buszhoz, otthon pedig megkapta személyre szóló szíves muffinját. Nagyon édes volt tőle... Csak...

 - Erről lényegében ennyi. Majd csak alakul valahogy~

Ma voltam Michi sulijában versenyen. Olyan vicces volt. Nyelvtan verseny volt és ... minden lehetséges hibát elkövettünk, de hatalmasakat nevettünk rajtuk. Na meg igen csak jól laktunk, osztottak pogácsát, természetesen a mi asztalunkról fogyott el elsőként.... ~haha Korábban felfaltuk mint a pasik a túlsó asztalnál...

Két pont kellett volna a harmadik helyért, de így csak negyedikek lettünk.

2014.02.15 17:53

Ez a hét meglehetősen húzós volt. Csak nem minden ellenkezőleg sült el, mint ahogyan azt én elképzeltem, erre mondják azt, hogy "Ember tervez, Isten végez".

Van egy fotópályázat... két fotópályázat, amin részt veszek. Egyik online, másik sulis. Az onlinera hétfőn beküldtem a képeket, melyeket Luciannal választottunk ki és anyuval neveztünk el. A sulis versenyre pedig kedden vittem be a bekeretezett A4-es méretű képet. 
Egyébként nem alszom suli időben valami egetverően sokat, általában 6, maximum 7 órát. - Nos, most még annyit sem. Két nehéz témazáró várt rám pénteken és egy német dolgozat. Szerda, csütörtök, péntek nem aludtam többet 3-4 óránál, ennek ellenére pénteken (tegnap, Valentin nap) pihenés nélkül tettem a dolgomat itthon; takarítottam, majd sütöttem, s este még szórakozni is elmentem. Az este folyamán 3x-4x találkoztam Luciannal, Valentine-al és az ő haveri társaságukkal. Valentine-nal két szót váltottam: Szakítottak a barátnőjével, mert a lánynak megtetszett valaki más, ő pedig maga alatt volt, mivel szereti a leányzót. (Sokak szerint viszont csak szexre tartotta, nos nem tudom mi a Warheit -német szó: igazság- de ami ezt illeti, nem is az én dolgom.)

Lucian furcsa volt. Mikor hozzáléptem, hogy köszönjek, ült tovább, pedig máskor meg szokott ölelni. Nem figyelt rám egyáltalán, egész éjjel. Párszor a kóválygásom során nála és a barátainál kötöttem ki, de nem vettek figyelembe (se ő, se a barátai), játszottak, beszélgettek tovább. - Mint említettem Valentin nap volt. Szorgosan készültem, hogy a közelebb álló barátaimnak vihessek valentin napi muffint, köztük Luciannak is. Mindenkinek sikeresen átadtam a süteményeket, kivéve neki. 

Mikor csocsóztak oda léptem mellé és említettem, hogy neki és egy jó barátunknak hoztam valamit. Feleletül azt kaptam: "Minek? Nem is vagyok Bálint"... Ezzel a mondattal, mintha izomból pofán vertek volna. - Megharagudtam rá, és ügyet nem vetve rá elmentem szórakozni a saját haveri tásaságommal, ami viszont fenomenális volt.
Csocsóztunk nagyon profik ellen és habár kikaptunk, elég szépen küzdöttünk, így a vereség nem volt csúnya. Szépeket védtem, olyanokat, hogy még én is csak pilláztam, hogy mi volt, és a tudatalattim örvendezve pacsizott le velem. Miután mindenki lelépett, olyan hajnali 2 körül, mi megéheztünk és egy éjjel nappali gyorsétterem felé vettük az irányt. Mikor jól laktunk, kis habozással visszatértünk a kocsmába, ahol a hangulat a tetőpontot súrolta; az emberek táncoltak, hajat dobáltak a rock számokra, ugráltak, s énekeltek. - Ebből az elvezetből persze nem maradhattunk ki. Michivel megcéloztuk a színpadot, levettük a kabátainkat, behajítottuk a fal mellé és élveztük a hangulatot - valamikor idegen személyekkel, akik érdekesen viselkedtek és néztek ki, de jófejek voltak. 
Hajnali 3kor indultunk a város másik részébe, a nagymamámhoz, hogy nála aludhassunk, fél 4kor értünk oda, pont mikor Lucian egy üzenetet küldött. Mikor elköszöntem tőle hozzátettem, hogy kicsit haragszom rá. Rákérdezett, hogy miért, de választ csak 11kor írtam. Azóta úgy, ahogy megbeszéltük és ma nálam éjszakázik - pontosan 2óra múlva már itt lesz (most: 18:23).

Majd írom mi volt!

2014.02.11 19:59

Az előbb csak Érzelem Túltengéseket íram, szóval, íme a tényleges sztori.
Említettem, hogy Lucian nálam volt. Remek együtt töltött idő volt! Sokat nevettünk, jól szórakotunk, és egymást csábítottuk. ~mmmh.

Lucian házibuliban volt pénteken, a mi falunkban. Előtte való este, mikor említette, felajánlottam neki, hogy ha gondolja nálam töltheti az estét. Fontolóra vette.

Én péntek este a kocsma sort jártam. Írt egy üzenetet az este folyamán, hogy áll-e még az ajánlatom, miszerit nálam aludhat. Írtam, hogy természetesen áll még. Majd azt felete, hogy ezesetben ki jön elém az utolsó buszhoz. 

Mikor leszálltam, nem volt ott. Késett. Egy vicces telefon beszélgetés után megtalált. - A navigációs érzéke csapni való.

Apu éppen borkóstolón volt. Egyedül voltunk a házban. Hoztam fel a garázsból egy üveg bort és kristálypoharakba töltöttem őket, mire a szobába értem Lucian csendesen gitározott az én amatőr gitáromon. - Állítása szerint még csak a barátai előtt játszott. Most pedig ketten, egymásnak dalokat mutatva játszottunk. 

Kimentünk a nappaliba. Valami volt nagyon a levegőben, míg én a filmet másoltam a vinyóra, addig Lucian a melltaróm kicsatolásával bajlódott. Kicsatolta, ezt követően az ölébe húzott. Szorosan átöleltem, majd lemásztam róla, és mivel nem tudtam visszakapcsolni a melltartóm, levettem pólón keresztül.

 - Mmm, én azt hittem visszacsatolod, vagy valami. De ez így működik?! Csak hozzányúlok és leveszed?

 - Nem tudtam volna visszacsatolni, te pedig nem tetted volna meg. Viszont, ha ez így működik, rajtad a sor... *megérintettem a farmer alól kilátszó alsónadrágját*

 -Hmh... Legyen.

*kiment a mosdóba, majd bizonyos idő elteltével visszatért*

 - Neeem, nem mertem...

 - Sejtettem...

*bohókásan elmosolyodott*

 - Vagy mééégis?! *Diadalmasan előrántotta az alsónadrágját a farzsebéből*

Hatalmas nevetés tört ki belőlünk. Behajította az alsónadrágját a szobámba, majd visszaült mellém a kanapéra. A gép még mindig másolta a fájlokat a vinyóra. Piszálódni keztünk, melynek végeredménye egy kellemesen fájdalmas párnacsata lett. Én kiterültem a kanapén, ő pedig kilapított. Nyert. Miközben teljes testsúlyát ilyekeztem megtartani, nyalogatott. Random nyalogatta az arcom, a karom, ami igen csak csikis volt és kiszabadulni igyekeztem, hogy újabb csapást mérhessek rá egy párnával. 
Átértek a fájlok a vinyóra, beüzemeltem a tévét. Elfeküdt a kanapén, én pedig elé feküdtem és osztoztunk a pokrócon. A filmet hol végig kommenteltük, hol beindító simogatás-érinés-csókcsatába kezdtünk, hol pedig kicsit sértődötten ültünk távolabb egymástól, majd vissza a kezdő fekvési pozícióba (ölelve, nyugodtan).

Mikor vége lett a filmnek zenét hallgattunk, majd random pornónézésbe keztünk, egymástól egy teljes méterre. Hol komolyan néztük, hol elnevettük magunkat. Ezt követően segített nekem. Egy pályázatra kellett képeket beküldenem. Ő segített kiválasztani a biztos képeket és vicces címekkel dobálóztunk, pont amiket nem szabadna alkalmazni. 

Jött egy olyan villámötlet, hogy vetkőző csocsózzunk. 3 meccset játszottunk. 2-1re nyert. Utólag belegondolva nem sok értelme volt így elnevezni... Ő egyébként is alsónaciban alszik, én pedig csak a fölsőmet voltam hajlandó levenni mindössze 2 percre - rájöttünk, hogy ez nem éppen a legjobb módja annak, hogy ne indítsuk be egymást...

Hajnali fél 4kor elmentünk aludni. Apu csak 4 kor ért haza. Egymásnak háttal aludtunk el, s karjába fonódva keltem, a nyakamon sok aprócska puszival.
Reggel közösen mentünk ki a buszmegállóba, s együtt hagytuk el a település. Benn a városban öleléssel búcsúztunk, s ő hazafele vette az irányt, a saját buszmegállójához, én pedig a Solti buszra pattantam, s útnak eredtem anyufelé.

2014.02.11 19:09

Bár lenne érzékem és fantáziám a regény íráshoz. Biztosan írnék egy könyvet, melynek az alapsztorija az életemből kiemelt pár részlet...

Harmadszorra aludt itt. Nálam. Lucian.

Olyan biztosan tudom és érzem, hogy ennek hamarosan vége lesz, hogy már szinte fáj. Csak egy megérzés... vagy lehet, hogy csak beletörődtem abba, hogy nem lehet enyém a Gyönyőr. 

Immáron hozzá is írtam úgynevezett "Érzelem túltengési költeményeket".

Íme a legutóbbi irományok: 

Költeményeim, melyeket érzelem túltengéskor írtam ki magamból (II.)

2014.01.30
Mr. Érinthetetlen

Ha tiltott a közelséged, mond miért közelítesz?

Ha tiltott az érintésed, miért érintesz?

Ha tiltott a csókod, miért tudhatom, hogy édes?

Se veled, se nélküled.

Lennék veled, de nem lehet.
Kiáltanám a neved, de tiltott,

megtudná mindenki a titkot...

Fognám kezed, de érinthetetlen.

Ez a helyzet most érthetetlen.

Ne húzz magadhoz, hogy utána ellökhess,

s ne akarj távol tartani, ha Már közel engedtél!

Megőrítesz, tudod?!

Nem akarok beléd szeretni...de fogok.

2014.02.02
Idegen érzés

Ó hogy az a... Milyen lény vagyok? 16 éves vagyok, s még soha a büdös életbe nem éreztem ilyet. Piszkosul rossz, mintha méreg emésztene, de okom nincsen rá, se személy, akire haragudhatnék. Csak magam, a testem, ami ilyen erőket képez bennem.

Istenem, de mocskosul szar!
Nem tehetek semmit ellene, el kell viselnem. Eddig is nehéz volt őrizni ezt a csodálatos titkot, de most... hallgatni, hogy más miként vágyik arra az élvezetre, amit nekem nyújt a közelsége... Nem mondhatom, hogy "hé, ne vágyj rá, a Gyönyör az enyém!" Nem az enyém.

Nem is lesz az enyém. Tiltott gyümölcs, mit kóstolgatok. Most épp velem van, de elfog múlni az íz.

Hát mégis miért akarom tiltani másnak, hogy vele legyen, hogy rá vágyjon?!

Értelmetlen. Ismét egy értelmetlen érzés. Egy értelmetlen szituáció. Egy értelmetlen gondolat.

Elgyengülök. A Zöld Szemű Szörny visszavonult és visszaadja az irányítást. - Ezen nem kell rágódnom. Nyilván, ha vele akarna lenni a Gyönyör, vele lenne. Nem őt választotta. Most épp engem. Megnyugszom.

Viszlát Zöld Szemű Szörny! Örültem, hogy ilyet is tapasztaltam, csak sajnálatos módon nem tudom kezelni a jelenléted... Tehát, ha egy mód van rá, ne gyere többet. Vicces volt a társaságod, de értelmetlen volt a látogatásod. Ne gyere többet! Félek kárt okoznál. Bennem. Másban. A Gyönyörben.

2014.02.09
Döntés

Olvastam a horoszkópod, s a sajátom.
Azt írja döntés előtt állunk. Te és én.
Ha úgy döntünk vége, hát sajnálom,
De úgy érzem szükségem van rád még.
 

Ha arra kényszerítesz, hogy engedjelek,

Elengedlek, de hadd menjek veled!
 

Ilyen erős szeretetet sosem kaptam senkitől még

Álomba öleltél, s csókkal keltettél. Mintha szeretnél.
Nem tudom mit érzek irántad,

De nélküled vége lenne a Világnak

Talán kevellek, talán nem

Talán szeretlek, de ugyanakkor talán nem...

2014.02.01 13:26

Kicsit elfelejtettem írni mostanság. Akartam, hiszen rengeteg mesélni valóm van, köztük a múlthét szombat (25-e). Illetve a tegnap... múlt hét... ~ahh úgy minden.

Múlthéten Valentine tesója, (...kéne egy név... öhm... Lucian - ha már ikrek, legyen neki is francia neve, tehát) Lucian ismételten nálam töltött egy éjszakát.
Pénteken volt a szalagavatójuk és találkoztunk a kocsmában, megbeszéltük, hogy a diszkóban majd összefutunk. Rengeteget mentünk aznap este, gyakorlatilag csak nem az összes kocsmát átjártuk. Hajnali egy körül mentünk a diszkóhoz, ahol temérdek illuminált állapotban lévő fiatal volt, köztük egy ismerősünk csúnyán be volt drogozva és rosszul volt, rákérdeztem, hogy mi történt, és mint kiderült az italába tettek valamit, de nem tudni ki tette, sem azt, hogy miért. Mindegy is, elhatároztuk, hogy azon a szórakozóhelyen nem fogyasztunk az égvilágon semmit.
Egy óra elteltével Michi tánc közben megpördített, hogy lássam, Lucian mögöttem bóklászik a barátaival. Őt vártam! Bevallom, egész este arra vártam, hogy betoppanjon, csak őt kerestem a tekintetemmel, és ez szörnyen zavart önmagamban. És íme, ott volt. Otthagyva a többieket hozzásétáltam, köszöntem. Kértem, hogy jöjjön táncolni, de csak beugrott, a szószoros értelmében, még a kabátja is rajta maradt. Magához húzott, mint előtte való héten nálunk, éppen hogy nem csókolóztunk. A falhoz tolt és úgy közeledett, nem törtem meg!  A barátai végig nézték a huzavonás jelenetünket, majd félrehívták valami miatt. Egyedül maradtam. Feltűnt egy ismerősöm pár méterre tőlem, régen láttam a srácot, megöleltem, mikor a fiú válla fölött elnéztem, Lucian pont rám nézett. miután végzett a barátaival való beszélgetéssel már nem hozzám jött oda, hanem elment a pulthoz. Utána siettem, mint egy pincsi, de persze "csak lazán" - harsogta a tudatalattim. Beálltam mellé a pulthoz, mögém lépett és átkarolt. Nem sokkal később elköszönt és elhagyta a szórakozóhelyet.
Mint egy elveszett kölyök pislogtam, nem akartam tovább bulizni a többiekkel. Felkért egy srác táncolni, nem bírtam az idegen srác közelségét, úgyhogy a jól bevállt "bocsi, ki kell mennem a mosdóba" -mondattal ott hagytam. Egy 10 percet tartózkodtam a mosdóban, várva az idő telését. Michi remekül érezte magát, nem akartam elrángatni. Én pedig továbbra is elveszett kölyökként bolyongtam.
Végül hajnali 4kor elhagytuk a helyet, abban a pillanatban írt Lucian egy SMS-t, hogy hol vagyunk. Mivel akkor nem volt pénz a mobilomon, megcsörgettem, majd ő visszahívott. Mondtam neki, hogy épp akkor hagytuk el a diszkót, ő pedig azt, hogy egy másik szórakozóhelyen van, és megbeszéltük, hogy találkozunk az épület előtt. Késett, de találkoztunk és beszélgettünk és szó esett a másnapról, hogy nálam alszik-e majd. És egy bizonytalan "Talán"-nal lógva hagytuk a témát.
Kimentünk a buszmegállóba egy lánnyal, aki Lucian osztálytársa. Később csatlakoztak hozzánk Michiék is. Michi egy sráccal jött, akivel még a diszkóban táncolt. A srác kérdezgette Luciant és a lányt: Osztálytársak-e , most volt a szalagavatósuk stb, s azt mondta jól néznek ki együtt. Michivel összenéztünk, nem szóltunk semmit. A srác megdicsérte magát egy "Jó kerítő ember vagyok ám" mondattal, Michivel ismét összenéztünk és csak nem fuldokoltunk a nevetéstől. Mikor elköszönésnél Lucian magához húzott és megharaphattam az ajkát, talán akkor már leesett a srácnak, hogy nem, mégsem valami jó kerítő ember.

Szombat
Szombat este Valentine ikre egy házibuliba volt hivatalos, ennek ellenére reggel azt írta üzenetben, hogy több mint valószínű, hogy nálam tölti az éjszakát.
Egésznap készülődtem, rendet raktam, nagytakarítást tartottam, aztán este, mikor éppen siettem vissza Michitől a házunkhoz, küldött egy SMS-t, melyben ez állt: "Nagy baj lenne, ha nem mennék át?". Sprinteltem hazáig, hogy a negatív energiákat elhagyja a testem, mikor haza értem és bementem a szobámba, lehunytam a szemem és vettem egy mély levegőt. Lehiggadtam. Megcsörgettem, mire ő visszahívott. Csak viccelt, és már úton volt a buszhoz, amely hozzám vezet. Egy hatalmas kő esett le a szívemről. Persze ezeket ő mind nem érzékelhette, a telefont vidáman és nyugodtan vettem fel : "Na  mi van, ennyire jó a buli?" - próbáltam viccelődni, mikor mondta a tényt, hogy csak fontolóra vette egy barátja miatt, hogy marad, de inkább marad az eredeti tervnél: hozzám jön.
- Így tehát kijött. Este beszélgettünk, elárulta a titkát, lelki témákat hoztunk felszínre illetve közösen nevettünk. Hajnalban hoztam be a szobába neki gófrit és közben az Amerikai sárkányt néztük a tévében. Tévézés után az erogén zónámat piszkálta, csak úgy, mint azelőtt egy héttel. Csak ezúttal én is piszkáltam az övét. Nos, ennek a végeredménye egy intenzív csókcsata lett. - Így megvolt az első csókunk. 
Azóta nincs nap, hogy ne gondolnék rá, főleg, hogy tényleg nem lehet köztünk semmi sem. Ez annyira nem fair. Kezdek beleszeretni...

2014.01.19 13:30

Végre történt valami jó is idén! Az első teljesen happy napom. 
Ó egek, a francokat a pletykákba, nem érdekel ha ribancnak titulálnak, mind féltékenyek! 

Skizofrén módon még én is irigykedek magamra... Nem lehetek ennyire sikeres a pasik körében, pláne nem jó pasik körében. 

Egy sztori Valentinékről: Képzeld, hogy van egy híresség, akit csodálsz távoltól, majd valami csoda folytán szóba áll veled, tudod, hogy az égvilágon semmi esélyed nincsen nála, hiszen egy Adoniszról van szó. Hamár szóba állt veled, elhatározod, hogy jóba leszel vele, mert hát, milyen jó is arról áradozni a többieknek, hogy vele töltöd a szabadidőd, s jóba vagy vele. Ez már önmagában is elképeztő lenne, nem igaz? Most képzeld azt, hogy a sors megajándékoz azzal, hogy az Adonisz felfigyel rád, s téged akar. Úgy.

Nos ugyanez a helyzet Valentine-nal és az ikrével: Távolról csodáltuk őket a kocsmában, iskolájukban mikor ott voltunk, ahol ők. Michivel még a legszebb álmunkban sem gondoltuk volna, hogy valaha is szóba jöhet az, hogy jóba legyünk velük. Egy részeges-fesztiválozós napon láttam, hogy Valentine magányosan üldögélt egy padon, és random oda mentem, hogy rendben van-e. Meglepő, hogy részegen is képes voltam gondoskodón viselkedni. Ezek után áradoztam, mint egy lány, aki (mint korábban leírtam) oda van egy hírességért, egy fanatikus rajongó. S egy napon azt mondta tetszem neki. Nem hittem el, teljességgel lehetetlen, hogy egy ilyen srác szóbaálljon velem, képtelenség! Mikor megakart csókolni nem hagytam, elvégre az én szememben egy nőcsábász volt. Mikor több órája erölködött a csókkal, hagytam. De még akkor sem voltam biztos abban, hogy ez mind ténylegesen megtörtént. Mikor a szobám közepén állt, akkor is annyi járt a fejemben, hogy "Jézusom, egy iker! Itt! A szobámban! Nem, nem lehet! És, jézusom, engem akar! Nem, nem ez csak egy álom, nem lehet ez az én életem!Képtelenség."

Ugyebár mondam, hogy ikrek? Hát hogyne mondtam volna! Nos éppen két hete megismertem Valentine ikertestvérét, csak úgy, mint Valantineról, nem hittem volna hogy valaha is jóba leszünk , és a tegnap este történéseit csakugyan nem tudtam még felfogni. Átjött a legjobb barátjával, aki az utolsó busszal távozott a jelenlévők közül. Michi is itt volt, nálunk. Filmeztünk hárman 4ig, majd Michi is elhagyta a házat. Ketten maradtunk. Onnantól kezdve beszélgettünk egy órácskát majd mikor aludni készültünk a légkör lágyan izzani kezdett. Mintha engem akart volna. Bár ez tisztán látszott, hogy nem így van. Tesztelt: Kibírom-e, hogy nem mozdulok rá? Piszkálta az erogénzónámat, simogatott, csakhogy az erogén zóna ugyebár arról híres, hogy úgy működik, mint egy szexuális bekapcsoló gomb... és úgy letepertem volna! Huuuh! Ez volt az első lépés, amit tesztelt, a második az, hogy hogyan hat rám a közelsége. Nem akartam a szemébe nézni, de mondta, hogy próbáljam úgy kibírni, hogy a szemébe nézek. Az ajkunk éppen összeért, éreztem a lehelletét, közvetlen a számon. A szívem hevesen vert, a levegőt pedig úgy kapkodtam, mint aki épp az imént futotta le a maratont. Kuncogott rajta, terelés képpen a nyakát csókoltam, csak hogy ne őt kelljen. Megdicsért, hogy kellően erős voltam. Habár véleményem szerint is, de nem tudtam irányítani a testem reakciójit.
Végül elaludtunk reggel 6 - fél7 körül.

Reggel pedig maradt volna még. Nem bántam volna, nem szeretek egyedül aludni. Olyan jó volt ölelni, nem is az, hogy valakit, hanem őt. Tényleg jó volt. Nagyon, de ezt titokban tartom, ne higyjék már, hogy megint tetszik valaki, hah! 

2014.01.13 21:21

Ó, drága megérzések! Tudtam, hogy most ez jön.
Pletykák kaptak a levegőbe, a családom reménytelen eset és mindenki a lehető legrosszabb véleménnyel van rólam, barátnőmről. Felfüggesztem önmagam, amíg mindez elcsendesül, csak akkor megyek bárhova is, ha muszáj.

Ténylegesen elegem van! Sírok. Ismét. Elég a kibaszott könnyekből, elég a segghülye emberekből! Majd aki akar az megtalál, a rossz akaróim meg menjenek a picsába az ég szerelmére! (Igen, a lehető legkáromkodósabb bejegyzésem.) Ez lesz a mostanában megosztott bejegyzések egyik utolsó darabja, innen is eltűnök kis időre. SHIT! 

Kiborultam. További szép estét és szép napokat! A közeljövőben majd visszatérek.

2014.01.12 17:46

Tegnap.

Tegnap voltunk városban Michivel. Korábban mentem be, Valentine legjobb barátjával, tehát végül velük kötöttem ki egy kocsmában. Csocsóztunk, majd írtak nekik facebookon, hogy menjenek inni, így velük tartottam. Később megérkezett Michi, kimentünk elé Velentine barátjával, majd vissza a többiekhez. Egész este poénnak szánt sértéseket hallgattam és fogalmam sincs miért, de hajlandó voltam elviselni hajnali 5ig. Tényleg nem értem, talán mert Valentine ikre aranyos... ~hihi Nem. Egyébként elhitettem Velentine-nal, hogy utálom, és már-már mikor nem szólt be pitizett, hogy ne utáljam. Részben tényleg utálom, nem adott okot arra, hogy szeressem, egy kicsit is mint barátot, vagy havert. A régi éne pedig már régesrég feledésbe merült részemről. Ha bunkó, ám legyen, de törődjön bele szépen abba, hogy nem díjazom csak a két szép szeméért. Mr. Egoista, fogadd el, hogy nem mindenki szeret, azért aki vagy! 

Ugyanakkor nem utálom ténylegesen, nem tudnék utálni senkit sem, legfeljebb nem szeretem, vagy nem törődöm vele. Vele nem törődöm, és EZ az, amit nem tud elviselni, hogy nem érdekel, amit mond, nem érdekel, amit csinál, sőt unom a jelenlétét. A feltűnési viszketegség, amiben viszont kórosan szenved, arra készteti, hogy ott ugrabugráljon előttem, és még én is figyeljek rá. Biztos megunja egyszer, max' ő se fog szeretni, de mint említettem: Lekakilom, finoman és nőiesen.

Beszéltem a nem szívesen látott sráccal: Folytatjuk ott, ahol. Oké, ő is egy nyomi, de addig amíg nem lesz valaki normális, addig húzom a fejét, kavargatok vele. Lehet, csúnyán hangzik, de igenis ilyen szeretnék lenni idén, ne fájjon már! Kínlódtam már eleget. És ez logikusnak is mondható, a gonoszság mellett: Van, aki szeretget és én is szeretgethetek. Imádok csókolózni, és ezt a szükségletemet kiélhetem rajta, főként azért is jó ez, mert igazán remekül csókol. Plusz még helyesnek is találom. Olykor-olykor még aranyosnak is mondható. Tehát olyan tipikus kavargató partner, amíg nem lesz olyan, akit szeretnék.

2014.01.09 22:06

Lehet, hogy ma hisztis vagyok, de ahogy elnézem nem csak én...

Ma nem volt köztünk semmi a "nem szívesen látott sráccal". Furcsállom, hogy ha a haverjai ott vannak, akkor menjek oda, csók, puszi, simogatások, ölelés. Ámbár ha már egy lány osztálytársunk ott van (és hozzáteszem, hogy gyönyörű), akkor már csak egy ölelés és "Mizu öreg?". Ha fel akar vállalni, tegye mindenki előtt, ha nem akkor pedig senki előtt sem. Persze értem, neki és nekem is szokatlan a helyzet és ami azt illeti kínos is, de nem hiszem, hogy ennek így kell lennie. Ha megbeszéljük, hogy délután beszélgetünk suli után, akkor csak kikísér a buszmegállóba, nem lényeges témákat hozunk fel és nem jutunk előrébb, pedig ő az aki ezt nagyon kezdeményezte. Határozottan nem illünk össze, ezt eddig is tudtam, minek mentem hát bele?! - Néhány embernek "igen"- embernek kell lennie, nekem azt hiszem "nem"- embernek kell lennem! Nem csak kapcsolati téren értem. Ha egy barátom elhív valahova habozás nélkül azt mondom, hogy persze, ott leszek. És a tanulás, pihenés, s apuval való jó viszonyom kárára megy. Változtatnom kell, változnom kell! Erről szólna az idei évem?

Ma írt nekem facebookon a "nem szívesen látott" osztálytársam. Semmi szia, csak anyit hogy "Ha én nem írok, akkor már te sem?". Már megbocsáss... Ő az aki hanyagol, nem beszélünk, az pedig milyen viszony, hogy suliban max 2 puszi, utána meg csak a facebook. Mellesleg nem tartom kavarópartneri kötelességemnek, hogy folyton, minden nap írjak neki. Ő az aki saját elmondása szerint "szerelmes", aztán meg rám se néz személyesen. Bizonyítson, nekem nem kell, én a kavarászást egy éjszakára terveztem vele abban a gyenge, szilveszteri, ittas pillanatban. És szívem szerint ebben a szent pillanatban leszarom, ha ilyen apró-cseprő dolog miatt akad ki, hogy nem írtam neki tegnap meg ma. Ezzel az erővel én is ráförmedhetnék, hogy Ő miért nem írt? Tudtommal ez kétoldalú játszma.

MOST érzem azt, hogy ennek vége. Ha ilyen miatt összeveszünk, mi lenne egy kapcsolatban vele?! Nem értene meg semmit amit én mondok, mellesleg most se nagyon. Ő meséli a bolondos, gusztustalan, vicces sztorijait én pedig komoly témákat hozok fel, néha-néha vicces sztorikat. Nem éltem még ilyet, hogy valakihez képest ennyivel érettebb legyek. - Pedig ő 2 évvel idősebb is nálam. Szóval, mint mondtam nem illünk össze, mint ég és föld, és tény hogy ekkora ellentétek nem vonzzák egymást, maximum testileg.

2014.01.07 23:34

Az életem fura, sőt mi több, olyannyira fura hogy majdnem izgalmasnak hat... 

Nekem legalábbis biztos. Ó, hogy velem mindig történik valami! Íme egy hasznos infó a múltamról, melyre nemigen vagyok büszke:

Anno a kapcsolataim során csaltak meg, csaltam meg és általam is csaltak meg mást illetve srác hagyott már ott miattam csajt, ami azt illeti kétszer is. Óh, és hozzáteszem; Szerelmi életem mindössze egy éve van. Nos, hogy most mi a helyzet?! Elmondom: Teljes mértékben elment az eszem! Ha valaki megtalálná, írjon a vendégkönyvbe PLS!
Na jó, viccet félre téve, olyanon jár megint a kis káposzta levem, hogy mi lenne ha... vagy ha... és ha esetleg... 

Van az a bizonyos szilveszteri "nem szívesen látott személy", aki az osztálytársam és hát ma egy hete hogy kavarunk. Eddig úgy voltam vele, hogy "Jóóó, akkor most húzzuk a fejét!" Viszont a bökkenő az egészben hogy kicsit előrébb gondolkodott, mint én... Pontosabban, míg én megelégszem a testi vonzalommal, addig ő elméletileg (teljeséggel képtelen, hogy) kezd érezni valamit. Mi a fene?! Tuti sz*pat. Azt szeretné, hogy későbbiekben legyek a barátnője. Ha nem lennénk osztálytársak, akkor talán zokszó nélkül belecsapnék a lecsóba -így hagyván előbújni naív énemet. 

Az a nagy problémám, hogy ma mondott egy mondatot, ami visszhangként ismétlődik a fejemben (mondom én...mint egy kib*szott barlang... tuti világgá ment az agyam). "M-el mindent megbeszélünk, neki mindent elmondok mindenről." WHAT THE HELL?! Ez nem tetszik, az egyik legpletykásabb srác a haverja, és pont neki mond el mindent, és hallgathatnám suliban a szaftos kis megjegyzéseiket... ami ezt illeti, már most is. Nem arról van szó, hogy "jajj ne pletykáljanak rólam" csak... ne dörgöljék az orrom alá és ne nevessenek rajtam, mikor hallom. 

Tételezzük fel: Összejövünk, mindenki kisokkol, vagy örül, passz. Aztán eljön az, aminek jönnie kell, a szex és előzetesei. Elmeséli M-nek hogy bénázok, hogy nem bénázok, hogy mit és hogyan! Rémes. Ugyanakkor tetszik, és azt hiszem félre ismertem korábban. Csak a haveri társaságában olyan beteg. Meg...amúgy is, de ha ketten vagyunk teljesen más, őszinte. - Megint a naív énem... vagy mi a franc ez, hogy bedőlök annak, hogy a pasi aki tetszik "biztos igazat mond, szent és sérthetetlen". Pocsék egy elmélet.
És mi a helyzet a "ne járjunk és kavarjunk osztálytárssal" elvvel? Van benne valami, én is félek mi lesz ha vége lesz ennek...

2014.01.05 16:27

Az igazság az, hogy kicsit csaltam, mert amit 1-jén elkezdtem írni azt most fejeztem be. ...hupsz.

Íme, a boldog én! Egy kis sztorizgatás a szilveszterről:

Lássuk csak... najó, van egy olyan érzésem, hogy ez istentelen hosszú lesz, talán az eddigi leghosszabb bejegyzés, úgyhogy ha valaki olvassa, most készüljön fel! Csalódást ettől függetlenül nem okozok, mert szerintem elég érdekes egy este volt, ami tökéletes zárás és indítás egyben a tavalyi és az idei évre.

Úgy kezdődött a szervezgetés, hogy mindenki hívhat 1-1 maximum 2-2 embert. Voltak, akik egyáltalán nem szóltak senkinek, úgyhogy átvéve az irányítást, hívtam helyettük srácokat. Az egyik sráccal annyi volt a gond (ami mellesleg abban a szent pillanatban nem is jutott eszembe), hogy az egyik barátnőm utálja, amennyire egy embert csak lehet. 

Mondta az egyik srác, M (ez most egy másik, osztálytárs M), hogy ők bulizni szeretnének, még ha ez a két bolond össze is veszik, úgyhogy jönnek mindannyian. Félre hívtam beszélni a nem szívesen látott fiút (hozzáteszem, ő is osztálytárs), rávettem, hogy egy este erejéig járjon a barátnőm kedvében, hogy mindannyian felejthetetlen estének tehessük ki magunkat, negatív élmények nélkül. A barátnőmmel is beszéltem, hogy beszélhessen a srác vele, anélkül, hogy leordítaná a fejét. Megbeszélték, később pedig annál is jobba is lettek, fogalmazzunk így...

Az este további részében: Kimentünk 3an (barátnőm, O (másik osztálytárs) és én), csók a barátnőmmel, majd csók a sráccal. Bementünk táncolni, hála képen odajött táncolni az úgynevezett nem szívesen látott srác, csakhogy végül egy újabb csók csattant el, ami sokaknak nem tetszett, és ami azt illeti én is lesokkoltam, mivel: JÉZUSOM, EGY OSZTÁLYTÁRS! (Főleg hogy abban a tudatban voltam, hogy félév után elhagyja az iskolát... Később kiderült, hogy nem is)

Gyakorlatilag egész éjjel kavarászások voltak, mindenki mindenkivel, lányok lányokkal, 3-an, 4-en és 5-en egyszerre. (Apu szerint ez már kisebb orgia). A nem szívesen látott srác fejét akaratlanul is, de sikerült elcsavarnom, a buli vége tájt félre hívott és azt kérdezte, hogy mi legyen később? Nem igazán értettem, hiszen csak kavartunk... Rajta határozottan látszott, hogy részéről kicsit többről van szó, különben miért is hívott volna félre?! Lesz ami lesz féle mondattal hagytuk lógva a témát, majd folytattuk amit elkezdtük bent. 
A kevésbé nyomulós, már-már melegnek nevezhető legjobb barátaink közül páran berágtak ránk, féltékenyek is voltak. Megfeledkeztem arról, hogy ez hogyan eshet az egyik legjobb fiúbarátomnak... mi is legyen a neve... Bob! (ez még találó is, úgy ahogy... *bizonytalankodik*) Szóval Bob anno nagyon szerelmes volt belém, talán még mai napig az, eddig igyekeztem úgy intézni, hogy előtte ne csináljak olyanokat... Most pedig a szeme láttára kavartam két osztálytársammal is. Sajnálom, de nem ügyelhetek mindig arra, hogy nehogy neki fájjon. 

Tehát lényegében ennyi, néhányan korábban leléptek köztük M, egy srác, akit csak látásból ismerek és egy másik fiú, aki az alkohol hatására rosszhangulatú, szomorú lett.

Jajj, és hogy is hagyhattam ki! Féltékennyé tettem egykori exemet, korábbi bejegyzésben "Pitya osztálytársaként" emlegettem, nos így: Felhívott, hogy boldog új évet kívánhasson, és említette, hogy mindössze 2-3 házzal odébb vannak egy buszmegállóban, meggondolatlanul rávágtam, hogy megyek! Csuklón ragadtam a nem szívesen látott srácot és kéz a kézben (mint egy pár, összekulcsolt ujjak stb) vonultunk ki az exemékhez. Ott mindenki azt hitte, hogy mi egy párt alkotunk, persze tagadtuk, mert ez nem volt igaz. Egy röpke pillanatban viszont lekaptuk egymást.~hoppáka Exem vágta az érdekes arckifejezéseket... Fázni kezdtem, szóval visszatértünk a buliba. Szerintem vicces helyzet volt, legalábbis a mi szemszögünkből. Abszolút megérdemelte.

A nem szívesen látott sráccal még kavargatunk, holnap suliban találkozunk, viszont egyelőre titkoljuk a kis viszonyt, védve magunkat a pletykáktól.

2014.01.01 -valamikor-

BUÉK még egyszer. Nos nemigen volt eddig kedvem az éves összefoglaláshoz, de azt hiszem hogy még nem késő, íme a 2013-as év:

1. Év elején éppen, hogy túl lettem egy srácon, M-en.
2. Megismertem Pityát (egy helyes, bolond gyereket.) . - Igazából általa lettem túl M-en- Kavargattunk egy hónapig.
3. Kavartam, majd összejöttem Pitya osztálytársával. (kezdetben velem csalta meg a csaját)
4. Szakítottunk Pitya osztálytársával, mert mocskos dolgokat tett a bnőmmel. Vagy a bnőm vele... kinek hogy szimpatikus.
5. Michinek meglett az első pasia - az első csókjával együtt.
6. DUDIK - annyit jelent, hogy megismertem Valentinet, illetve némi képszakadást, de arról sajnos nem tudok mesélni.
7. Nyaralás Michivel szállodában, majd Baján pasizgatás, házibuli és diszkó.
8. Sátrazás - Kavarás kezdete Valentine-nal.
9. Szeptember 6 - Valentine-nal való enyelgés nálunk.
10. Szeptember 9 - Vége mindennek.
11. Michi kapcsolatának vége, kiadós bulizás ennek örömére.
12. Lelki terror, majd hirtelen kapcsolat, amire akkor nem tudtam hogy nem voltam készen.
13. Kínlódások sorozata: Október, November
14. Decemberben szakítás, felszabadulás, pasizgatás.

Nos nagyjából ennyi. 14 pont tömören.

2013.12.28 18:32

Mi a... kiegyensúlyozott vagyok! 

Egy jó ideje most először, úgy érzem, hogy nem fáj a szívem, mintha nem szeretne senkit. Pici lelkem újra szabad? Huuu, tartson csak sokáig!

Nem tudom mi történt tegnapóta, de most jól vagyok, sőt mitöbb remekül. Csak ilyenkor meghanyatlik az íráskészségem, mert az ember a fájdalmából merít ihletet. Legfeljebb nem leszek annyira drámai.

Most, hogy szingli lettem, ösztönösen szervezem a randikat, illetve teljes nyugudtsággal flörtölök, már-már minden jött-mentel, de bánja a fene, ha a kedvem tetőzik! ~Hihi. 

Mondjuk érdekes volt találkozni exemmel, de jó arc és lehet szívatni és legalább emlékeztet arra, hogy milyen sráccal nem szeretnék újra kezdeni. Tudom, szemétség ilyet kijelenteni, de valóban így érzem, rossz fiút szeretnék, de nem ennyire, mint ő! Drogosok szóba se jöhetnek. Főleg hogy ennek a pasinak minden szava hazugság, és még az sem igaz, amit kérdez.

Érdekes bele gondolni abba, hogy nemsokára szilveszter. Nem várom, nem izgulok miatta, talán mert idén nem én szervezem. Idén már nem írok!
Boldog Új Évet! ♥ Innentől ez egy új élet, új célok, új kalandok. Legyen 2014 a szeretet és a kalandok éve! Szabadság, boldogság, család és barátok, legyen minden zökkenő mentes, és legyen 100x jobb, mint az idei év!

Viszlát 2013! -A következő, és egyben utolsó posztomban (idén) össze foglalom az idei évet. BB!

2013.12.27 12:22

Tegnap voltam Quimby koncerten... 

Ó hogy az a ...!!! Hogy lehet így elrontani egy koncertet?! Na jó az elejéről:
Tegnap délután rokonok jöttek át, hogy karácsony alkalmából éttermezzünk és koncertezzünk. Megvacsiztunk egy pizzériában, apuék pedig sikeresen betugtak. Hazudnék ha mondanám, hogy én nem voltam becsiccsentve, hisz én is ittam. Később elsétáltunk a sportcsatnokhoz, hosszas várakozás után beengedtek minket és egy-egy sörrel a kezünkben bevánszorugtunk a koncert terembe. Az Elefánt nevű banda volt az előzenekar, amire tomboltunk, de megvallom hisztis lettem, mert apa előttem állt és egyre hátrébb és hátrébb jött. Megtaposott konkrétan. Többször is szóltam neki, hogy hagyja abba mert neki megyek az embereknek és ettől  romlik a hangulatom... de egy szó mint száz, mit lehet tenni egy részeg tomboló emberrel?! Folytatta a tombolást, megfogta a kezem és megemelt, szerencsésen majdnem hasba rúgtam a mögöttem álló férfit. Időközben apu beszólt valamit az egyik rokonomnak, persze csak viccből, de ő felkapta a vizet és leszólta aput, majd elküldte. Így már ketten szóltunk rá valamik miatt - apa kiviharzott a teremből. Pont jött a Quimby. 2-3 számukat tudtam meghallgatni és tombolni rá, mert apa azt mondta hogy hívott taxit és haza megyünk. Fel volt háborodva, mert mi elrontottuk a hangulatát... véleményem szerint magának csinálta a bajt. Mindegy is, hiába ellenkeztem, haza kellett jönnöm. Azóta én nem szóltam hozzá ő sem hozzám. Arra várok hogy négyet üssön az óra és mehessek el itthonról. ~phű

2013.12.26 13:23

Tudom, az előbb írtam, de erre külön helyet akartam szánni.

Költeményeim, melyeket érzelem túltengéskor írtam ki magamból

2013.12.26 13:04
Boldog Karácsonyt, Kellemes Ünnepeket illetve Sikerekben Gazdag Boldog Új Évet Kívánok Mindenkinek! ♥

Mostanában nem jutottam géphez az ünnepek miatt, pedig történt ám sokminden:

1. Szakítottunk Christiannal
2. Rengeteget agyalok, hogy hagyjam elmenni vagy igenis küzdjek Valentine-ért titokban
3. Szakítás alkalmával berugtam és nyomultam Valentine-ra, másnap bocsánatot kértem, mert azaz énem, nem megfontolt és nem is én vagyok igazándiból
4. Megszervezetlen a szilveszter, hát kinyílt a csipám. ~hihi
5. Most, hogy újra szingli lettem, randijaim lesznek. -Igazi randik, mozival

Noshát a szakítás miatt iszonyúan izgultam és gyorsan inni kezdtem, aminek meg is lett a hatása, becsiccsentettem. Elnevettem a szakítást, ami nagy szívtelenségre utal, és ez még nem minden, voltam olyan pofátlan, hogy felvettem a szakítást, hogy utána a legjobb barátnőmnek (akinek lassan ideje lenne adnom egy találó nevet) megmutathassam, mint jelenlévőnek a szakítás minen mondatát. Nekem könnyen ment, hiszen nem éreztem semmit, viszont Christian nagyon szeret, és látom a posztokat, amiket facebookon megoszt, és fáj neki, sajnálom, tényleg és nagyon, de el kell engednie. Azt mondta hogy attól a perctől ő megváltozik, mert a lányok a szívtelen férfiakat szeretik. Szerintem nem kell megváltoznia, így imádnivaló ahogy van. Az ő döntése, ő tudja.

Rájöttem hogy túlságosan is leragadtam a nyárnál, nem hagyom beforrni a sebeimet, tépkedem őket, bízván abba hogy elvérzek. Hiányzik Valentine, közelemben szeretném tudni őt, csókolni és vele feküdni le elsőként és végsőként. Belepusztulok ebbe, hogy lehet valakit ilyen erővel szeretni, és hogy lehet valaki ennyire vak, hogy nem is veszi észre a szív erejét. Soha nem dobogott így, ilyen erővel és ilyen megsebezve a szívem, minden dobbanás érte van és minden érte tett szívdobbanásnál elvérzik a lelkem. Keserű fájdalom, ami mégis égbe emel - vagy lehet hogy már rég meghaltam és a lelkem emelkedik a fellegekbe?! Nem tudom - sem azt, hogy mit tegyek, sem a választ a kérdéseimre. Egyhelyben toporgok.

2013.12.16 23:26

Az álmaim teljesen hülyék, immáron harmadjára csaltam meg Christiant álmomban. Csak ezelőtt egy osztálytársammal (nem tudom hogy a viharba álmodhattam ekkora sületlenséget) illetve egy idegen néger, ámbár jóképű fiúval, és legutóbb az elmúlt este Valentinnal.
...Jahj, túl sokat álmodok vele, egy barátnőm szerint még biztosan lesz vele valami, ha ennyit játszik vele az elmém. Szívem szerint azt kívánom bár úgy lenne. De érzem, sőt mi több, meggyőződésem, hogy köztünk soha se lesz semmi többé. Ő elfelejtett már régen és tudom nekem is ezt kellene, de minél jobban erőlködöm, annál kevésbé megy. Viszont... ez olyan tény, amibe bele kell törődnöm, mert ez van. Mindegy is, csak attól tartok az ilyen álmok terelgetnek útjaimon: úgy érzem szakítanom kell.

Christian szerelmes. Velem ellentétben, ő érzi a varázst, én pedig csak emésztem magam. És habár valljuk meg, fergeteges színész vagyok és igyekeztem szerelmesnek mutatni magam, ezzel nem csak őt, de magamat is meggyőzve, csak hogy őt meggyőztem, önmagamat pedig nem tudom becsapni ezzel a látszattal. Az önmagam megtévesztése mindössze eddig tartott, amint gondolkodni kezdek és filózni azon, hogy mit érzek és mit is gondolok igazából. Azt érzem, hogy mazoista módon kínzom magam ezzel a kapcsolattal és a tudat, hogy Őt is hitegetem, csak rosszabbá és fájdalmasabbá teszi a gondolatmenetet. 

Az elmúlt 2 napban - Bécsben is - flörtöltem másokkal, kezdek visszatérni a jó öreg önmagamhoz, aki randomba kikezd a pasikkal, és ez az, ami hiányzik, a bulik, haverok, függetlenség, amennyire vágytam egy kapcsolatra, most annyira nem. Kavargatni szeretnék jó pasikkal, kiélni, hogy fiatal vagyok, tini, energikus, és hogy még buknak rám a pasik...úgy ahogy. 10-20 év múlva nem tehetem meg, hogy felelőtlen legyek, csak most. -Pontosan, én még nem nőttem fel egy kapcsolathoz, vagy csak nem ehhez - érzelem nélkül nem jó. Követném legjobb barátnőmet szingli útján, szingli kocsmázásokon, a szingli diszkós éjszakákba: két szingli "jó nő". Igen, ez kell.

Viszont: NEM MOST! -Jaja, most egy mondattal úgy rácáfoltam önmagamra, mint a huzat. 

Habár már véget vetnék ennek az egész lelki dilemmának, most még nem tehetem. Ezt még meg kell fogalmaznom önmagamban és mellesleg nem tehetem meg, mert a karácsony akadályként lebeg a jövőben. Elvégre ilyen mondatok nem hagyhatják el a szám: "Szia, boldog karácsonyt! Szakítani akarok, de itt az ajándékod is: *átad* ", vagy  "Szakítani akarok, de karácsonykor találkozzunk, mert átadom az ajándékod! Puszi!". Na ne ezt senki se gondolná komolyan... Van szívem, sajnálom ezt, hogy így alakult, de eddig nem voltam fair, se hozzá se önmagamhoz. Tudok a vágyaimról, mégis olyat erőltetek, ami nem megy. És ez így nem helyes. De egyenlőre magamban tartom ez a gondolatot.

2013.12.14 23:49

Woaw, ha vannak szép...ez a jellemzés túl általános, nos inkább gazdag, látványos, ámulatba ejtő, történetes, régies, mégis modern és giccses, de ugyanakkor elegáns városok, akkor Bécs határozottan az ilyen városok közé tartozik.

Alig egy órája értem haza Bécsből. Mindössze egy napot töltöttem ott (20 órát ébren). Reggel 4:15-kor volt a gyülekező, 4:30-kor pedig indultunk közvetlen irányba Bécsnek. Az út nagyjából 4 órás, az emeletes busz emeletén a székek közötti hely láb- és hátfájdítóan kényelmetlen volt már önmagában - de mi (én és a mellettem ülő srác -aki mellesleg régi jó barátom) - kifogtuk magunk elé a két legidiótább embert. Két osztálytársam. Ők olyan nagy tekintettel voltak ránk, hogy még a kevés hely ellenére hátra tolták a széküket, ezzel kényelmet biztosítva maguknak. 

Kezdésképpen a csokigyárba mentünk; maga a gyár kicsit unalmasnak bizonyult, mert egyetlen hölgy dolgozott, és ő is csak a látványért. A gépek nem mentek, munkások nem voltak, a gyár állt. Elmesélte egy idegen vezető a gyár sztoriját és videókat, kis filmeket is néztünk a gyár eredeti működéséről. Az egész gyár tömény égetett kakaószagtól bűzlött.

Folytatásképp a vidámparkot, azon belül a Madam Tussaud-t vettük célba. ~Na, szerintem ez volt a nap fénypontja. A hírességek viasz másával fotózkodtunk; köztük Robbie Williamsszel, Rihannával, Einsteinnel, Robert Pattinsonnal és még sok mással.

Az óriáskerék nagyban hasonít a Budapestire: kabinok emelkednek a magasba, a fantasztikus kilátás pedig nem kérdéses. Talán magasságában méretesebb és a kilátás benyomásosabb, mint itthon.

Maga az Adventi vásár... nos a tömeg iszonyat volt. A bejáratnál még, úgy ahogy alkalmazkodtunk a csigatempóhoz, de mikor már az emberek pogósat játszottak, akkor már mi is agresszívra vettük a menetelt. Talán a látvány volt az, ami miatt az a hatalmas tömeg kevésbé volt irritáló, mint egyébként. Elképesztő szín kavalkád volt az egész téren látható, beragyogta a város azon részét, vonzotta a tekintet, nekem eszméletlenül tetszett. Volt szerelem-fa, mellyen piros szívek ékeskedtek, a téli-fán hóember figurák csüngöttek és ragyogtak, a klasszikuszene-fán nagybőgők, vagy hegedűk lógtak (kinek mi az arány), a többi fának nem találtam nevet, de színes volt mind és sokon futottak is a fények, nem csak világítottak stabilan.

A hazaúton ismét szenvedtem, de... azt hiszem, hogy az élmény miatt bármikor szenvednék még ennyit. 

2013.12.10 19:15

Az élet egyszerűen túl rövid!

Ha bele gondolunk... az embernek napi 8 óra alvásra van szüksége, ami egy napnak az egyharmada, úgyszintén kb 7-8 órát töltünk el az iskolában vagy munkában (ott olykor jóval többet), és ~hopp elment már (több, mint) egy fél nap! Félnapokat élünk. Miért születünk meg ha az életünknek csak a felét élhetjük meg? Tényleg a mindennapokkal való küszködés a létünk lényege? (Remélem emiatt senki nem lesz öngyilkos, márha olvas valaki.) Az álmainkért küzdünk, hogy megvalósítsuk azokat, ez gyorsabban is mehetne:
Miért van szükség ennyi tanulásra és alvásra?! Az ember általában már korán tudja mi szeretne lenni. Hát nem lenne egyszerűbb kitanulni a szakmát és dolgozni? A tinédzser hormontúltengést és a határok feszegetését kiélhetnénk. 20évesen elmennénk tanulni, 2-4 év alatt ki lehet tanulni egy adott szakmát (sőt így is fér bele nem szükséges tantárgy), aztán munkába állhatnánk: éretten, felnőtten, úgy hogy éltünk! És utána is élhetünk még bőven, saját pénzt költve, nem az "öregekét".

2013.12.07 23:32

Elgondolkoztam az álmaimon, amiket mostanában álmodtam... Rosszak. 

Habár rémálomnak nem mondható, de ettől függetlenül rossz álmok. Mind negatív. 

Mégis mi jelentéssel bírhatnak? Miért szül az agyam negativitást? Bár az álmoskönyvben álltalában a pozitív dolgoknak negatív, a negatívoknak pozitív jelentésük van, de nem hiszem hogy az épp elmére valna, hogy egy képzelet csak rosszat alkot...
Igen...ez a napló közelebb áll egy álomnaplóhoz, mintsem egy sima naplóhoz. ~hupsz

2013.12.04 10:40

Nos az új fejezetet nem egészen így értettem.

Megfáztam, elég rendesen és most nyomom az ágyat. Zsepik hada vesz körül, és temérdek időm van mindenre, de nem is tudom mivel kezdjem. Tanulnom is kell, de még nem kaptam meg az anyagot a többiektől, elméletileg majd ma. Rajzolni se ártana ha részt szeretnék venni a pályázaton, amire a határidő február. Tudom, messze van még... de egyszerűen olyan gyorsan tellik az idő, hogy attól tartok párhét múlva idős leszek. Tehát nem szöszmötölhetek. Semmivel.

A nátha miatt több időm van mindenre, itt az idő, hogy kihasználjam! 

Persze a betegség sem ment fel a kötelességeim alól, tanulok, jövőhéten sok témazáró jön és magától nem tanulódik meg minden.

2013.12.01 21.47

A december beköszöntével úgy érzem, egy új fejezetet nyitottam az életemben... illetve lezártam a korábbit.

Habár még kínlódok a nyári emlékek miatt, és visszasírom a fantasztikus napokat, már nem úgy sírom vissza, mint korábban, de nem ám! Eddig szomorú voltam, mert vége lett és minden áron vissza akartam utazni az időben, pedig tudom lehetetlen -ezért sírtam. De most inkább azért sírok, mert túl jó volt a nyár, szabadok voltunk és őrültek és el sem hiszem hogy vége -örömömben sírok, hiszent megtörtént ez mind velem.

Kénytelen vagyok a tegnap esti álmomról írni: -Christiannal veszekedtünk, egészen pontosan üvöltött velem, mert nem mondtam el neki hogy M-be szerelmes voltam. M (ejtsd: em) egy srác a múltból, aki a bátyám seggnyaló barátja volt, és én beleszerettem anno, csak tudnám miért... Bunkó, férfi létére pletykás és egoista pedig még csak nem is helyes. Szóval arről veszekedtünk, ami már egy éve volt. Én mentegetőztem azzal, hogy nem tartottam fontosnak elmondani, hiszen tényleg nagyon régen volt, Christian pedig üvöltött velem. Egy másik pillanatban meg már nyugodtan beszélgettünk valami teljesen másról.

Órákig nem esett le egy tény, ami kicsit ijesztő...

Pontosan egy éve, december 1-jén egy havas reggel, én M-nél ébredtem, akkor kavartam vele először, akkor voltam szerelmes belé. Hogy lehet, hogy pont ilyenkor jelenik meg az elmémben? Hónapokóta eszembe se jutott, hiszen egy szemét alak és teljesen száműztem a fejemből...legalábbis máig azt hittem így történt.

2013.11.27 23:21

~Tyű... Úgynevezett takarítást tartottam a gépemen, kiszanáltam ami már nem kell, mivel a D meghajtó már szinte csurig volt.

Anno, mikor a kézzel írott naplómat vezettem, egy napon visszaolvastam mindent, az elejétől a napjaimig, és ihletet kaptam egy regény írására, amiben E/1 és E/2-ben írtam felváltva. Egyszerre voltam mesélő és átélő, főszereplő. Irronikus kicsit a szlogen miatt: "ez az én életem, melyben én vagyok a főszereplő", nem?!
Na szóval, elhatároztam, hogy a naplómból majd egy nagy terjedelmű életregényt írok. Él is jutottam az 1. napig. Egy nap körülbelül egy fejezet a regényben. Dátumokra van szedve, és jelenleg nem szerepelnek benne nevek, csak "a fiú" és "a lány/lányka" illetve "a lány bátyja". Majd idővel lesznek nevek is, de még nem tudom mi lehetne a megfelelő. 

Lényeg a lényeg: ezt a regénykét most a nagy szanálás közepette megtalátam egy rejtett mappában (a sokadik megnyitott mappában volt aminek még az elnevezése se az, mint ami benne van). Aztán az imént befejeztem az első napot. Nagyon érdekes érzés olyanról írni ami lassan egy éve történt. (Ha pontosítani szeretnék, akkor december 1-jén lesz egy éve). 

Sokáig fog tartani, mire behozom a sztorikat. Elvégre a napjaimig fogom írni... Azt hiszem.

2013.11.25 15:18

Havazik. Szeretem a havat, gyönyörű mikor fehérbe öltözteti a tájat... Bár jelen esetben a táj még nem fehér és a hó hatására emlékek törtek felszínre. Újabb emlékek. Tavaly, idén... amikor havazott. Minden, de tényleg minden olyan más volt. Más szemszögből néztem mindent. A legnagyobb gondom az volt, hogy a kiszemelt srác nem válaszolt Facebookon. Most úgy érzem, hogy hiányoznak, azok a napok, mikor minden héten buliztunk, amikor nem voltam szerelmes. Nem hogy két srácba, de egybe se! Fergeteges napok voltak azok. Istenem, mennyit komolyodtam azóta... Sokat. 

Akkoriban a mostani ismerőseim felét nem ismertem. Se a korábbi exemet, se a korábbi kavaró partnereimet, még Valentinet se ismertem, csak ámultunk utána legjobb barátnőmmel, mert ő volt az egyik iker. Christiannal se beszéltem akkor, alig tudtunk egymás létezéséről. És abban az időben züllöttem el. A bátyámékkal bulizgattam minden második héten.

Elképesztő, de komolyan, most... ebben a szent pillanatban minden, valóban minden: TELJESEN MÁS.

-Egyébként: Ma vagyunk egy hónapja együtt Christiannal. Irronikus, hogy pont ma havazik először ezen a "télen".

2013.11.24 18.08

Ó, te jó ég.

Hogy történhet meg az hogy valaki két emberbe szerelmes? Vagy tetszik? Mittudom én, nem vagyok tisztában az érzéseimmel de ma inkább beszéljenek a múlt éjszaka álmai, amik a fejemben lejátszódtak:

1. -A barátom és a legutóbbi szerelmem játszott benne szerepet. Legyen, kapjanak "költői nevet" a naplómban: Christian(barátom), Valentine("a volt"szerelmem [egyik álmomban ez volt a neve, hát most rajta marad]).-
Christiannal és Valentinenal egy strandon voltunk.
Christian elment a homokfoci fele (jobbra), Valentine pedig balra ment és ott körbe ujjongták a csajok. Én a középúton, egyenesen elszaladtam, mert rosszul esett, hogy C. elment, V. pedig más lányokkal van.
Aztán messze futottam, jobbra a medencék felé.
A medencék félig leásottak voltak, félig pedig kiemelkedtek a földből. Sötétkék illetve világoskék mozaik csempével volt kirakva, néhol fekete csempékkel díszítve.
Christianék utánam szaladtak én pont a medence falán álltam, meginogtam. El akartak kapni, de inkább elrugaszkodtam a faltól. Így nem is ütöttem meg magam.
A medence legalján kinyitottam a szemem és mosolyogva felintegettem Valentinenak.
Felúsztam. Mindketten segíteni akartak a kiszállásnál, de egyikük segítségét se fogadtam el, kimásztam magamtól.

2. -Semmilyen ismerősöm nem játszódott benne-

Egy amerikai nagyvárosban voltam.
A lakosokat kellett kimentenem egy busszal mert egy felhőkarcoló méretű robot támadta meg a várost.
Egyszer csak átváltozott a busz. Az emberek lepotyogtak róla.
Volt egy ugyanolyan busz mint az enyém, ami szintén átváltozott.(Mindkettő úgy nézett ki és úgy működött mint a Tűzgyűrűben).
A gonosz robot pedig csak kinézetileg volt olyan. Neki estünk. A várost ostromló robot eldőlt. Nem tudtuk, hogy meghalt-e vagy sem. Meghúzódtunk egy épület mögött, mert a harc során megsérült mindkét robot: az enyém is és a másik is. Mivel ez a két robot ember által irányított volt és csak prototípus, így nem bírtuk tovább a harcot. A gonosz robot viszont feléledt.

-És itt keltem fel-

2013.11.22 18:02

Huu nagy készülődések, sose volt ekkora rend mint amekkora most van. Holnap elutazom, ennek örömére ma bulizok. Nem sokára jönnek a haverok meg minden -addigra csak leírom- 

5.10-el jövök haza REGGEL! Amibe az a poén hogy 8 körül Bajára utazok. ~khm csak el ne aludjak a buszon, és elfelejtsek leszállni.
Na mára ennyi, mert félek hogy valaki betoppan és meglát.~hihi 

BULIRA FEL!

2013.11.18 21:09

Aszta...Nem sokára vége az évnek. Közeleg a karácsony!

Ma egésznap azon agyaltam, hogy kinek mit adhatnék karácsonyra. ~Haha -Nem írom le hogy kinek mit!
Csak éppenséggel már utána néztem, hogy mit lehetne. Apunak, legjobb barátnőmnek - na rajtuk nem kell sokat agyalni, határozottan ismerem őket, tudok nekik személyes ajándékot adni. De anyunak és a barátomnak... Anyu válogatós, de mindig sikerül valahogy megajándékozni. És a barátomnak... Most leszünk egy hónapja együtt, persze ismerem, tudom, hogy miket szeret, illetve miket nem. Elképzelésem van is, de a megvalósítás...

Pénzem nincs, a szörnyű igazság az, hogy elvertem. Hol hülyeségre, hol nem, de nemigen maradt. -Így tehát marad az az SOS tény, hogy készítenem kell ezt-azt. Legalább biztos, hogy szívből jövő, nem?! Ja és sütök. A sütiket mindenki szereti.- A Szívem nem édes szájú, az lenne, de korábban husis volt és azóta odafigyel az édességekre... Úgyhogy úgy tervezem, hogy csinálok édeset és sósat egyaránt (egy kis segítséggel). 

ˇLoading...A karácsony elképzelése még tervezés alatt áll.ˇ

2013.11.17 15:04
Tegnapról-
Nos tegnap egy buliban voltunk a Szívemmel. Kezdetben alapoztunk nála páran. Kicsit becsiccsentett mindenki, de nem voltunk részegek. Mikor oda értünk a buliba csocsóztunk, találkoztunk jó barátomékkal. Srác. -Legyen a költői neve Töki.- Szóval Tökivel hülyeségből szoktunk kötekedni egymással aztán meg szoktuk ölelgetni egymást, mert idióták vagyunk. (Jelen esetben orrba vert és fájlaltam és megölelt) Ez azelőtt is így volt, hogy elbolondozgattunk, még mielőtt lett volna barátom. Most miért kellene hogy meghúzzam magam?! Nem fogok azért megváltozni, mert pasim van.
A lényeg dióhéjban: Páran kiakadtak ezen az ölelésen és nekiálltak flegmán beszélni velünk, leszóltak, kis híján le lettem r*bancozva. Az egészben az a vicces, hogy a barátom nem volt féltékeny. Csak a többi retardált, akiknek gyakorlatilag fogalmuk sincs arról, hogy én kivagyok.

Elegem lett abból, hogy mindenki rólunk beszélt. A bunkók közvetlen mögöttem, a barátom Tökivel jobbra mellettem, és egy srác balra mellettem ezért volt megsértődve (korábban tetszettem neki-mellesleg a barátom unokatesója). Nagy nyomás kerekedet felül rajtam. Fogtam a dzsekim és kimentem a helyiségből egy nyugodt, ámbár hideg helyre, az udvar hátsó részére. Barátom 2 perc elteltével utánam eredt, keresett. Megtalált. (Nem volt nehéz, elindultam felé).
Megölelt és azt mondta hogy megbeszélte Tökivel, hogy egyszerre távozunk. Azt is mondta, hogy ne foglalkozzak az ilyen emberekkel, hiszen ha ő nem féltékeny akkor nekik semmi közük nincs hozzánk. Hadarva kezdtem aggódni: "Dehát mindig ez van, velem van a baj. Akárhova megyek mindig az van, hogy az emberek miattam hisztiznek be, vonzom a bajt és..." -megcsókolt. Mivel többszöri felszólításra sem hagytam abba önmagam ócsárolását. Nagyon aranyos volt. Úgy éreztem magam, mint egy dráma regényben. Konfliktus, romantika, megoldás.
~sóhaj

Szeretem. Már nem aggódok azon, hogy mi lesz ha nem szeretek belé. Sikerült. Szeretem, szeretem, szeretem. Hajnalban egy meghitt pillanatban, félve is, de kimondtam. "Szeretlek". Ilyen őszintén, ilyen hangsúllyal még soha senkinek nem mondtam. Eszméletlen.

2013.11.16 03:05

Nem rég ment el a barátom. Egy ideig hülyültünk, meg beszélgettünk, aztán úgy bealudtunk a kanapén, mint a huzat. -Nekünk mindig sikerül elaludni valahol...
Nagyon fáradt vagyok. El is teszem magam holnapra.

2013.11.15 17:05
Haha, elmebeteg vagyok. Nem ám, csak begagásítottam... Azzal a vicces mini-fekete szájjal. Iszonyat vicces.
Najó, valójában csak szörnyen unatkoztam... unatkozom. Nemsokára jön barátnőm, addig meg valahogy el kell ütni az időt. És ha nem takarítással, akkor hibbant sminkekkel.

Amúgy... érdekes napom volt. Láttam egy osztálytársam heréjét. Undorító. Hogy lehet valaki ennyire fogyatékos? Randomba mutogatta a női öltöző elött közvetlen... Ízléstelen vicc volt a részéről.

Egy srác odaadta a füzetét anno egy barátomnak, aki lebetegedett és megkért hogy adjam vissza a füzetet a jogos tulajdonosának. Ez akkor történt mikor a legjobb barátnőm is itt volt. Úgyhogy írtunk bele "titkot"

Ma odajött hozzám és mondta hogy "Megtaláltam a titkod". De rendes volt. 
Az a vicces, hogy ez a "titok írás" még korábban volt, de eddig nem mondott semmit, nem is futottam össze vele. -Múlt éjjel meg azt álmodtam hogy besértődött emiatt, aztán kiderült, hogy csak viccelt és vette a poént. - És ma meg dumáltam vele. Irronikus. Még mindig imádom az álmokkal kapcsolatos dolgokat.

2013.11.13. 21:27

Álmos vagyok, hisztis vagyok, fáj a fogam és közben angol fogalmazást írok a Linkin Park frontemberéről, Chester C. Benningtonról.
Ma megkaptam az éjszakai fogszabim. Nem rég helyeztem fel a fogaimra. Fáj. Iszonyatosan húzza fogam, de szerencsémre kezdem megszokni. ~áucs

Voltam ma a barátomnál. Olyan jól elvoltunk. Kicsit már hiányzik is - csupa jó előjel. Két ilyen foggyos párt, mint mi ritkán lát a világ. Bearanyozta a napom... délutánom.
 - Az utóbbit azért is fűztem hozzá, mert a napom korábbi része pocsék volt.

Azzal indítottam, hogy egy órában megálmodtam múlt éjjel egy iszonyatos rémálmot. Menekültem. Nem embertől. -Talán pont emiatt vészes- A félelmeim elől menekültem egy dermesztő házban. Álmomban szédültem, a halál üldözött, sodort egy lépcső felé, ahonnan majdnem leszédültem (1.félelem: tériszony). Azt tudom hogy a közepén és az elején is történt valami, de azt sajnos elfelejtettem az ébredés pillanatában. Viszont a végén sötét volt. Teljesen sötét és valami figyelt (2.félelem: teljes sötétség). Álmomban úgy éreztem hogy már álmodtam ezt korábban. Nem is olyan régen. - Csak valójában nem emlékszem ilyenre, úgyhogy kitudja... A lényeg az, hogy a rettenetes álomból tudatosan felijedtem, reflexszerűen felkapcsoltam a lámpát a szobámba és a kiszűrődő fénynél körbenéztem a házban. -Valami azt súgta hogy szükség volt erre az óvintézkedésre.
Álmok... A lehető legérdekesebb jelenségek.

2013.11.12 18:10

Hmm... Ilyen idő tájt nemigen szoktam naplót vezetni, de most jutott eszembe, mert két nap kimaradt (majdnem). 
Levették a fogszabályzóm 11-én (hétfőn-tegnap). Nagyon szokatlan. De vicces. Csúszik az ajkam a fogaim felületén. ~hihi.
Eddig így ment a szám a fogaimon: ~rata-ratatatata-rata-tatatata-ratata. 
És most: ~vmmmmmm - sutty. ~fvmmm-mm-mmm. (Az utóbbi forma 1-es hang akarna lenni, ha azt lehetne imitálni írásban.)
Egyébként, mostanában meglehetősen jó kedvem van. Többet voltam emberek között az elmúlt két napban. Jól esett hogy a gondjaimat kibeszéltem magamból a legjobb barátnőmnek. És a barátaimmal a tegnapi délután fenomenális volt! Chatrouletteztünk, úgy hogy nutellával bekentük pár fogunkat, így a kamerában úgy látszott mintha csak néhol lenne fogunk... Sokan tovább léptek. A jófej emberek viszont maradtak és nevettek rajtunk, velünk vagy éppen sírást színlelve könyörögtek nekem hogy ne mosolyogjak, még véletlenül se, mert iszonyatos. 

Ma német órán érettségi feladatsort csináltunk. Választható jegyre. 4-es lett - két pont híján 5-ös. Király!

2013.11.10 9:51

Azt hiszem az alváshoz és az álmaimhoz menekülök, ahelyett hogy szembenéznék a gondokkal. Vagy, ezek csak a fejemben gondok? Egy hangocska azt mondja hogy túl reagálom. Egyetértek a hanggal. De ez csak úgy jön, az ember nem tudja irányítani a gondolatait, csak a tetteit. De mit kellene tennem? Beszéljek róla a barátomnak? Vagy inkább fojtsam magamba? Beszélnék róla másnak de nincsen kinek. Apuval sose jutok el mostanában oda, hogy beszélgessek személyes dolgokról. Legjobb barátnőmmel ritkán találkozunk, más meg lehet azt hinné hogy szakítani akarok és visszamondaná. A magamba fojtásos dolgot meg már nem bírom. 
Két hónapja csináltam ezt, mikor összeomlottam lelkileg: aludtam. Reggeltől estig, estétől reggelig. De nem csinálhatom mindig ezt. Az embereknek fel fog tűnni, hogy eltűntem. - Az álmodás is eltűnés. Eltűnök a valóságból,egy másik világba. Nem érnek utol, mert nem ebben a dimenzióban tartózkodom. - És rájönnek, hogy valójában nincs is jó kedvem. Ezt meg nem szeretném.
De tényleg nem akarom elviselni a gondolataimat. És azt hittem, hogy ha a barátommal vagyok, akkor elfelejtem. De már akkor sem. Akkor is eszembe jut, és nem tudom, hogy beszéljek-e róla, avagy sem. De mindig arra a döntésre jutok, hogy nem. Az csak ártana a kapcsolatunknak... Ahh majd csak lesz valahogy.

Hogy zúgjak bele?! 

2013.11.09 6:25

Az elmúlt este tettünk egy kis kiruccanást a városba a barátaimmal. A párom nem tartott velünk.

Az éjszaka folyamán találkoztam vele. Meg vele is. - Miért érzek többet irántuk, mint iránta? Pontosabban... nem is egészen érzelem, csak tetszés vagy szimpátia, a lényeg az, hogy az is erősebb, mint a barátommal. Ez így nincs rendjén. Még kicsit részegen is agyaltam. Ezen. Vajon ennek így van-e értelme? - A legjobb barátnőmnek beszéltem az érzéseimről. Ő volt az első, akinek ezt elmondtam, ki kellett beszélnem magamból valakinek, ő volt erre a legmegfelelőbb, azt hiszem. Volt már hasonló helyzetben.
Kicsit pánikolok, hogy mi legyen, nem így képzeltem el ezt a kapcsolatot. Azt hittem érzelmektől fűzött lesz és intenzív. De attól tartok hogy ettől a helyzettől csak én kerülök az intenzívre... Talán csak a gyerekkori szerelmemet láttam benne és azt hittem, hogy visszatér minden érzelem és vonzalom. De nem. Vagy csak még nem.
Talán most úgy hangozhat mintha szakítani akarnék. Nem akarok! Bízom benne hogy a kételyeim idővel alább hagynak és majd valami szikra lángra lobbantja ezt a kapcsolatot. Így hiányos. 
Istenem...ez nagyon nem jó. Próbálnám élvezni a kapcsolatomat (amennyire tudom ilyen bizarr gondolatok mellett), de ha felbukkannak ilyen "ex" arcok akkor nehéz lesz. És az a legrosszabb hogy nem suhanok el mellettük. Késztetést érzek arra, hogy beszélgessek velük, hogy tudjam mi van velük. Hisz' valamikor velük mindennap, ébredéstől - álombamerülésig beszélgettem. Az én életemről. Az ő életükről. A miénkről.

2013.11.06 21:06

Sulis évek... Minen nap tanulni kellene, mindennap el is határozom, hogy tanulok, de hogy tényleg úgy is legyen... Nem, az sose történik meg. Azt hittem és hiszem, hogy gép mellett lehet tanulni, ugyan már! A kis elektromos kütyü és a világháló méretének a tudatában az ember nyilván nem a matek leckére vagy éppen a német igeragozásra fog összpontosítani.

Úgy egyébként: Megint totál egyedül vagyok. Esküszöm, be fogok dilizni, egy ideig nagyon király volt, hogy ennyit voltam egyedül, de már inkább zavaró. A ház élve felfal, csak egy pont vagyok a házban. Valahogy jobban tetszik mikor sok-sok... vagy legalább két pont van a házban. -Főleg mivel éjjel-nappal be nem áll a szám, és a vicces az, hogy így is. Magányosan. (Szerintem már skizofrén lettem) - Mit tehetnék? Apa melózik, ha nem akkor foci, vagy öcsémmel van vagy mamánál...esetenként öcsémmel a mamánál. És csodálkozik, hogy a gépet nyomom... itt vannak online a barátaim. Velem.

2013.11.05
Már kitisztítottam a fejem, és a hangulat-gépem mutatója is feljebb ugrott. Jóval. Lehet a "testi nagytakarítás" miatt van... Nem is érdekel mi miatt, csak a dolgok túlagyalása helyett inkább élveznem kellene az életet! Még ha hülyeségeket is csinálok. Tini vagyok, az a dolgom hogy hibákat kövesekkel el és őrültségeket csináljak (jó és rossz értelemben egyaránt).

-Testi nagytakarítás-
Már igen nagy szükségem volt rá. Egy kis 100%-os tökéletesítés testileg. Holnap mellesleg osztályfotózás, már csak ezért is kellett. Tavaly nem tudtam, hogy mikor lesz és olyan nap volt mint a többi ...mondjuk... -aznap elaludtam, az első dolgot vettem fel ami a kezem ügyébe akadt és a hajam se volt belőve, és a smink... mi az hogy smink?!- szóval mikor beértem reggel az iskolába, akkor közölték velem tanulótársaim, hogy nos igen, aznap osztályfotózás.
Most jobban rákészültem! ...Csak ne aludjak el! 

2013.11.05 00:10

Más boldog lenne a helyemben, de valamiért mindig azt hiszem, hogy ezt a luxust nem engedhetem meg magamnak.
Az én életemben a szerelem egy ismeretlen dolog. Távoli. Érzem, hogy kell, hogy meghalok ha nincsen. Szükségem van rá, mint a virágnak a napfényre, mint halnak a vízre. De mégis... Most itt tartom a kezemben, egyszerre közeli és távoli, fényévekre van tőlem.
Barátom van. Imádom a személyiségét, vicces, bármikor megnevettet és látom, hogy összeillünk. De Cupido nyila nem ér ide. Hiányzik a varázs. Korábban az elérhetetlensége, az hogy nem volt az enyém, az volt a varázs, ami miatt vágytam rá. Ám most... Már az enyém. 
Mikor vele vagyok elképesztően jó, mint egy Disney filmben.
De mikor nem: jönnek a bizarr gondolatok. Félnék? Félek egy kapcsolattól? Miért hátrálok meg ha ez az amire vágyok? 
Lehet az a baj, hogy barátságból próbálok szerelmet formálni? De az nem kellene hogy baj legyen... Csak valamiért hiányzik a  vonzalom és a szikra, hogy csináljak szikrát? 
Közös programokkal lehet? Vagy az ha nincs meg az elején később se lesz? De ez hülyeség... Erre nincsen elmélet.
Mellékesen: Úgy érzem magam, mint aki magán kívül van és érzelmek nélkül szemléli az eseményeket. Bezombisodtam. A valóság érzetem 2napja semmivé lett.

2013.11.04. 23:50

Mondhatni koppintás, nem igaz? Egy filmben, egészen pontosan egy sorozatban egy szereplő így vezet naplót, nem is rossz ötlet, elvégre...a net egy nyitott könyv, mely bármikor, bárhonnan szerkeszthető. És... hát vannak olvasatlan lapok. Például kilátogat manapság ilyen blogokat? Mindig csak a facebook, a fogalmazás hiányosságának és az emberek önsajnálatának a nyílt portálja.
Nem akarom magamat sajnáltatni, meguntam. Csak kiírni magamból, ami bánt, vagy ami éppenséggel betegesen mozgatja a  fantáziám. Vannak dolgok, amiket nem tarthatok magamban, és nem is szívesen beszélek róluk, így hát megörökítem magamnak.

Nos hát akkor vágjunk bele, nem? -

1. napló
2. élet
3. tapasztalatok
4. érzések
5. kapcsolatok
6. emberek
7. társadalom
8. szerelem
9. inside
10. egy lány
11. lányok
12. titkok